A döntés

Munkatalálós storymat ott hagytam abba február 20-án, hogy mindketten gondolkodunk, illetve egyeztetünk a saját illetékeseinkkel a hogyan továbbról. Ez mindkét oldalon meg is történt annak rendje és módja szerint.

A megbeszélések alapján kiderült, hogy én nem tudok az egyetemi szerződéseimből kibújni, kvázi június 12-én tartom meg az utolsó óráimat, így ez után tudnék csak kezdeni bármilyen egyéb munkahelyen. A másik oldalról viszont megerősítették, hogy nem baj ez, várnak rám, ha meg tudunk egyezni a piszkos anyagiakban. Mindezt persze párom születésnapján, telefonon leegyeztetve, olyan mondatok közepette, minthogy “20 éve vagyok a szakmában, és te vagy a második ember ennyi idő alatt, akivel tudom, hogy mindenképp dolgozni szeretnék.” Biztosak lehettek benne, nem az én számon jöttek ki ezek a szavak. Vagy hogy, ha a próbaidő után továbbra is együtt képzeljük el a jövőt, “akkor úgy számolok veled, mint az ügynökség kulcsfontosságú építőkövével.” Ezt se én mondtam ugye, bár azért bevallom, nagyon jó volt ezeket hallani. Vagy lehet, lassan szakmát kéne váltanom, és beállni kőművesnek… vagy kőművesnének, annyiszor voltam már építőkő…?! 😉 .

Szóval ezen előzmények után abban maradtunk, hogy tesznek egy ajánlatot a március 2-ával kezdődő héten. Vártam, meg vártam, meg vártam, de csak nem jött az a fránya ajánlat. Míg nem péntek este landolt egy email a postaládámban a tulajtól. Izgatottan megnéztem, és hát na. Ajánlottak az első 3 hónapra egy Senior Account Manager-i pozíciót, egy igen szép összeggel (számomra legalábbis szépnek mondhatóval, pláne az adelaide-i hirdetésekben szereplő csomagokhoz képest mindenképp), és annak lehetőségével, hogy ha a próbaidő után is érezzük a “szikrát”, akkor Account Directorrá avanzsálok, és újracsacsogjuk a fizut. Verocska és Szilvi, ennyit arról a bizonyos fénymásoló-gomb nyomogatásáról, meg hogy a kutyából tényleg nem lesz bacon 😉 .

Mit jelent ez? Március 10-én elfogadtam az ajánlatukat, így további nehéz döntésekkel, és igencsak jelentős szervezéssel kell majd szembenéznünk. Első körben valószínűleg csak én megyek át, hogy megmaradjon a menekülési útvonal, ha nagyon nem működnék jól az account chick szerepkörben (értsd: legalább egyikünknek legyen állandó munkája). További részleteket majd az idő előrehaladtával fogok megosztani itt a blogon. Szóval, türelem! 🙂 Melbourne, here I (and later we) come…

A jövő ismerője

Ugye ott tartottam az intézeti saga-mban, hogy sikerült elérnem, hogy megajánlják a 3 hónapos maradást, és ezzel újabb negyed évre bevételt biztosíthassak magamnak (a tanítás mellett). Persze ez nem jelenti azt, hogy nem figyelem az állásportálokat és vadászom a hirdetéseket itt Adelaide-ben.

Múlt hétfőn bukkantam egy érdekességre, a Coles State Marketing Manager-t keresett SA, NT es TAS egyesített régiókra. Miért érdekes ez? Nagyjából 2 évvel ezelőtt, amikor az egész szakdogámat kezdtem írni, megkerestem látatlanban, vadidegenként a Coles akkori helyi State Marketing Manager-ét. “J” nagyon rendes volt, kiderült, hogy a mi egyetemünkön végzett, és az volt a kedvenc tantárgya, amit én épp akkor kezdtem tanítani. Búcsúzáskor megkérdezte, hogy mivel őt áthelyezik Melbourne-be, nem tudnánk-e ajánlani valakit a helyére. A supervisorom pár nappal korábban említette, hogy a Foodland-től el szeretne menni az ottani marketinges hölgy, “V”, akivel szoktunk együttdolgozni egy-egy projekten. Összekombinálva a két információt, ajánlottam a supervisoromnak, hogy kösse össze a két marketingest, hátha ezzel új ügyfelet is tudnánk szerezni. Meg is volt a nagy egymásra találás, “V”-t felvették “J” helyére.

A hétfői hirdetés tehát azt jelentette, hogy 2 év után “V” távozik valamilyen formában a Coles-tól. Nosza, dobtam egy levelet a supervisoromnak, tud-e az okokról valamit. Színtisztán csak kíváncsiságból érdekelt volna a dolog. Persze a supervisorom nem csak érdeklődött a “hello-szia-miért lépsz le” vonalon, hanem azon frissiben ajánlott is engem. Kaptam egy direkt email címet a Coles-os tótumfaktumhoz, hogy neki, a HR-t megkerülve küldjem az önéletrajzomat. Ezen pöttyet beparáztam, mert OK, hogy van menedzseri gyakorlatom ügynökségi oldalon, meg itteni, marketing kutatói tapasztalatom is, de az ügyfél oldalhoz semmi közöm nem volt.

Ezt azért fel is vázoltam a supervisoromnak, aki közölte, lépjek már ezen túl, mert ez csak engem zavar. Megállapodtunk 6 pontban, hogy miért én lennék az ideális választása a Coles-nak: 1. van kereskedői kommunikációs tapasztalatom, 2. van fogyasztói és vásárlói kutatási tapasztalatom, 3. az elmúlt 2 évet a kereskedők és gyártók árakciós döntéseinek feltérképezésével töltöttem (4 kontinensről szerezve be adatokat), ami ugye kulcsfontosságú a Coles számára, 4. van tapasztalatom a marketing (kommunikációs) kampányok lebonyolításában, 5. itt szeretnék Adelaide-ben maradni, 6. Ausztrália legelismertebb és legnívósabb marketing intézeténél végzek. Még azt is megtette a supervisorom, hogy átnézte az önéletrajzomat, és elmondta, hova, milyen kulcsszavakat tegyek még bele, ezzel is demonstrálva, hogy ismerem a helyi szupermarket piacot. Véleménye az volt, hogy ismeretei szerint ma nem létezik jobb választás nálam a pozícióra.

