Tavaly ilyentájt arra gondoltam, mi lenne, ha 18 év szőkeség után visszatérnék az eredeti hajszínemhez, ami talán úgy írható le, mint hamvas világos barna (light ashy brown). Erre két nagyon jó okom volt: 1) a szőke/világos barna melír felrakása és lehamvasítása órákba telt (4 óra alaphangon), így mindig hétvégére kellett, hogy essen a hajkarbantartás, munka után egyszerűen kivitelezhetetlen lett volna. 2) Még úgyis, hogy házhoz jövő, baráti áron dolgozó fodrász csinálta a hajamat, többe került, mint a csak egy színre való festés.

Igen ám, de az egy szín, ami 1-2 hétig jól mutatott (szép, ragyogó, hamvas, barna), az már kevésbé nézett ki szépen, amikor a természet átvette a hatalmat a hajam felett, és elő-előkandikált a rezes-bronzos-vöröses alaptónusa a hajamnak. Mindezt annak ellenére, hogy csodás, szalon minőségű, kék sampont (Fanola) használtam a barnám karbantartására.

Az sem igazán segített, hogy utoljára január végén nyúlt fodrász a hajamhoz, ugyanis az azt követő 5.5 hónapban két, előre egyezetett időpontot mondott le az utolsó utáni pillanatban a csajszi. Jobb híján elkezdtem másik fodrász után nézni, ami azért nem egyszerű, mert itt aranyárban mérnek mindent, ami a hajhoz kapcsolható, én meg nem szeretnék egy heti fizetést otthagyni a fodrásznál.

Hosszas keresgélés után találtam egy szalont, mindössze 700 méterre tőlünk. Nem is tudom, hogy nem vettem eddig őket észre, pedig már évek óta ugyanott vannak. Ami fontos volt nekem, hogy képben legyenek az újabb technológiákkal (pl. Olaplex), és adjanak tanácsot hajszín és fazon kapcsán.

Egyik délután, épp dokihoz menet, beugrottam hozzájuk, és majdnem egy órát dumáltunk – mint később kiderült – a cégtulajjal. Nézegettünk fotókat a korábbi munkáikról, átbeszéltük, melyik szín állna legközelebb hozzám, hogyan lehet azt elérni, illetve mennyi időbe és $-ba kerülne. Mivel folyamatosan televannak, így mákom volt, hogy 1,5 hét múlvára, egy szép szombati napra be tudott súvasztani. Előre jelezte, hogy 9-től 3-ig leszek ott. Jaj, de jó, gonodltam, a korábbi 4 órányi leghosszabb session után, most egy 6 órással döntök csúcsot.

Eljött az adott szombat, megjelentem 9-re. 9.15-től kb. 11.30-ig csak a fóliákat pakolták fel, két fodrász váltva egymást. Aztán jött a periodikus lemosás, azaz a korábban felrakottakat elkezdték először lemosni, majd várakozás, hogy a később felrakottakon is elkezdjen hatni az anyag. 12.30 körül lemostak mindent, és úgy néztem ki, mint egy narancssárga-piros usánka. Ekkor azért kicsit elbizonytalanodtam, de megnyugtattak, ezzel még csak a jelenlegi festékemet szedték le, most jön az Olaplexes kötés. Amikor az is megvolt, akkor felrakták a megbeszélt színt. 8-9-es szőkét, a megmaradt barnákkal áthúzva, brazil balayage technikával. Ismét jött a várakozás, majd olyan fél 2 magasságában ezt is lemosták. Mosás után, nedves hajjal még mindig barnábbnak néztem ki, mint szőkébbnek. Ez volt a pont, amikor kicsit kétségbe estem, de ahogy elkezdte szárítani a hajam a fodrász csajszi, előtűntek a szőke tincsek. Megnyugató volt, pláne, hogy sikerült olyanra festeniük, amilyet szerettem volna. Így mostantól “bronde” a hajszínem. Kicsi fazon igazítás után behullámosítottak, aztán kész is voltam 2.45-re. Egy kisebb vagyont hagytam ott, többet, mint szerettem volna fizetni a házi fodrász-szolgálathoz szokott pénztárcámból, de kevesebbet, mint amennyit más szalonban kértek volna el a munkáért.

