augusztus, 2015 havi archívum

13CABS

Posted: 2015/08/28 in 1. üveghegy - Ausztrália

Úgy alakult, hogy ezen a hétvégén megint én látogatok Adelaide-be, ami ugye azt jelenti, hogy valahogy utaznom kell. Most a repülőre esett a választásom (durva, de három légitársaságnál is van “hűség-kártyám” már), gondoltam, hogy a reggel 7 órási gép tökéletes választás lesz. Mivel az ügyfelem jóvoltából ingyenesen utazhatok a reptér és a belváros között egy évig (az ügynökség ugyan 4 éve dolgozik ezzel a márkával, de még ilyen joker jegyet senki nem kapott eddig), ezért logikus válsztásnak tűnt, hogy reggel majd szépen felszállok a) vagy a villamosra, b) vagy a vonatra, és elmegyek az SXS-ig, onnan meg irány Horány az előző posztban fotózott emeletes busszal.

Hogy nézett ez ki a valóságban?

  • tegnap este 7-kor ránéztem a tömegközlekedés tervező alkalmazásra (app), beütöttem szépen, hogy honnan hova szeretnék menni úgy, hogy 5.45-re legyek az SXS-en
  • a rendszer ki is dobta, hogy remek, megoldható, de legyek szíves elindulni 1.37-kor (!!!!) a lakásból, és szálljak át 4 helyen
  • gondoltam, hiba csúszott a mobilalkalmazás rendszerébe, így gyorsan lecsekkoltam laptopon is a dolgot – hasonló eredménnyel
  • kiderült ám, hogy szombaton és vasárnap a ház előtt futó villamospályát karbantartják, kvázi, hétfő reggel előtt nem lesz villamos szolgáltatás a vonalon
  • arra is fény derült, hogy a vonat-vonalon is pályamunkákat végeznek még ezen a hétvégén, így a hozzánk közeli vonatállomásról 6 előtt nem futnak ki vonatok (nekem meg ugye 5.45-re a city-ben kellett volna lennem)
  •  a Night Rider (igen, ilyen viccesek ezek az ausztrálok) busz meg reggel 5-kor nem night rider (azaz már túl reggel van neki az éjszakai járathoz, tehát nem jár)
  • egyetlen megoldásként maradt a taxi

A legnagyobb taxi társaság, mondhatjuk, hogy Melbourne City Taxija, a 13CABS (13 22 27) nevű cég. Nagyon modernnek akarnak tűnni, ezért online vagy épp egy app-on keresztül lehet náluk taxit foglalni. És innen jön a rémálom:

  • este 7.47-kor lefoglaltam egy taxit szombat reggel 5-re (azaz mára), kaptam egy booking number-t (azaz foglalási számot)
  • tudom, hülye vagyok, de ha van egy foglalási számom, és a rendszer felkínálja, hogy ellenőrizhetem a foglalásom státuszát, akkor én biza ellenőrzöm is
  • este 9-kor azt az üzenetet kaptam az online mobiloldalukon, hogy a foglalás nem található
  • rutinos játékosként gyorsan csekkoltam a neten a fórumokat, és kiderült, hogy nem kell parázni, a foglalás a tényleges felszedési időpont előtt max. csak 1 órával korábban jelenik meg, mert akkor diszpózzák ki a sofőrt
  • így szépen összepakoltam majd nyugovóra tértem, felhúzva az ébresztőmet reggel 4-re
  • reggel 4-kor csekkolom az online mobiloldalukat, persze most egy hibaüzenetet kapok, csomó programozási kóddal – kvázi, nem tudom ellenőrizni, hogy akkor vették-e a foglalásom ténylegesen, avagy sem
  • OK, még mindig van egy órám a tervezett indulásig, szóval felhívom a társaságot, hogy megerősítsék, vették a foglalásomat
  • a telefon a következőképpen működik: egy automatával kell beszélgetni, aki megkérdezi, hogy mi a felvételi címed, és minden egyes számot, utca címet, és kerületet külön-külön kell leokéznod – ezzel ugye csak egy baj van, hogy a rendszer nem igazán akcentusos emberekre lett kitalálva
  • szóval miután eltöltöttem röpke 9 percet azzal, hogy megadtam a címem, az utazásom tervezett időpontját, az utazásom tervezett célállomását, azt, hogy hányan szeretnék utazni, közölte a rendszer, hogy akkor most átadna a diszpécsernek
  • remek, végre egy ember, akivel lehet beszélni
  • nem, nem lehet egy emberrel sem beszélni, mert csak csörög, meg csörög, meg csörög az a rohadt telefon, közben megy a 13 CABS idegtépő dallam állandóra loopolva, de senki nem veszi fel
  • 3-szor csináltam ezt végig, és nem jutottam el a diszpécserig, pedig egyszer 3, majd 4, majd újra 4 percet hagytam csörögni a vonalat
  • 4.55-kor, még mindig optimistán és bizakodva, bár picit feszülten lesétáltam a ház elé, gondolván, talán csak átjutott a foglalásom este 7.47-kor a rendszeren, és csak küldenek egy taxit
  • és láss csodát, pont akkor érkezett meg a taxi, ahogy leértem (nem fogadtam volna erre azért, de végül csak ott volt)
  • ügyfélszolgálati szempontból azért jobb lenne, ha kapna a kedves utas bármilyen visszajelzést, visszaigazolást, hogy igen, jön a taxi, ne aggódj!
  • mivel végül minden megoldódott, így már boldogan posztolok a reptérről, és éppen várok arra, hogy beboardolhassak az adelaide-i járatra
Reklámok

Az elmúlt 2 hét, amióta a kisfőnök megpattant nagyjából úgy telt, hogy még kajálni sem nagyon tudtam felállni az asztalomtól (max. 15 percre, míg leszaladtam venni valamit, aztán vissza, és kaja a gép előtt), ha meg felálltam, akkor meg valami meetingre kellett mentem.

Mik is vannak épp a teendőim között:

  • stratégiai tervezés: két meglévő, de növekedni szándékozó ügyfél számára
  • new business: egy próba tender, egy javaslattétel és egy brisbane-i út (hétfőn, kedden, illetve szerdán, még egyikhez sem tudtam hozzákezdeni)
  • éves ügyfél-tervezés: az egyik nagy ügyfelem 12 hónap alatt lefuttatandó 22 kampányának árazása a kisfőnök munkája és a korábbi árajánlatok alapján (ezen a ponton ma majdnem felmondtam)
  • a másik jelentős ügyfelem épp aktuális kampányának menedzselése
  • art buying (jogdíjak ügyintézése)
  • egy 3 perces 2D animáció menedzselése ügynökségi producerként
  • mini photo library (fotó adatbázis) készítéséhez fotózás menedzselése beugró ügynökségi producerként reptéri, Southern Cross Station-ös (SXS) és városi (Docklands) helyszíneken, nappal és éjszaka
  • és persze a kisebb ügyfeleim is hirtelen aktívak lettek

Álljon itt az összes otthoni ügynökségi producer számára elborzasztásul/bátorításul (?) a következő apró szösszenet-lista arról, hogyan is zajlott a tegnapi egész napos fotózás:

  • Az ügyfélhez nem érkezett meg a “termék” időre (innentől emeletes busz), ezért 4-szer kellett átszervezni a fotózás időpontját.
  • Mégis csak tél van, általában minimum szemerkélő, de inkább szakadó esővel, és hát hol máshol is kellene ilyenkor fotózni, mint kültéren.
  • Az átszervezések miatt az egyik lehetséges fotós kiszállt a “játékból”, a másik (kínai ausztrál) inkább visszautazott Thaiföldről, de csoda, hogy tüdővészben nem halálozott el a fotózás alatt (jó, lehet, csak alapból krákog, mint egy hörghurutos csirke).
  • A fotózás napján – mivel nem csak emeletes busz fotókat kellett csinálnunk, hanem busz és dolgozói képeket is – természetes már a helyszínen (hol máshol már megint csak) az egyik dolgozó megtagadta a “modelszerződés” aláírását.
  • Mivel csak beugrós producer voltam, a helyszínen szembesültem azzal, hogy sem pre-produkciós meeting nem volt a fotóssal (a reptér felé tartva, 27 km keresztül briefeltük a megalaza csávót),
  • …sem pedig produkciós meeting az ügyféllel.
  • De még csak terepszemle sem volt, így az első helyszín a következő módon került kiválasztásra általam: az a rész ott a hangár és a konténerek előtt viszonylag üresnek, tehát jónak tűnik, nem? Fotós: aham. További instrukció a fotóstól: te, ha jön a biztonsági csávó, mondd meg neki, mindjárt végzünk… – és a biztonsági csávó tényleg jött, megkérdezte, mit fotózunk, mondtam neki, baszod, hát mit, azt a böhöm nagy piros emeletes buszt az orrod előtt, nem látod?!… majd megállapította, hogy akkor minden rendben, tényleg azt fotózzuk, és ezzel ott is hagyott engem a reptér (!!!!!!!!!!!!!!!!!) egyik kellős közepén. Miért van a sok felkiálltó jel a reptér után? Mert otthon már a TEK-et küldték volna ránk jelentős nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva.
  • A második helyszín konkrétan az egyik terminál előtt volt, amivel mondjuk úgy kb. 2 órára blokkoltuk a buszforgalom egy részét, de a műveleti menedzsereket ez nem zavarta, sőt, extrém kedvesek voltak.
  • A harmadik helyszínünk felé haladva (27 km-en át) úgynevezett tandem vezetést hajtottunk végre. Én a buszon ülve instruáltam a sofőrt, miközben telefonon kaptam az utasításokat a mellettünk száguldó art directorunktól, akinek a kocsijának az egyik hátsó ajtajának ablakán lógott ki a fotósunk. Mindezt a négysávos autópályán, 90-es és100-as tempó között valahol. Viszont a sofőr srác annyira profi volt, hogy élmény volt vele dolgozni. Még mielőtt elindultunk, a két kis kacsómmal lemakettezve elmagyaráztam neki, mi lesz a szög, amiből vesszük a buszt, hol lesz a másik kocsi, és hogy ehhez kell magunkat végig tartani addig, amíg más instrukciót nem kapunk telón. Mégegyszer hangsúlyozom a buszsofőr ténylegesen a cég alkalmazottja volt, és nem kaszkadőr.
  • A harmadik helyszínünk a SXS volt, az viszonylag egyszerű fotózás volt, neon fények között, egy kiba nagy garázsban (ahonnan amúgy az adelaide-i buszom is szokott indulni). Ennél a pontnál be kellett ugranom jegyvásárlónak, szóval vagy csak a hajam hátulja, vagy a teljes hátsóm híres lesz. Niti kedvéért: a fekete bőrdzsekim volt rajtam, mi másban legyen híres az ember, ha nem abban. Nem igaz?! 🙂
  • Innen kellett keresnünk (akkor ott, nyomban) egy olyan városi helyszínt, ahova az emeletes buszt ki lehet vinni, és nem taroljuk le a tetejét egy híd alatt. A Docklands-re esett a választás, ahol persze csak két sávos az út, extra szeles (nem, nem széles, tényleg szeles), tehát pont ideális egy emeletes busz számára. De a sofőr megint csak brillírozott, olyan U-kanyarokat csinált meg akkora helyen, hogy egy darabig csendben imádkoztam, nehogy most legyen az az 5 centi kicsit kevesebb. Aztán minden gond nélkül keresztbe állt egy sávon, hogy a víz előtt tudjuk szépen lefotózni a buszt.
  • Egy röpke 2 órás szünet, és egy sofőrcsere után jöttek az éjszakai fotók, amik a Docklands felé tartó hídon történtek meg, várossal a háttérben, majd mivel a cseresofőr is zseniális volt, így még az is belefért, hogy az SXS külső hullámai előtt neonban fürdőzve kapjuk lencsevégre a buszt. Mert hogy ott sem lehetne megállni…
  • Összegezve lőttünk majd kétezer képet, 20 beállításra, minden otthon megszokott előkészület nélkül 8 óra alatt.
  • Persze reggel megtudtam, hogy az eredeti ajánlatot a kisfőnök 8 beállításra adta, szóval a maradék 12 beállításra át kellett tolnom egy kiegészítő ajánlatot az ügyfélnek. Aki minden gond nélkül elfogadta azt.