Ebben a szellemben el is küldtem a megadott tótumfaktumnak a pályázatomat, aki válaszolt is, hogy megkapta, pénteken össze is ülnek, és listázzák a potenciális interjú alanyokat. Hétfőn jelentkeznek. Gondoltam OK, rendben, bár kicsit furcsálottam, hogy minek ülnek össze augusztus 22-én dönteni, ha szeptember 1-jéig lehet jelentkezni.

Ekkora bevezető után, gondolom, mindenki azt várta, hogy hétfőn kapok egy interjú meghívást. Mit ne mondjak, én is. Hát egy nagy lófütyköst. Cserébe kaptam egy szabvány levelet, amelyben sajnálattal közlik, nagyon erős volt a mezőny, és hát másokat jobbnak találtak. Kérdéseim a következők (persze csak költőiek):

– Tényleg ennyire kib@#&$*tul nehéz egy marketinges állást megcsípni?

– Mit csinálok rosszul, ha még ajánlással sem hívnak be?

– Próbálkoztam már fejvadászok direkt kontaktálásával is, még egy személyes diskurzustól is elzárkóztak. Mi lehet a gond?

– Megpecsételődött a sorsom azzal, hogy ügynökségi oldalon dolgoztam, és igazam van, hogy onnan átmenni ügyfél oldalra kb. mission impossible?

Továbbra is nézem a hirdetéseket persze, és meg kell, hogy állapítsam, legalább egy új képességet fel tudok mutatni, amit viszont rajtam kívül senki más. Ez pedig a jövő ismerése. Igaz, csak 15 perccel látok előbbre, de azért ez is valami, nem? 🙂

 

És kedves olvasó, ha azt gondolod, ez csak egy múló képesség volt, hát nem. Én vagyok az új Nicolas Cage a most-hirtelen-nem-emlékszem-milyen-című filmben, de abban, amikor képes volt a csávó előre látni pár percet a jövőbe. Még ma is megy a dolog…

 

Munkakeresős tapasztalatok

Nem nagyon tudok egetverő sikerekről beszámolni a munkakeresésem kapcsán, mert hogy egyelőre csak negyed gőzzel próbálkoztam, mivel év végéig maradok az egyetemen tanítani. Azért leírom, milyen tapasztalataim vannak.

1. Vannak meghirdetett állások a területemen itt, Adelaide-ben is, olyan heti 3-4 hirdetés formájában. Persze Melbourne és Sydney jóval több és kecsegtetőbb állást tudna ajánlani, ha egyszer csak úgy döntenénk, költözni szeretnénk abba az irányba. Ehhez egyelőre nem fűlik a fogunk, de nem tudhatjuk, mit hoz majd a sors.

2.  Valami nagyon félremehetett a világban, mert 80%-ban a meghirdetett reklámos vagy marketinges állások kiválasztási kritériuma, hogy az ügyfélkapcsolatos vagy márkafelelős magas szinten értsen a grafikai programokhoz (e.g. InDesign), képes legyen nyomdai előkészítésre, és legyen gyakorlott szövegíró.  Értsd: egyszemélyben legyen egy teljes ügynökség. Persze mindezt épphogy minimál bér feletti fizetésért. Mármint itt, SA-ban. Máshol ugyanazért minimum a dupláját kínálják.

3. A tengeren túli tapasztalat az én területemen olyan, mintha nem létezne. Ez nem általános, szakmánként változik. Sebaj, gondolnám én, mert van már itteni 2,5 éves munkatapasztalatom, mind kutatási, mind pedig tanítási, releváns témákban. Nem, ez sem számít.

4. Eddig két vagy három olyan hirdetés volt, amit szerintem igazán rám írtak ki. Az egyik egy autós cég marketinges lóti-futi pozíciója volt. A feladat az lett volna, hogy a kereskedések kommunikációját kell koordinálni, egyeztetni az ügynökségekkel, és biztosítani, hogy az az arculatnak megfelelő. Nem egy űberbonyi feladat, csináltam már ilyet otthon is, annál csak egyszerűbb lehet, ráadásul mindezt ügynökségi oldalon, szóval van némi fogalmam arról, hogy hogyan működik a folyamat. Nem jutottam be a “kiválasztottak” közé, a következő ok miatt: nincs elég tapasztalatom. Öööö…ja.  15+ év az nem elég. A másik pozíció egy egyetemen lett volna, megint csak egy koordinátori munka, ügynökségek közötti egyeztetés, a megjelent anyagok arculati helyességének ellenőrzése, stb. Itt azzal utasítottak vissza, hogy nincs megfelelő marketinges végzettségem. Öööö…ja. 4 releváns diploma, ebből 1 helyi kutatói mester nem elég.

5. Van már három önéletrajzom. Az egyik a valóságot mutatja, azt, hogy tényleg milyen pozíciókban dolgoztam, valós megnevezéssel. Ezt használom a menedzseri állások megcélzására. Mutatja, hogy senior tapasztalatom van, stb. A második egy kicsit egyszerűsítettebb verzió, amiben nincsenek olyan szavak, mint “director” vagy “senior manager” vagy “team leader”. A harmadik pedig az ék egyszerűségű, csak a helyi tapasztalatot tünteti fel a végzettségek mellett, mint releváns munkatörténet. Nem tagadom az otthoniakat sem, csak épp nem írom le. Ezt használom az “entry level”, azaz a pár éves tapasztalatot igénylő hirdetések megpályázására. Ennél többet nem tudok tenni, hogy kitörjek a 22-es csapdájából. Azaz, hogy nem érdekel, ha nem menedzseri melót kapok. Volt olyan HR-es, akitől megkérdeztem, mondja már meg legyen szíves, miért utasítottak vissza valójában. A válasz az volt, hogy igaz, hogy min. 5 éves tapasztalatattal kerestek valakit, de azzal, hogy team leader-i (és afölötti) tapasztalatom van, az már túl sok nekik.

6. Az ausztrál csoporttársaim folyamatosan kapnak ajánlatokat, végzésük (szakdoga leadása) után 2-3 hónappal már dolgoznak, akár Adelaide-ben, akár VIC-ben vagy NSW-ben. Többnyire olyan pozíciókra, amik meg sem voltak hirdetve, de ismertek valakit, aki ismert valakit. Viszont egyetlen nem ausztrál csoporttársam sem tudott elhelyezkedni. Még PR-rel a kezükben sem. Többen visszamentek, vagy épp költöztek, vagy elkezdtek egy barátjuknál dolgozni pl. pultosként.