És ha az ember lányának már szép haja van egy szombati napon, akkor az a minimum, hogy elviszi szórakozni az este, nem? 😊

Reklámok

A hazalátogatás alkalmával próbáltunk időt szakítani egy kis shoppingolásra és barátokkal való találkozásra is. Egy pár órás plázázás után, én Dunaharasztin, míg párom valahol a városban kötött ki régi kollégákkal találkozva.

Mivel ekkorra már az idő is kipendült, így a hátralévő napokban szívesen sétálgattunk a városban, vagy épp a Margit-szigeten. Mondjuk az utóbbin még bringózásba is belerángattak páromék, de kb 15 perc meg néhány locsolós elázás, őrült kanyarodás, majdnem lépcsőn való leszáguldás után ezt a „mókát” feladtam. Helyette inkább a zenélő szökőkútnál napoztam egyet. Mondjuk, én voltam az egyetlen a környéken, aki húszon X fokban sortban meg rövidujjúban rohangált, mások még csizmában, farmerben és pulcsiban üldögéltek a padokon.

Mielőtt visszaindultunk Adelaide-be, mindenképp szerettem volna egy igazi hentest útba ejteni, na nem azért, mert húst akartam volna hazacsempészni, hanem mert megkívántam egy jó kis hurka-kolbász kombót. Sikerült is betérnünk egy városi séta alkalmával a Belvárosi Disznótoros-ba. Hogy meglegyen a tradicionális édesség is, persze, hogy ettem egy Túró Rudit is. Párom inkább másra szavazott.

Utazás előtti este pedig beültünk családilag egy L’art pour l’art estre, ami ugyan nem az első választásom lett volna humor szempontból, de nagyon jól szórakoztunk, konkrétan könnyesre röhögtem magam.

Elindulásunk után 9 nappal pedig nem maradt más hátra, mint búcsúzni, és belecsapni az ismét 24 órás útba Doha-n keresztül.

Az idő nem volt valami verőfényes, de szerencsére az eső akkor csepergett leginkább, amikor a telekocsival robogtunk az M3-on.

Pont a megbeszélt időpontra értünk fel, hogy átvegyük az Airbnb-s szállásunkat a Hegedűs Gyulában. Sajna még nem volt előkészítve, de otthagyhattuk a bőröndjeinket. Így nyakunkba is vettük a várost, hiszen a megérkezésünk után, a Keleti Pu-nál már beszereztük a heti BKV bérleteinket, szóval bármerre mehettünk.

Mivel azt hallottuk, hogy a várban húsvéti bazár van, ezért egy villamos-HÉV kombózás után a Batthyányi tértől felsétáltunk oda. Tömegen kívül azonban nem sok minden volt fent. Ennek ellenére mi jól szórakoztunk, megnéztünk olyan részeket, ahol már ezer éve nem jártunk. Kicsit turistáskodtunk itt is. Aztán miután már lejártuk a lábunkat aznapra, azért átbékávéztunk még párom anyukájáékhoz is.

A másnapot lassan kezdtük, el mentünk egyet reggelizni, hogy aztán belecsaphassunk az ügyintézésekbe.

Kezdtünk az OTP-ben, a „kedvenc” bankomnál, ahol azon nyomban meg is szüntettem (volna) a bankszámlámat, ha a Jászain lévő fiókban erre képesek lettek volna. Sebaj, 15 perccel később a Nyugati mellett már tudtak segíteni, így 25 évnyi „viszony” után kijelenthetem, hogy én és az OTP szakítottunk egymással, azaz nincs többé magyarországi számlám.