Na, szóval így megy a reklámfotózás ausztrál módra. Én az elején azért őzike szemekkel csodálkoztam rá a dolgokra (lévén nem ehhez voltam hozzászokva otthon), leginkább egy őrületes katasztrófától tartva, de a végére minden csodásan alakult, fantasztikusan jó képek születtek, a fotós srác amilyen laza volt, annyira profi is. Álljon itt néhány “werkfotó” az én kis Sony telefonommal készítve. Szóval a minőségért bocsika 😉 .

Kezdem a tesztet, jó? A főhős Fotós art directorral Fotós a busz másik oldalán is

Sofőr felvétel A dolgozók Kicsit fújt a szél Emeletes busz torlódás

Szóval miután lett áramunk csütörtök napközben, láttunk még meg érdekességeket. A teljesség igénye nélkül pl. fél liter főzőolaj beleöntve a szagelszívóba, amit az ott maradt “Szilvia” szerint azért próbáltak felitatni zéró sikerrel; feláztatott konyhapult sarok a mosogató alatt; penész a mosdótál körül a fugán a fürdőben; full zsíros falak, kifejezetten a kapcsolók környékén. Tehát párom nem unatkozott, miközben takarított – mert ugye én dolgozni voltam.

Pénteken, miután Szymon (orosz származású szerelő) megérkezett, és ránézett a mosogatógépre, kiderült, hogy az ökrök (bocs, az előző lakók) nem mosogatógépbe való mosószert öntöttek, hanem mosógépbe valót, amitől 8 program lefuttatása után is habfürdőt lehetett volna venni a gépben. Szymon tanácsa a következő volt: ne használjuk a gépet. Nem mondod? Aztán az ügynöktől megtudtam, hogy ki kell cserélni vagy a teljes gépet, vagy egy főalkatrészt, amit Szymon megrendelt, és majd jön, ha megjött a cucc.

Áram lévén a lakásban, szépen körbefotóztunk mindent, amiből összeállítottam egy pdf-et, részletezve, mit is találtunk a kecóban, és miért nem tartjuk elfogadhatónak a tisztasági szintet. Ezt a dokumentumot át is küldtem az ügynöknek. Aki megkért, hogy küldjem már át azokat a fotókat is, amiket azok után készítettünk, hogy John a takarító távozott. Merthogy ő nem tudott képeket csinálni, annyira sötét volt a lakásban (hát persze, hiszen nem volt áram). Az ügynök logikai képességének teljes hiányát jelezte amúgy ez a kérés… Na, miért? Ki jön rá? Hát mert ég a villany az összes képen, kvázi minden fotó azután készült, hogy a csávó távozott. És akivel kapcsolatban vagyok az a senior property manager… Lehangoló.