7. Az előző pont lehet, azért is érvényes, mert nincs kínai csoporttársam (pontosabban van egy, de ő egyelőre nem keres munkát). Mert az is más helyzet, ha az ember beszél mandarinul. Ugyanis ezzel a tudással is ki lehet nyitni néhány kaput.

Remélem, azért jövő januárra (amikor is tényleg esedékessé válik a melókeresés) jobb lesz a helyzet. Bizakodom legalábbis 🙂 .

Hívja valaki a Mentőket!

Ma itthonról dolgozom, mert könnyebb itt szétpakolni az ezer meg egy oldalas cikkeket, tanulmányokat, mint az irodában, és igazán haladnom kell egy anyaggal. Hiába is próbáltam azonban magam arra rávenni, hogy 100%-kal koncentráljak a munkára, volt bennem egy alapvető nyughatatlanság. Egy olyan gyomorszorongató érzés (nem rossz, de nem is jó értelemben).

10 perccel ezelőtt megcsörrent a telefon, ami párom (kínai) ex-készüléke (az enyém ugye tegnap kilehelte 4 éves kis lelkét), és így nem igazán látom az első 3-5 másodpercben, hogy kinek is veszem fel a telefont. Minden egyes hívás tehát zsákbamacska. Az első szó után azonban megismertem a hangot: a lengyel fejvadász srác volt az. A szokásos bájkörök után (hogy vagyok, ő hogy van, párom hogy van, stb.) végre kinyögte, miért is hívott:

PÁROMAT FELVETTÉK A HELYI MENTŐKHÖZ, MINT AUTÓVILLAMOSSÁGI SZERELŐ!

Ennél nagyobb és jobb hírt el sem tudok képzelni! Itt vagyunk kb. 3 hónapja, ő alig (de egyre jobban) beszél angolul, és mégis elmondhatjuk magunkról, mindketten dolgozunk! Hivatalos offer-t (ajánlatot) jövő hét elején tesznek, augusztus 6-tól kell kezdenie majd a munkát, ami egyelőre 9 hónapra szól. Megáll az ész! 🙂

Köszönjük ezúton is mindazoknak, akik keresztbe tett ujjakkal, kezekkel, lábakkal, szemekkel szurkoltak nekünk múlt péntek óta, illetve minden olyan kedves jóravaló entitásnak, aki odafentről ennyire figyel ránk :).

Állásinterjú

Majdnem napra pontosan 2 hónappal ezelőtt voltunk párommal az ezidáig egyetlen állásinterjún. Akkor ugye egy ügynökséghez hívták be, ahova mint autóvillamossági szerelő jelentkezett. A lengyel ügynök srác mondta anno, hogy próbálja betuszkolni valamilyen gyakorlati tesztre, mert ott nagy valószínűséggel meg fog felelni. Aztán eltelt egy hónap, majd még egy, és már kezdtünk letenni a dologról. Míg nem csörgött múlt pénteken a telefon, hogy most pénteken, azaz ma legyünk szívesek befáradni egy újabb interjúra. Na nem hozzájuk, hanem a leendő munkáltatóhoz.

A héten úgy készültünk, hogy átnéztünk egy netről leszedett autóvillamossági alapkurzus angol szavait, márkaspecifikus segítséget vettünk igénybe egy otthoni kapcsolaton keresztül (köszi!), no meg persze izgultunk ;). Aztán eljött a mai nap, amikor is reggel 9-kor jelenésünk volt az SA Ambulance Service-nél (azaz a Dél-Ausztrál Mentőszolgálatnál). 3 emberkével volt a beszélgetés. Az egyikről kiderült, hogy eredetileg libanoni, a másik lengyel, a harmadik meg wales-i. Szóval nem lógtunk ki a sorból a bevándorló mivoltunkkal, és így azt sem tűnt problémának, hogy párom angolja még döcög. Itt azért azt is meg kell jegyeznem, hogy nagyon sok mindent megértett már a beszédből, és szépen, érdemben tudott a kérdésekre válaszolgatni. Az interjú első része úgy zajlott, hogy a jelenlévő emberek mindegyike feltett néhány gyakorlati kérdést. Úgy tűnt, arra helyesen felelt párom, ha meg éppen elakadt, akkor meg ki tudtam segíteni. Az interjú második felében gyakorlati teszt volt.

Először volt 3 kábel, meg három csatlakozóvég. Ki kellett választani, hogy melyik kábelvéghez, melyik csatlakozót tenné, majd össze kellett préselnie a megfelelő fogóval. Ezt követően egy csatlakozót kellett bekötni, azaz forrasztgatnia kellett három “zsinórvéget”. Ha ez nem volt még elég, akkor jött még a koax kábeles bekötés, meg egy adatkábel csatlakozó összerakása. Szerintem nagyon jól szerepelt párom, tudott minden szakmai fogást, meg is dicsérték.

A munkáról annyit lehet amúgy tudni, hogy Dél-Ausztráliában nagyjából 5 helyen kell majd dolgozni, persze nagyrészt itt Adelaide-ben (16 percre a lakástól), ha meg nem, akkor viszik őket kiküldetésbe. Mentőkbe, meg rohamkocsikba kell majd műholdas rendszereket telepíteni, illetve az eszközöket átrendezni, hogy beférjenek a GPS-ek. Van tréning, és “csak” követni kell a protokollt. Az ügynöktől ezek után azt is megtudtuk telón, hogy nagyjából 5-6 embert keresnek, ők tudtak is ennyi embert prezentálni, de van egy másik ügynökség is, aki viszont nem. Szóval úgy tűnik, akár egész jó esélyünk is lehet. 1-2 hét, és ki is derül. Addig kéretik keresztezett ujjakkal üldögélni – mindenkinek :).

Hogyan írjunk jó önéletrajzot?

Arról megint írhatnék egy kisregénnyit,  hogy párom fogott vagy 4 kilónyi halat (az aktuális “sztár” a tommy ruff névre hallgató típus), tele a fagyasztó, és kéne valami jó receptet is vadászni ebből, de most nem erről lesz szó.