Innen továbbmentünk párom még meglévő Magánynyugdíj-pénztárába, megérdeklődni, hogy van-e bármilyen lehetőség is kihozni az ottani összeget az itteni superannuation-be. A választ előre tudtuk, de azért rápróbáltunk. Persze megerősítették, hogy esélyünk sincs erre.

Hogy a nap hátralévő része kellemesebben teljen, párom visszament a tesójáékhoz, én meg találkoztam az enyémmel.

Folyt. köv.

A túlélés érdekében sétával, kirándulással próbáltuk ledolgozni a nem gyenge mennyiségű kalóriákat. Egyik nap volt, hogy csak a falu környékét jártuk be a kocka tótól a Sajóig, vagy épp az új részen át a kiserdőig, de megfordultunk még a templom és a Négus kert környékén is. Ja, meg belenéztünk egy SZISE meccsbe is a kastély melletti focipályán a sulitól jövet. Ezzel nagyjából körbe is értünk a településen.

Másnap meg csaptunk egy Lillafüred túrát, ahol megnéztük a Palota Szálló környékét, Magyarország legnagyobb vízesését (20m!), a kerteket, szelfiztünk József Attila szobrával, integettünk a kisvasútnak, aztán körbesétáltuk a Hámori tavat. Végül még az Avasi kilátó a is felmentünk.

Persze a családdal is töltöttünk időt, és nem csak addig, amíg apuék fuvaroztak minket, hanem meglátogattuk a keresztanyámékat, aztán volt anyuéknál is még egy tali velük meg az egyik unokatesómékkal is.

Húsvét hétfőn aztán elbúcsúztunk ideiglenesen, és feloszkároztunk Budapestre, ahol is egy kis időre ismét turistává vedlettünk.

Folyt. köv.

A húsvéti időszakot az ANZAC Day-nek hála kicsit meg tudtuk hosszabbítani pár nap szabadsággal, így arra gondoltunk, mi lenne, ha elmennénk Nyugat-Ausztráliába kalandozni Goldie-val. Ahogy összeraktam a tervet, a 10 nap igencsak karcsúnak tűnt még úgy is, hogy nem jutottunk volna túl messzire WA-ban. A szabit kiírtuk, nem volt mit tenni, menni kellett valamerre. Bár sok látnivaló van még a listánkon, az április vége nem igazán a legjobb a kontinensen belüli utazgatáshoz. Ahova szívesen mentünk volna, oda az autóút több nap lett volna, kvázi a szabi javarészét utazással töltöttük volna. Ahol meg már voltunk, ott meg a suliszünet meg az ünnepek miatt vagy tömeg, vagy rohadt nagy drágaság várt volna minket. Tanakodásunk eredménye az lett, hogy úgy döntöttünk, csinálunk egy gyors (valójában szupergyors) családlátogatást.

Nagypéntek előtti csütörtökön éjszaka indultunk útnak. Nem voltam életem legjobb formájában, hétfőtől folyamatosan 39 fokos lázam volt. Tüsszögtem, köhögtem. Csütörtök reggelre annyi gyógyszert (anitbiotikumot, lázcsillapítót, forróitalport, szopogatós tablettát, vitaminokat) vettem be, hogy egy hűtőfürdő után már egész menetkészre sikerült magam összevakarnom.

Qatarral mentünk, az első etap 13,5 óra volt Doha-ig. Próbáltunk aludni, valamennyit sikerült is, de az időt leginkább mozizással töltöttük. Mondjuk, elég nehéz volt olyan filmet találni, amit még nem láttunk. Doha-ban volt pár óránk, amit megint csak el kellett tölteni, de ez nem volt annyira vészes. Az utolsó etap Budapestig alig volt 6 órácska, az meg simán elrepült.