A lakás amúgy szerethető, nem kellett eddig még fűteni, tehát tényleg jól szigetelt. A ház előtt lévő fán leledző papagájokat viszont ágyúval irtanám (bocs, amúgy 0/24-ben állatbarát vagyok), de ebben nem tudtunk párommal egyetértésre jutni. Ő azt mondja, milyen szépen csiriplenek (reggel 6 és 7, illetve délután 5 és 6 között full hangerőn), és imádja a természet hangjait, én meg már azon agyalok, hogy még a telefon alap csengőhang-készletéből is törlöm a madárhangra emlékeztető csilingeléseket, hogy véletlenül se jusson eszembe beállítani egyiket sem.

Mit szépítsem, a hét elég ramatyul indult. Hétfőn sehogy sem álltunk még a szerdai nagy tender prezi kreatív részével, és bár hiszem, hogy a remény hal meg utoljára, volt olyan pillanat, amikor már elkezdtem masszív lapát-csapásokkal rádobálni a földet. Kedden majdnem képen töröltem a főnököt, és már láttam is magam a bírósági tárgyalásomon, amint arra hivatkozom, hogy miért volt jogos a hirtelen felindultságból elkövetett testi sértés. Merthogy azon duzzogott, hogy a rendkívül sz@r és értelmetlen, totál off-brief ötletét 3 másodperc alatt kikukáztam. És nem csak edukációs céllal, hanem mert TÉNYLEG semmi köze nem volt semmihez. Szerencsére, miután sikerült magam visszafogni, őt meg kizökkentenem egy teljesen oda nem illő storyval, utána valamiért átkapcsolt az agya, és közösen kitoltunk magunkból három, viszonylag vállalható koncepciócskát. Mivel a prezi stratégiai része már 1 hete készen állt, ezért boldogan hagytam el 6.30-kor az irodát.

Sajnos kevésbé voltam boldog mire hazaértem utolsó estémre a felvigyázós kéróba, ugyanis egy kisebb baleset ért. Már megint. Nem kell pánikolni, semmi komoly bajom nem esett az ijedségen kívül. Az történt, hogy épp elértem a 20 percenként járó vonatot az esőben és rohadt hidegben, csakhogy a fülke dugig volt. Próbáltam belépni egy zsebkendőnyi helyre, de az egyik ott álló utas véletlenül kicsit meglökhetett, amitől én elvesztettem az egyensúlyomat, és azzal a lendülettel a törött lábammal (ami már nem törött ugyan) beleléptem a vonat és a peron közötti résbe. Kvázi félig a lyukban, félig a vonaton hegyeltem így. Szerencsére az utasok kihúztak a lyukból, és egy-két lila folton kívül az ég egyadta világon semmi bajom nem lett. Adott pillanatban azért rohadtul rámtört megint a magány.

Ezek után persze hazamentem, kitakarítottam a kecót, összecsomagoltam, merthogy szerdán nekem távoznom kellett a lakásból, és beköltöznöm az új, most már végleges bérleményünkbe. Időközben persze leszerződtem az új lakás villamos- és gázszolgáltatására azzal a céggel, akit kiválasztottam. Örültem, mint majom a farkának, hogy minden időben megtörtént, ennél jobban ütemezni nem is lehetett volna.

Szerdán elindultam a melóba, reggel 9-kor megkaptam a kreatív irányokhoz tartozó kulcsképeket, amiket annak rendje és módja szerint beraktam a prezibe. 9.30-kor elkezdtem gyakorolni. 10.15-kor megérkezett a főnök is, letoltunk egy közös gyakorlást. 11.30-kor kellett volna prezentálnunk egy másik ügyfélnek, de 11.30-kor (mikor máskor, nem?) lemondták a meetinget. Így toltunk még egy gyakorló prezit, és készen álltunk arra, hogy 1.30-kor előadjuk a tender prezentációnkat egy elektromos szolgáltatónak. Időközben az AGL (akivel én szerződtem az új lakás villany- és gázszolgáltatására) értesített, hogy nem tudnak rákötni a rendszerre, mert nem találják a mérőórákat. Gyors telefon nekik, meg az ingatlan ügynökségnek, hogy utóbbi adja meg a számot, előbbi meg kösse már be a szolgáltatást, ne akadékoskodjon.