Ma részt vettem egy ingyenes, a Skills Recognition Services (55 Currie Strt, Adelaide) által szervezett önéletrajz-írási tanácsadáson. Életemben írtam már párat (nem csak magamnak), meg okos kislány lévén a neten is meg tudom találni az elvárásokat és a tippeket, de szerintem elég hasznos volt ez a 2 óra. Először is megtudtam, hogy Dél-Ausztrália még ilyen szempontból is különbözik, nem csak, hogy a tengerentúltól, de még Ausztrália többi részétől is. Mivel Adelaide viszonylag kisváros (kb. 1.5 milliós lakosával), nagyjából mindenki ismer mindenkit, így nem akarnak feleslegesen túlfényezett okosságokat olvasgatni egymásról.

Éppen ezért a következőkre kell figyelni: a) a teljes nevedet írd le, pontos ausztrál címet adj meg (házszám, utca, kerület, állam, irányítószám), ausztrál telefonszámot, e-mail címet (szigorúan csak .com vagy .com.au végűt), és ne írd bele a vízumodat (max., ha állandó lakos vagy, akkor azt, hogy állandó lakos vagy, de ne fáraszd őket a számával, megnevezésével); b) career overview-val, vagy career objective-vel kezdj (max. 2-3 mondatot írj, amúgy az előbbi akkor kell, ha szakmádon belül akarsz tovább menni, az  utóbbi pedig, ha szakmát váltanál, vagy eddig otthon menedzserként dolgoztál, itt meg kezdő pozícióra jelentkezel – ezzel tudatod ugyanis a munkáltatóval, hogy nem kell tőled, meg a túlképzettségedtől félniük); c) sorold fel, milyen képességekkel rendelkezel (előre írd a technical skill-jeidet [ez lesz az a rész, ami álláshirdetésről álláshirdetésre fog változni], aztán jöhetnek az általános, majd pedig a személyes képességek). Ezzel az első oldal ki is fújt. Ha jól írtad meg, akkor innentől jön az, hogy lapoznak, és tovább olvassák. Ha nem, akkor mehet az önéletrajzod a kukába.

Tegyük fel, jó voltál, és eljutottak a második oldalra. Na itt a következők jönnek: a) iskolai végzettséged felsorolása, fordított sorrendben (a legfrissebb van elől). Csak a végzés dátumát, az iskola nevét és a megszerezett fokozatot (meg persze, hogy milyen tárgyban, pl.: Bachelor of Engineering) kell feltüntetni. Ha ez alapján kaptál pl. szakmaelismertetést, akkor max. még annyit oda lehet írni, hogy Assessed by VETASSESS/AIM, stb. Az nem érdekli őket, hogy milyen tárgyakat tanultál, hányas voltál belőle. Ha részt vettél szakmai továbbképzéseken, akkor csak azokat tüntesd fel, amelyek relevánsak az álláshirdetés szempontjából. b) munkatapasztalat: sok olyan pozíció van otthon, ami itt nincs, vagy máshogy hívják. Utána kell járni, ki kell deríteni, itt mi a neve, és azt beírni. Megadni, melyik cégnél dolgoztál, de nem kell semmit írnod a cégről, csak ha segít beazonosítani a szektort (pl. Gipsz Jakab Kft. senkinek nem mond itt semmit, de ha azt írod, Gipsz Jakab temetkezési vállalkozás – in English, az már jó). Jöhet a feladataid leírása. Ezekhez használj mindenképp aktív szavakat (fejlesztettem, terveztem, kialakítottam, átszabtam, stb.) Ha szakmát váltasz, akkor se hagyj ki üres időszakokat a karrieredből, mert lehet, voltak olyan feladataid, vagy olyan képességre tettél szert, ami ugyanúgy fontos abban a pozícióban, amire most jelentkezel.

És a legfontosabb rész: a referencia. Minimum 2 referenciának minden önéletrajz végén szerepelnie kell! Nem baj, ha nem ausztrálok, csak tudjanak angolul. Ilyenkor le kell szépen írni pl., hogy Minta Jolán, ügyvezető igazgató, Gipsz Jakab temetkezési vállalkozásnál, Magyarországon, száma:+36 xx yyy zzzz. Ha nagyon jó akarsz lenni, és ismersz már itt egy igazi ozzit, vagy legalábbis olyan nevű embert, akinek más a vezeték neve, mint a tied, és van itteni telefonszáma, akkor megadhatsz a szakmai referencia mellett úgy nevezett character referenciát is. Az itt megadott emberke, ha felhívják, arról kell, hogy tájékoztassa a leendő munkáltatódat, hogy mennyire jó és hasznos tagja vagy az ausztrál társadalomnak ;).

Miket kell kerülni: soha ne írj olyat, hogy “upon request” (pl. kérésre küldöm a referenciákat), vagy a motivációs leveledben, hogy (bármikor) elérhető vagy egy interjúra. Ezeknél dobnak is félre, mert a) persze, hogy menni akarsz interjúra, hiszen ezért jelentkezel, b) nem ismered a helyi elvárásokat (mármint, hogy kell referencia). Olvass a hirdetés sorai között is. Lehet, nem úgy van megfogalmazva a szöveg, hogy egy (pl. program) ismeret mindenképp fontos, hanem csak úgy, hogy jó lenne, ha lenne. Ez azt jelenti, hogy ha nem rendelkezel ezzel az ismerettel, akkor azok mögé kerülsz besorolásra, akik viszont igen. Ma reggel jutott még eszembe, szóval ez egy friss kiegészítés, hogy a fénykép, születési dátum, családi állapot, gyerekek száma, vallás szigorúan tabu, ha ilyeneket tesz bele valaki, akkor attól megijednek, és nem foglalkoznak vele; illetve semmilyen korlátozást nem szabad megadni a kísérő levélben (pl. szerdán 5 után hívjanak), mert ezt sem igazán szeretik a munkáltatók. Meg fogják érteni, ha ki vagy kapcsolva, hagynak üzenetet. Csak abban légy biztos, hogy van hangpostád, és hogy nem valami vicces szöveggel mutatkozol be leendő munkáltatódnak :).