Időben érkeztünk meg Nagypénteken, a csomagokra kellett csak egy kicsit várni. A reptérre anyuék jöttek fel értünk Miskolcról, és egy gyors üdvözlés után már száguldottunk is vissza hozzájuk. Már ha az első körforgót nem vétette volna el apu. Tudjuk be az izgalomnak, meg hogy kb. 1.5 éve nem láttuk egymást, így egy pár kilométeres kitérő, meg egy visszafordulás után aztán már tényleg semmi nem állíthatott meg minket a hazafelé vezető úton.

Mivel anyu szokás szerint nem készült, így csak 8-10 féle kaja volt, amin át kellett magunkat rágni a délután és az este folyamán. Persze ennek szívesen tettünk eleget. Egy-két ízelítő a menüből:

Folyt. köv.

…és ez most kivételesen nem egy gyorsan közeledő vonat fénye. Mivel beköszöntött az ősz, esővel, hűvös reggeli hőmérséklettel, meg egy nap híjján lassan a tél is itt van, így medve módjára mi is behúzódtunk a házba, ezért nem nagyon tudok sok érdekességről írni. Ami viszont fix az az, hogy mindennap bejárunk dolgozni, tehát ha történik velünk valami, az leginkább a munkához köthető.

Így esett meg az is, hogy jó pár napja megint behívott a GM-Marketing egy beszélgetésre. Nem igazán tudtam mire vélni a dolgot, nagyon ad hoc-nak tűnt (merthogy magának ugyan beírta a találkozót, nekem meg el felejtett meghívót küldeni rá, szóval amikor jött, hogy meetingünk van, nem kicsit lepődtem meg).

Azzal indított, hogy megkérdezte, hogyan érzem magam a döntésük után, mármint hogy kineveztek egy külsőst a Head of Marketing Communications (HoMC) állásra. Általában nem tudok póker arcot vágni, de most odatettem magam, és az elvárt mondatokat csiholtam ki válasz gyanánt: a döntés megszületett, ha ők ezt az ember találták megfelelőnek, akkor én természetesen támogatni fogom mindenben, igazi csapatjátékosként. A GM fel volt dobva, hogy ezt mondom. Aztán beszélgettünk arról is, hogy nagyon örült neki, hogy jelentkeztem, csalódott lett volna, ha nem teszem (khm, pici ellentmondást érzek itt azért, pl. korábban belsősök ne jelentkezzenek, aztán de, mégis lehet nekik, most meg csalódott lett volna, ha nem jelentekezem – nagyon jó HR tréninget kaphatott időközben).

Az interjúm és a mostani beszélgetés között eltelt időben ő egyeztetett a HR-ral (nem mondod?!), és megállapodtak, hogy többünknek (nőknek) szeretnének leadership tréning lehetőséget biztosítani. Erre már be is nyújtottak egy javaslatot a tulaj felé, aki egyelőre nem támogatja a képzést, mert szerinte ő azért fizet az alkalmazottainak, hogy használják a már meglévő tudásukat a cég növekedésének érdekében, ne pedig neki kelljen az emberek oktatására költeni. A CEO (vezérigazgató), a GM és a HR vezető ezt szerencsére másképp látják, ezért azon dolgoznak, hogy ha nem is csoportban, de egyénileg, néhány dolgozó megkaphassa a szükséges tréninget. Ha minden igaz, én vagyok az egyik ilyen kiválasztott, így valamikor az elkövetkezendő hónapokban költenek a képességeim fejlesztésére. Ezen meglepődtem – mármint, hogy kiválasztott lettem.

Ezen felül, mivel az összes új ember (minden Head of, azaz részleg-vezető) azt a visszajelzést adta a GM-nek, hogy az általános sztenderdeken felül dolgozom, és segítőkészségemmel minden elvárásukat felülmúlom, még akkor is, ha nem közvetlenül dolgozom velük (értsd, nem az én feladatom a problémájuk megoldása, de mivel már minden részleggel dolgoztam valamilyen szinten az elmúlt 2,5 évben együtt, így tudom, kihez kell fordulni adott esetben), ezért elismerés gyanánt megemelték a fizetésem, végre egy látható összeggel. Ez azért jól esett.