Technikai problémák miatt pici csúszással ugyan, de elkezdtük a tender prezit, és olyan előadást toltunk, hogy a végén már csak a taps hiányzott. Akik bent voltak a prezin ügyféloldalról teljesen a mi hullámhosszunkon voltak, ők maguk mondták ki azt, amit mi a prezi következő oldalán készültünk épp megmutatni. Azaz a prezit olyan jól sikerült felépíteni, hogy mintegy logikai sorvezető működött, tehát semmilyen más következtetésre nem juthattak. 1 óra helyett 2 órát voltunk ott, és a végén a cég vezérigazgatója azt mondta, hogy bár más cégeknél/márkákon dolgoztak már más, nagy ügynökségekkel (McCann, Clemenger BBDO) is, de soha életükben nem láttak még ilyen jól átgondolt és stratégiailag alátámasztott ügynökségi prezit. A befektető pedig úgy búcsúzott, hogy hamarosan úgy is találkozunk.

Ezek után a főnök eldobott az ingatlanügynökséghez, hogy átvegyem a lakás kulcsait, és a condition report-ot (összefoglaló a lakás takarítás utáni állapotáról). Ismét kértem tőlük, immár személyesen a mérőórák számát, de nem tudták. Sőt, a tájékoztatójukban megadták, hogy az Origin Energy-vel vegyem fel a kapcsolatot, mind villany, mind gáz ügyben, vagy pedig a Foxie-val, akik ilyen beköltözés segítő csapat. Miután kértem őket, hogy legyenek szívesek valahonnan megszerezni a mérőórák számát, de most azonnal, akkor végre felhívták a társasház kezelőt, akiket már csak akkor sikerült elérniük, miután én távoztam az irodából. Persze a mérőórák számát nem tudták megadni, csak egy cégnevet, akit fel kéne hívnom (OC Energy).

De álljunk meg itt, mert az irodai tartózkodásomról azért ejtenék még pár szót. Közölte a senior property manager, aki kb. annyire beszéli a nyelvet, mint párom, hogy mivel nem voltak elégedetettek azzal, ahogy az előző lakó kitakaríttatta a kecót, ezért csütörtök reggel 6-ra odarendelte a saját takarítóját, merő szívességből. 6-ra, amikor mi már beköltöztünk. Nem is értettem ezt igazán, hiszen világossá tettem, hogy szerdán MUSZÁJ beköltöznünk. Párom ekkor már úton volt Adelaide-ből a cuccokkal, úgy mint ágy, hűtő, TV, stb. Mindegy, megállapodtunk, hogy jöhet a takarító reggel 8-ra, csak ne ijedjen meg, ha a párom kisgatyában nyit majd ajtót neki.

Kezemben a kulcsokkal, elbumliztam villamossal az új kecóhoz, és belépve mit tapasztalok? Persze azt, hogy nincs áram. Miért is lenne, nem? Felhívtam az AGL által időközben megadott disztribútort, hogy adja meg a mérőszámot. Ők nem adhatják ki telefonon senkinek, írjon nekik az AGL. Ekkor már elég ideges voltam, hiszen este 6-ra járt már. Ezután felhívtam a Foxie-t, akiktől megtudtam, hogy ők sem tudnak senkit rákötni a rendszerre, csak én intézhetem, mégpedig online a privát elektromos szolgáltatóval. Privát szolgáltató? Igen. Ugyanis kiderült, hogy házat megvette egy elektromos áram-bróker-nagyker, aki ezzel kizárólagosságot szerzett a lakások ellátására. Értsd: senki mással nem lehet szerződni, csak velük. A Foxie-tól megkaptam az OC Energy számát, ami persze a lakáson belül lévő kapcsolótáblába is fel volt ragasztva. Felhívtam őket, de már nem voltak elérhetők, mivel reggel 8.30 és 5.30 között működik az iroda.