Most, hogy már ott tartasz, hogy van egy király önéletrajzod, le is kéne vadászni az álomállást. Itt, Dél-Ausztráliában, nagyon működik az úgy nevezett “cold canvasing”, azaz odamegyek a kiszemelt céghez, és otthagyok egy önéletrajzot. Ugyanis nagyjából így néz ki a felvételi lánc: 1. felmond az egyik alkalmazott, 2 hét múlva távozik. 2. megírja a hirdetést a cég HR-se, mindenki leokézza, elment 1 hét. 3. feladja a hirdetést, 1 hét múlva megjelenik. 4. kint van 1 hétig. 5. beérkeznek a pályázatok plusz 1 hét alatt. 6. megkezdődik a szelekció, a pályázatok átolvasása. Ezzel is elmegy 1 hét. 7. behívják az alkalmasnak vélt embereket interjúra, mivel mindenki máskor ér rá, ezért ezzel is elmegy 1 hét. 8. döntést hoznak, szerződnek, újabb 1 hét. 9. felmond az előző munkahelyén a nyertes, 2 hét múlva tud kezdeni legkorábban. 10. betrénelik, hogy tisztában legyen a dolgokkal 1-3 hónap.  Tehát minimum 3, de inkább 6 hónap az, ami a munkáltatónál kevésbé produktív időszakot fog jelenteni. Ezzel szemben, ha otthagyod a szuper önéletrajzod, és emlékeznek rá(d), akkor akár lerövidülhet a “veszteséges” időszak a hirdetés, keresés időszakával.

Hol érdemes keresni az állásokat?: a) állásportálokon (pl. seek.com.au), de készülj fel, hogy itt többnyire fejvadászok hirdetnek, és lehet, soha sem jutsz el a cégig. Ezért nézd meg egyszerre a 3-4 legnagyobb ausztrál állásportált, mert lehet, az egyiken nem a munkaerő-közvetítő, hanem maga a cég hirdet. b) használd az itteni Yellow Pages-t (ne röhögj, ez itt tényleg működik!), írd ki a szakmádhoz kapcsolódó cégeket, és őket bombázd direktben. c) iratkozz be sport klubba, menj templomba, minél több közösségi helyen fordulj meg. Ha van elég pénzed, hogy fenntartsd magad bevétel nélkül, akkor önkénteskedhetsz is rövid ideig, ott is szerezhetsz kapcsolatokat. d) szerdán és szombaton vedd meg a The Advertiser-t, abban van sok álláshirdetés, olyanok is, amik online nincsenek. Ha elérhető a Local Messenger (olyan, mint nálunk a Metro/Metropol), akkor abban is keresgélhetsz. Ugyanis itt olcsó hirdetni, viszont az álláskeresők nagy része azt gondolja, gagyi az újság, ezért nem is foglalkozik vele. Így ha viszont te foglalkozol vele, akkor te leszel a kevés pályázó egyike, és esetleg egy új munkahely büszke tulajdonosa.

Végül zárásként mégis csak lesz egy kis horgász kaland, ugyanis időközben hazajött párom a mólóról, és megint fogott egy jó 3 kilónyi cuttlefisht (morcosabb kinézetű tintahalat):

Lee meghívni minket kínai

Párom padtársa Lee, aki már több éve itt él, de még mindig nem nagyon beszél angolul, nagyon kedvesen meginvitált minket, hogy vacsorázzunk együtt ma este az egyik Central Market-nél lévő kínai étteremben. Mindezt onnan tudom, hogy valójában Lee nevében a felesége, párom nevében meg én díleltem a dolgokat SMS-ben. Sajnos én nem tudok csatlakozni egyéb csajos elfoglaltságom miatt a társasághoz, de biztos jó lesz, elvégre lesz kaja, meg pia is ;).

Mindketten megérdemeljük a kikapcsolódást, ugyanis ma kemény napunk volt. Míg ő besegített csomagolni az egyik itteni kedves ismerősnek, addig én első napomat töltöttem az egyetemen. Reggel 9-kor volt jelenésem, és persze ugyanoda mentem, ahol múlthéten voltam. Kiderült, nem is ott kellett volna megjelennem. Szóval szereztem egy térképet, és átcaplattam a két tömbre lévő másik épületbe. Ott a kedves nénitől kaptam töménytelen mennyiségű kitöltendő papírt, és az is nyilvánvaló lett, hogy ma nem tudom aláírni a szerződésem. Paul, az ázsiai HR-es ugyanis úgy döntött, hogy neki legalább 3 nap kell, hogy leellenőrizze a vízum státuszomat a VEVO nevű elektronikus rendszerben (a művelet 2 perc jobb esetben), hiába lobogtattam neki az útlevelembe ragasztott címkét is lelkesen – nem hatotta meg. De az is lehet, hogy nem is ezt mondta, mert bizony nem csak én pislogtam, amikor megszólalt, és elmondta, amit el kellett mondania ;).

Aztán jött Brian, az ázsiai IT-s, aki meghozta a csoda MacBook Pro-mat. Bár a srác ezer millió évvel előrébb van felkészültségben, mint ITRobink anno, azért most is volt egy kis dejavue-m, ugyanis nem sikerült elsőre a gépsárkány beállítása, így hétfőig próbálkozik még vagy párszor :). Viszont van már szép, új e-mail címem, kaptam is már rá levelet, szóval minden jól alakul. 11.30-kor részt vettem egy Mars Lab-os státusz meetingen, illetve 12 órakor egy szemináriumon a WOM mérhetőségéről. Vissza kell szoknom nagyon abba, hogy itt elvárás, hogy az emberek órákat legyenek képesek beszélni tudományosan számomra irreleváns témákról. De hát ezt is tanulni kell, és lehet, több leszek tőle, ha ezt is elsajátítom :).

Végül pedig néhány kép arról, milyen a hazafelé vezető út a villamostól:

Meló?

Időben indultunk a reggel 9 órási állásinterjúra, hagytunk magunkat 45 percet az igazából negyedórás útra. A vége mégis szűk lett, köszönhetően a a belvárosi parkolási mizériának. 8.50 körül találtunk egy helyet, ahol max. 1 órát lehet jeggyel megállni. Kicsengettük a 2.5 $-nyi díjat, majd elszaladtunk a fejvadász céghez. Pont koccra értünk oda. Kaptunk több oldalnyi papírt, amit ki kellett tölteni, meg el kellett fogadni (úttörő becsületszavunkra esküdtünk, nem keressük meg a munkáltatót direkt ajánlattal, ha netán felvennék páromat), aztán jött a bácsi. Bácsiról kiderült, hogy lengyel származású, a szülei nulla nyelvtudással jöttek ki kb. 20 évvel ezelőtt, szóval elmondta, tökéletesen átérzi párom helyzetét, és próbál segíteni. Mivel úgy ítélte meg, hogy a válaszai alapján tényleg csinált már ilyen autóvillamossági szereléseket, ezért megpróbálja elérni, hogy hívják be egy gyakorlati tesztre. Ha ezt sikerül elérnie, és a teszt menni fog, akkor akár még fel is vehetik, annyira hiány van a szakemberből ezen a területen.