Tegnap meg kaptam egy levelet is a GM-től meg az épp aktuális (nem az új) HoMC-től, amiben leírták, hogy a CEO külön kiemelt egy beszélgetésük során, és nagyon elismerően nyilatkozott a munkámról, meg arról, hogy mennyire lelkesen és energikusan prezentáltam neki egy új kampányunk anyagát, 2 percben.

Tudom, hogy naiv vagyok, de szeretném azt hinni, hogy ha nem is léphettem fentebb a ranglétrán (egyelőre), mégsem olyan sötét és borús a helyzet a melóhelyen, mint ahogy azt elsőre éreztem, meg amennyire most odakint a 9 fokban.

Gyorskaja

Posted: 2019/05/23 in 1. üveghegy - Ausztrália

Verocska az egyik kommentjében kérte, hogy írjak a helyi „Mekiről”, és hagyjam a nehezen emészhető témákat (bocs) – legalábbis egy ideig. Mivel nagyjából 2.5 éve nem ettem „mekis” kaját, így kicsit nehéz lenne összehozni egy gasztro posztot. Helyette viszont tudok szolgálni termékfejlesztési érdekességekkel, lévén, hogy a cég a fő franchisor-a Dél-Ausztráliában a Subway-nak, Oporto-nak, Hungry Jack’s-nek (ez a Burger King neve itt), Guzman y Gomez-nek, és Wok In A Box-nak. Szerencsére, ezeken nem dolgozom, de kapcsolatban vagyok az ottani marketingesekkel, merthogy én szervezem a promóciós anyagiaknak a nyomtatását, illetve boltra szállításukat.

Kettő márkáról fogok most írni, kezdjük az Oporto-val. Ez egy portugál-stílusú csirkés gyorsétterem lánc, amit Bondi-on alapítottak 1986-ban. Nekünk 12 üzletünk van SA-ban. A menü elsősorban csirkéből, csirkéből és csirkéből áll, azaz lehet venni egész grillcsirkét, fél grillcsirkét, negyed grillcsirkét, csirke burgert, csirke falatokat, csirkés wrap-et. Minden egyes darab grillen készül, ízlés szerinti szósszal. A legkedveltebb a chillis vagy a lemon/herb, de természetesen van más is, mint például az extreme picante (leég-a-szád-tőle erősségű), a prego (krémes BBQ), vagy a szokásos majonéz.

Az egyik burgert, ami most már (vagy legalábbis hamarosan) egész Ausztráliában elérhető, a mi kollégáink találták ki. Ez a portugál pulled chicken burger. Nagyjából omlós, tépett, grillezett csirkehús burger-nek fordítanám, de ha jól láttam, Magyarországon a „pulled” típusú húsokat „húzott” húsokként nevezik – ami elég rosszul hangzik. A burger úgy született 2.5 éve, hogy rohadt sok volt a food waste (pocsékba ment étel) ezekben a boltjainkban. Egyrészről meg kell felelnünk az anyacég elvárásainak, aki megadja, mennyi csirkét kell adott időszakra sütni, meddig lehet tárolni, meddig lehet értékesíteni a grillezett csirkéket, plusz vannak még a sztenderd ételbiztonsági előírások is. Mivel nem adtunk el annyit, mint amennyit beterveztek nekünk, így sok grillcsirke maradt a nyakunkon. 3-6 óra tárolás után ezeket el kell távolítanunk a pultból, tehát mind ment a szemétbe. Innen jött az ötlet, mi lenne, ha a felülnénk az éppen trendi „pulled” húsok száguldó vonatára, és az el nem adott, de még biztonsággal felhasználható grill csirkékből kreálnánk egy új ételt. Láss csodát, ez olyan sikeres lett, hogy egyszámjegyűre sikerült leszorítani a pocsékba ment csirkék százalékát, és megteremteni az egyik kedvenc csirkés burgert a helyi piacon.