Miközben párom bőszen hordta fel a cuccokat a parkolóból, addig én online igényeltem egy bekötést másnapra. Időközben összefutottam az egyik kedves szomszéd nénivel, akitől próbáltam infót szerezni a gáz szolgáltatótról. Mert, hogy arról senki nem tudott infót adni egyáltalán. Kiderült, hogy az direktben a tulajhoz megy, mert hogy valahogy a társasházhoz van rendelve, tehát ha háton pörgök törökülésben, akkor sem tudom a saját nevemre iratni a gázszolgáltatást. Hurrá.

Miután párom mindent felhordott, körbe néztünk a kecóban – zseblámpával. Hát, a tisztasági elvárásunk kicsit más, mint az ausztrál átlagé lehet. Jó, ezt eddig is tudtuk. De hogy a mosogatógépben büdösödő állott vízzel átvették tisztának a lakást, azért az bicskanyitogató. Azon már csak kicsit akadtam fenn, hogy a tükrösszekrények, ablakok, egyéb tükröződő felületek, pl. zuhanyfülke átmentek az inspekción úgy, hogy tele volt mindegyik zseblámpánál is jól látható foltokkal (szappan, vízkő, stb). A nagy ijedségre elmentünk egy jó adag dumplingot kajálni Carnegie-be, miután az előző lakásból elhoztuk az összes cuccomat.

A sötétben töltött romantikus esténk után ma reggel 7.30-kor tájékoztatott az OC Energy, hogy 35 dollár expressz bekötési díjért már ma lesz is áramunk, mert hogy ne mondjam nekik, hogy az ügynökség nem tudott arról, hogy ők az egyedüli szolgáltatók az épületben. Tehát, az én hibám, hogy nem voltam elég körültekintő. Anyád.

Ebben a lelkesen paprikás hangulatban írtam is egy rohadt hosszú mailt az ügynökségnek, amiben kifejeztem hihetetlen mértékű csalódottságomat. Ja, mert azt még nem is említettem, hogy a kérót úgy hirdették, hogy van hozzá tároló. Az irodájukban ezt letagadták. Ekkor előrántottam a hirdetésüket, amiben ez persze benne volt. Én se vagyok hülye, mindent lementek. Akkor kiderült, hogy ők azt nem is látták, és nem is tudják hol van. Az előző lakót felhívva kiderült, hogy még a kettővel azelőtti lakó cuccai vannak ott. Azonnali kiürítést kértem. Persze, ehhez engedélyt kell kérniük. Mondtam, hogy csesszék meg az engedélyüket, nem akarok felelősséget vállalni a tároló jelenlegi tartalmáért. Talán jövő héten meg tudják ejteni a kiapkolást. Anyád 2.

Na és akkor ahol most tartunk:

  • az ingatlanügynökség által szervezett takarító bácsi jött 8-ra, párom szerint kb. olyan, mintha nem is lett volna
  • 2 órával ezelőtt lett áram
  • mosogatógép szerelő majd jön valamikor (Szymon), amikor neki tetszik (anyád 3.)
  • a rendes szomszéd néni elmondása szerint királyul hő- és hangszigetelt az épület, ennek köszönhetően nem fagytunk halálra az este
  • kompenzációt nem kíván adni az ingatlanügynökség, mert ők mindent megtettek, hogy a) tájékoztassanak arról, ami az ő birtokukban van, mint infó, b) az én felelősségem beköttetni a szolgáltatásokat (anyád 4.), c) túlzott elvárásaink vannak a takarítással szemben (ha netán lesz bármiféle kommentjük a rutin inspekciónál ezt fogom majd én is válaszolni nekik), d) a senior property manager mindössze 2 hónapja kezdett a cégnél (ki nem sz@rja le, most komolyan?)