Addig-addig beszélgettünk, mire kiderült elmúlt már 10 óra, és mire visszaértünk a kocsihoz (és a 10 perce lejárt cetlinkhez), már díszelgett is rajta egy 43 $-os parkolási bírság. Nem volt időnk dühöngeni, mert 10-re kellett volna beérnem az ügynökségre, ahonnan kapásból késtem 15 percet. Szerencsére nem paráztak ettől, viszont így nem az ügyfélkapcsolati osztály vezetője (helyi én) briefelt, hanem az ügyvezető. A megbeszélésre bejött egy account manager csajszi is, aki olyan gyorsan beszél, hogy a fülszőrszálaim leégtek a kagylózásban való erőlködéstől ;). A lényeg a lényeg, egy helyi (kormányzati) tenderbe kell besegítenem. Meg ehhez egy igencsak kezdetleges kutatást összerakni. Az account csajszi nyomult, szerinte mit kéne, szóval szépen meghallgattam, és mérlegeltem. Összeraktam a magam kis lineáris módján egy logikai rendszert egy jó 2-3 órás internetes kutakodás után. Kérdezem a “főnököt”, ráér-e, mert megosztanám, mit találtam. Persze. Elmondtam, megértette, tetszett neki. Kérdezte, maradok-e 5.15-ig. Mondom szívesen, de minek? Hát lesz ilyen all staff meeting, és akkor ott bemutatna. Oks, gondoltam. Dolgozgattam, dolgozgattam, aztán eljött az idő, kiment mindenki (magától, időre) az előtérbe, és a “főnök” a bemutatásommal kezdte. Ki vagyok, honnan jöttem, mit keresek itt, min segítek nekik épp. És hozzátette, hogy mennyire király munkát látott tőlem a mai napon. Aztán megtapsoltak. Bejelentettek még 1-2 dolgot, pl. hogy valaki ma van 10 éve a cégcsoportnál, vagy, hogy valaki elmegy, meg hogy egy másik valaki visszajött. Interjúvoltatják a kreatív igazgatókat, és kb. már 2-3 hét, mire be tudják jelenteni, hogy mikortól kezd majd a kiválasztott. És mivel ez egy nehéz időszak, és a “főnöknek” kell a kreatív igazgatói feladatokat ellátnia, így legyenek vele továbbra is kíméletesek. Valahonnan nagyon ismerősnek tűnik a szitu :).

Párom jött értem 17.45-re, siettünk haza, hogy gyorsan össze tudjam ütni a kenguru brassóit, ugyanis ezt ígértük be mára az Adelaide-ben épp tanfolyamon résztvevő, amúgy Sydney-ben élő magyar ismerősnek. A kaja egész jó lett, lehet a néhány üveg Toohey Dry Extra is segített rajta. Most meg megyünk, eltesszük magunkat holnapra, 9-kor kezdődik a “robot” az ügynökségen.

A piros cipő meg a német csóka

Az elmúlt pár napot annak szenteltük, hogy próbáltunk munkát szerezni. Mindketten hátrányos helyzetből indulunk: párom ért mindenhez, van olyan végzettsége, ami itt hiányszakma, de még nem beszél angolul; én beszélek angolul, de a PhD mellett csak részidőben dolgozhatom, és valamiért ebből itt keveset hirdetnek. Szóval bújjuk a netet, a helyi újságokat, vadásszuk az utcai kiírásokat, mindent. Sőt! Még néhány autószerelő műhelybe is bekopogtattunk, hogy nem kell-e a mellettem álló fiatalember, aki képzett műszaki zseni, magyar nyelven. Sajnos még akkor sem kelt el, amikor németnek néztek minket, de apróságokon nem akadunk fenn, próbálkozunk tovább. Tegnap találtam is az apróhirdetéses oldalon egy felhívást, hogy egy cég keres autóvillamossági szerelőt. Gondoltam, lesz, ami lesz, elküldöm párom önéletrajzát, meg őszintén megírom, hogy nem nagyon beszél még angolul. Meglepetésemre visszaírt az emberke, hogy mondjak még pár szót, mit is tud az ember, mert ők hisznek abban, hogy egy jó környezetben biztos gyorsan fel fogja magára szedni a nyelvet. Vele még ma is leveleztem, meglátjuk holnapra mit talál ki. Szintén ebben a szakmában küldtünk be egy önéletrajzot egy munkaerő-közvetítőhöz is. Onnan is hívott a csóka, hogy érdekelné őket párom, és szeretnének vele egy telefonos interjút csinálni. Hosszas tanakodás után arra jutottunk, hogy ennek nincs értelme, esélytelen lenne a dolog, így kinyomoztam a csávó e-mail címét, és írtam neki, hogy bocs, de hát az angol nyelvtudás igen csak szegényes, és így nem akarnánk rabolni az idejét. Tőle is jött a válasz, hogy őt nem érdekli, mennyire beszél angolul, mindaddig, amíg meg tudja csinálni a feladatot – és egyébként is, ők az egyenlő bánásmód hívei, és legyünk szívesek holnap reggel 9-re befáradni hozzá. OK, ott leszünk ;).

Ma 3-kor nekem is jelenésem volt az egyetemen. Szépen felöltöztem, mert elvileg most találkozhattam volna az egyik intézetvezetővel is, no meg a kutatásvezetőmmel is. Baktatunk az épület felé, és mi történik? A kedvenc piros (szerencse) cipőm sarka úgy kettétört, hogy ott helyben sírva fakadtam (majdnem). Irány haza, közben e-mail a csajnak, hogy kések kb. 15-20 percet. Majd irány vissza megint az egyetem (most már 2 tartalék cipővel), végre találkozás a kontakttal. Ami kiderült: ösztöndíjat biztos, hogy kapok; a beiratkozás 2 hónapos folyamat (nem sietik el); júliusban kezdhetem a sulit.