És akkor most jöjjön egy Hungry Jack’s-es történet. Ahogy azt fentebb írtam, a HJ’s nem más, mint a Burger King itt Ausztráliában. Ennek oka, hogy amikor a Bruger King be akart lépni a piacra, akkor itt már volt egy bejegyzett hamburgeres cég ezzel a névvel. Hol máshol is lett volna ez a kis hamburgeres, mint Adelaide-ben? Lényeg, a lényeg, hogy a Burger King ajánlott pár olyan nevet az ausztrál franchise tulajdonosának, ami szerintünk alternatívaként használható a jövőbeli éttermlánc helyi neveként, mivel a listán szereplő összes márkanév az ő tulajdonukban volt. Az ausztrál franchise tulajdonos, Jack Cowin, kiválasztotta a Hungry Jack nevet (ami eredetileg az előre bekevert palacsinta porok márka neve volt a Burger King-nél), és egy aposztróf hozzáadásával már a magáévá is tette, mindezt 1971-ben.

Volt idő, amikor nem annyira volt baráti a kapcsolat a HJ’s és a Burger King csapat között, egész pontosan 5-6 évig pereskedtek. Mindkét csapat balfék volt, de végül a HJ’s nyert, és a Burger King minden szempontból kivonult Ausztráliából. Mondjuk, nem ment messzire, csak Új-Zélandig.

Na, de mindez miért érdekes manapság? Jelen promóciós időszakban (4 hét) a Grill Masters névre hallgató burgereket hirdetjük. Nem új a termék, már tavaly is elérhetőek voltak. Ebben az esetben nem fejlesztünk új kreatív anyagot, hanem elővesszük az előző évit, kicsit felvarrjuk a ráncokat, elküldjük elfogadtatni az anyacégnek. Ha azt mondják, rendben, akkor minden megy a nyomdába. Most sem volt ez másként. Kinyomtunk mindent a jóváhagyás után, tegnap hajnalban el is kezdődött a 4 hetes promóciós időszak. Mivel a gyorskajás csapat állandóan késésben van, ezért egy rémálom szervezni a nyomtatásukat és boltra szállításukat, így amikor minden rendben le lett gyártásra adva, odaértek a poszterek időre mindenhova, őszintén fel tudtam lélegezni. Normál esetben a boltoknak 1 héttel korábban meg kéne kapniuk a promóciós anyagokat, hogy át tudják nézni, és jelezni, ha bármi hiányzik. Most a HJ’s cuccok 1 nappal a kampány kezdete előtt értek oda. Minden örömünk tartott egészen tegnap délig, amikor is az egyik boltos jelezte, hogy a posztereken az egyik burger karamellizált hagymával látható, viszont a legfrissebb összeállítási kézikönyv szerint már a hagyma nem része az adott burger-nek.

Miért baj ez? Nem hirdethetünk olyan terméket, ami nem pontosan olyan alapanyagokat tartalmaz, mint amilyet a kedves vásárló megvehet a HJ’s-nél. Kvázi, az összes posztert azonnal el kellet távolítani, a gyorskajás csapatnak az éjszaka új anyagot kellett készítenie, reggelre el kellett újra fogadtatnia az anyacéggel, ma nekem nyomdába kell küldenem a cuccokat, és megszerveznem az újbóli boltra szállítást. Hogy történhet mindez meg? Úgy, hogy lehet továbbra is van egy-két balfék az anyacég oldalán, akik ugyan heteket ültek a visszajelzésen, majd jóváhagytak egy olyan anyagot, ami a saját termékfejlesztési és -készítési előírásaiknak nem felel meg. A bűnös hagymás arany keretben látható alul, lehet, nem véletlenül kapta a család fekete báránya becenevet már eredetileg sem 🙂 .