Hazafelé jövet vettünk páromnak is végre egy itteni telószámot, szóval már neki is van eredeti, ausztrál száma a ‘yes’ Optus-tól. Feltérképeztük azt is, hogy mennyiért lehet háztartási cuccokat beszerezni. Árak a Kmart-ból: tányér darabja: 2 $, bögre darabja: 2 $, mondjuk, ha valaki nem darabonként akar ilyet venni, akkor van egy 80 darabos indulószett 69 $-ért, abban van kés, villa, kanál, fakanál, leveses fazék, stb. Ágynemű 15 $-tól, vasaló 15 $-tól, porszívó és mikró 49 -49 $-tól kezdődnek. Hajszárítók 18 $-tól már elérhetők. Ja, és a legfontosabb: rákász háló 10 $ :).

Péntek 13

Van, aki tudja, van, aki nem, de péntek 13-án születtem. Ezért inkább szerencsés, mint szerencsétlen napnak tartom az ilyen péntekeket. Ma azonban nem ebben a szellemben indult a reggel. A lakásbérléshez át kellett utalnunk 2 heti bérleti díjat és 6 heti kauciót. Ez mind rendben is van. Gondoltam, felsuhanok a netre, online áttolom, és majd 10 órára szépen besétálunk széles mosollyal az arcunkon az ingatlanos nénihez. A suhanásig rendben is voltunk, de aztán jött az a rész, hogy a megtakarítási számlánkról nem tudok utalni, csak ha a folyószámlára teszem át az összeget. De még ha átteszem, akkor is meg kell emelnem a napi limitet, hogy teljesíteni tudjam az utalást. Ez sem lett volna gond, ha át lett volna állítva az ausztrál telefonszámomra a banki SMS szolgáltatás. Sajnos, az online átállítástól számítva 2 napon belül válik aktívvá a változás. Így gyors zuhanyzás után irány a bank. Menet közben azért sikerült leamortizálnom a telefonomat is, akkorát szaltózott, majd esett a küszöbre, hogy betört a külső kijelzője :(. Elég morcosan érkeztem a Westpac-hez, ahol is négyen álltak előttem sorban. Az egyik bankos néni olyan jóízűeket csevegett az emberekkel, hogy csak teltek a percek, rohantak a mutatók az órán. Mire sorra kerültem, mondta, hogy ha ő veszi le a zsetont a megtakarításinkról, akkor az 5 dollár lesz, szóval fáradjak szépen a kijelölt netezős géphez, húzzam át az összeget a folyószámlára, és jöjjek vissza hozzá, ha megvagyok. 1 perc múlva újra ott toporogtam az ablak előtt. Aztán kiderült, hogy az utalás akár 1 hét is lehet a másik bankhoz, no meg le sem tudja ellenőrizni, hogy jó-e a másik fél bankszámlája, ezért vegyem ki inkább készpénzben az összeget, és fussak be vele az egy utcányira lévő másik bankba. OK, legyen így. Van-e kártyám? Mondom van. Azt mondja, akkor adjam oda neki, mert ha ezt használom, akkor jobban járok, mert nem kell banki díjat felszámolnia. Bankos mond ilyet? Hol vagyok, a kész átverésben? Kezemben a pénzes borítékkal átszáguldottam a másik bankba, ahol már párom várt egy frissiben húzott sorszámmal (kérem szépen, így kell összedolgozni), és mire kipihegtem magam, már mehettem is a pulthoz befizetni a pénzt. Innen uzsgyi az ingatlanos, szerencsére az is 200 méteren belül volt.

Miközben a nénire várakoztunk, párom kiszúrt egy ingatlanos névjegyet, méghozzá Mr. William Csorba-ét. Ilyen névvel nem nagyon lehet más az ember, mint magyar, nem? (Az ingatlanos néni meg is erősítette a végén, hogy onnan származik a csóka) 😉 Leültettek egy tárgyalóban minket, megnézettek velünk egy “hogyan legyünk jó bérlők” című videót, majd rátértünk a lényegre, a szerződésre. Kéthetente kell fizetni a bérleti díjat, nincs gázköltség (azt a tulajdonos fizeti), negyedévente 59.65 AUD a víz, és a villany meg a kábel annyi, amennyit használunk, meg amilyet bevezettetünk. Szöget nem verhetünk a falba, a szőnyeget takarítanunk kell, az erkélyen sütögethetünk, 16 hetente ránk néznek azért, és április 19-én, délután megkapjuk a kulcsokat, illetve a lakás hibalistáját (hol mi van megkopva, stb, amit nekünk is át kell néznünk, és ha találunk még valamit, akkor azt fel kell jegyeznünk rá 2 héten belül, különben a végső ellenőrzésnél ránk terhelhetik a “kár” kijavítását, és levonhatják a kaucióból).

Kezünkben az aláírt szerződéssel hazabandukoltunk, kipakoltuk az összes felesleges papírt a táskából, beültünk az autócskába, és bementünk a belvárosba a Skills Recognition Centre-be, ahol is elvileg tudnak segíteni abban, hogy párom szakmáját el tudjuk ismertetni. No kiderült, hogy hiába van meg a szakmai végzettsége és a szükséges tapasztalata is, mivel műszaki interjút is kell a szakmában csinálnia, ezért addig nem tudják ezt az elismertetést megcsinálni, amíg nem beszél egy picit jobban angolul. Viszont engem felvettek valami adatbázisba, ami majd jól kiköpi, ha beviszem mindhárom diplomámat nekik, hogy a képzettségem megfelel az itteni sztenderdeknek. Majdnem felnyerítettem a röhögéstől, de visszafogtam magam. Gondolja a bácsi, hogy a PR vízumhoz nem kellett túlesni egy szakmaelismertetésen? Napra pontosan megmondtam neki, melyik hatóság, melyik napon ismert el milyen szakmában. Na erre pillázott szegényem, és inkább felvett egy ingyenes, hogyan írjunk jó önéletrajzot workshopra. Mikorra? Május 8-ra. Nem, nem ekkor van csak szabad hely, ekkor lesz a következő ;).

Álmodoztunk egy kicsit, így elmentünk a tegnap már nagy vonalakban említett bútorboltba (link a Hasznos infók résznél), és megnéztük az úgynevezett “package”-eket, amelyekkel akár 500 dollárokat is meg lehet spórolni. Tényleg vannak jó ajánlataik, na! Már csak 6 nap, és lemérhetjük az új kéglit a berendezéshez :).

Hol is kezdjem

Ma percre beosztott menetrendünk volt. Kezdődött azzal, hogy 9.30-kor jelenésem volt annak az ügynökséghálózatnak az itteni irodájánál, ahol otthon dolgoztam 10,5 éven keresztül. Mivel nem a hálózaton keresztül próbáltam munkát szerezni (esélytelen lett volna), hanem csak írtam nekik egy bejelentkező e-mailt pont a február végi indulásunk előtt, így sokra nem számítottam. Első levelük alapján amúgy is világos volt, hogy persze-persze, meghallgatnak, mert jó fejek, de nem valószínű, hogy van náluk szabad pozíció. Először az itteni magammal találkoztam, azaz az account osztály vezetőjével. Nagyon helyes, kedves srác volt, de az én fülem számára akkora tájszólása volt, mint az ólajtó. Mivel vészhelyzetben elég jól visszajön az elfelejtett angol nyelvtudásom, így azt mondhatom, hatalmas nagy blődségeket nem hadoválhattam össze a pár szó alapján kisakkozott kérdéseire. Legalábbis jegyzetelt rendesen, meg negyedóra után behívta az ügyvezetőt is. Na ő meg olyan lassan, de halkan beszélt, hogy már majdnem feküdtem az asztalon, hogy a fülemmel jól halljam, mit is akar tőlem. Vele majd egy jó félórát beszélgettünk, körbevezetett az irodában is, meg kiderült, kapcsolatban vannak az egyetemmel, sőt még azt is elmondta, milyen jó a PhD témám, mert ez nagyon aktuális itt. Ez egy előny, mert örülnének, ha ez a tudás házon belül maradna (?). Gondolkodtam, vajon ez mit jelenthet. Mikor elbúcsúztunk, mondta még, hogy majd a jövő héten keresni fognak, mert bár nincs szabad pozíció, hátha tudnak valamit intézni. Délután 4-kor csörgött is telefonom, hogy április 18-án fáradjak már be hozzájuk, mert beesett egy tender, és akkor kipróbálnának (csak annak, aki netán átsiklott volna ama szerény részleten, hogy bár beesett a tender, csak 1,5 hét múlva állnak neki – nem húsvétkor, nem a hétvégén, nem a tavaszi szünet ideje alatt) Zsír! 🙂

Az interjú után próbáltunk pénzt váltani. Mármint az autónkért otthon kapott euróinkat szerettük volna itteni pénzmagra konvertálni. Végigjártunk néhány váltót, de ilyen mennyiségnél nagyjából 100-150 dolláros eltérések is voltak. Ha bankban akar az ember pénzt váltani, és mondjuk nem ügyfele az adott banknak, akkor itt is a 100 pontos ellenőrzési rendszernek kell megfelelni, ugyanúgy mint az ingatlannál. Végül is az UAE Exchange-nél (33 King William Str) váltottunk, messze a legjobb váltási árfolyamot adták, és nem volt semmilyen díj sem az ügyleten (a bankoknál 9-10 $ a komissió).

11.30-kor már párom nyelviskolájánál kellett lennünk, ahol is egy tesztet vettek fel vele. Bármennyire is röhögött saját magán, nem a legrosszabb csoportba tették, hanem az első szint legmagasabbjába (3. csoport). Azt is mondták, hogy valószínűleg itt ő lesz a legjobb tanuló, úgyhogy számítanak arra, hogy csoportot fog időközben ugrani. Kb. decemberre amúgy már menni fog neki az IELTS 4.5-es szint – szerintük. És mivel 3 napot fog suliba járni egy héten (azaz full time student lesz ;)), ezért jár neki a diákigazolvány és a diákkedvezmény is. Még 2 hét, és már koptatni is fogja a padot.

Ezután benéztünk a bankunk egyik fiókjába. FIGYELEM, hasznos tanács következik! Ugyanis a következőt játszottuk meg. Ugye mi otthonról nyitottuk a számlát, és a személyazonosság ellenőrzésével nem vártunk a kiérkezésig. A londoni irodájukkal e-mailen elintéztük a szükséges dolgok beküldését, és ezzel aktivizáltuk is az online banki szolgáltatást. Miért jó ez? Mivel ha ez megvan, akkor az ember bármikor megváltoztathatja a lakcímét a rendszerben interneten keresztül. Na és ez miért jó? Mert hát ha valaki becsattog a bankba, akkor kérhet igazolást a lakcíméről. Ezzel pedig igazolhatja magát na hol? A jogosítvány csinálásnál. Ha van jogosítvány, akkor van na mi? Itteni személyes igazolókártya, ami olyan, mint a piros hetes, mindent visz. Éppen ezért ezt megjátszva kikértük mindkettőnk igazolását, és szépen felkerestünk egy Service SA Consumer Service irodát, és megcsináltattuk a párom jogsiját is. Azt is meg tudták már mondani, hogy az enyémet már postázták, így állhatunk a postaláda előtt a kombinált fogóval az elkövetkező 2-3 napban a holnaptól már csak ex-címünknek számító ideiglenes szállásnál.

Innen száguldottunk Westlakes-re, ahol egy gyönyörű lakást néztünk meg. 2 percre a tengerparttól, közvetlen tóparton, a ház előtt medence, teljesen berendezve. Picivel több, mint az elképzelésünk, de azt számoltuk, hogy amíg nincs bevétel, és csak a tartalékot költjük, addig egyszerűbb berendezett lakásért fizetni, mint elkezdeni egy üreset sok pénzből “kipofásítani”. Hétvégén még gondolkozhatunk rajta, kedden kell beadni a jelentkezést.

Van még valami, amin rágódhatunk a hétvégén. Kinéztünk egy autót, pontosabban kettőt. Ugyanaz a márka (Ford Fiesta WQ LX), az egyik 1 évvel fiatalabb (2007-es) és 1500 $-ral olcsóbb, de több kilométer van benne, illetve háromajtós. Mindkettő manuális. Az áruk nagyon jó, mi több fantasztikus – legalábbis az eddigiekhez képest, és szépen karbantartottak is. Nem utolsó sorban helyi autók, tehát olcsó a szervizeltetésük, és az átírásnál sem kell szívni a fogunkat, ugyanis minden megkezdett 1000 $ után 30 $-ral nő a költség. A dilemma ott van, hogy a) otthon végül szívtunk amiatt, hogy háromajtós kivitelű volt a sportos kis járgányunk, bevállaljuk-e, b) automata világban mennyire lesz egyszerű eladni (ha netán el kell) a manuálisat, c) nem ismerjük a márkát, de a neten elérhető tesztjei elég jók voltak, bízhatunk-e bennük?