Lent és fent

A tegnapi napom az év legrosszabbja volt talán. Nem éppen a legjobb pillanatban kapott el az egyik supervisorom visszajelzése, így eléggé megviselt. Ugye a story onnan indul, hogy augusztus 6-án beiratkoztam az egyetemre (pontosabban felvettek), és van 6 hónapom arra, hogy egy kutatási javaslattételt összeállítsak. Nehezítő tényező, hogy december 1-5. között egy konferencia van, amire szintén készülnöm kell, és december 10-től nincsenek a supervisoraim január végéig, február elején meg már letelik a 6 hónap. Kizárásos alapon tehát van összesen 2 hetem arra, hogy megírjam ezt az értekezést, elfogadják, és beadjam. Nem is csinálok mást immár 1 hónapja, minthogy a tanítás, dolgozat javítás, vizsga javítás és kereskedelmi kutatások mellett minden percben ezzel foglalkozom. Eddig elkészítettem már 3 teljes verziót, összesen kb. 90 oldal terjedelemben. Az elsőnél értettem, miért dobták vissza, a másodikban is láttam rációt, de az, hogy tegnap újra közölték, kezdjem elölről, az nagyon megviselt: “minden benne van, de valahogy nem a jó sorrendben”. Maximalista vagyok (sajnos), és az ezzel járó teherrel most úgy érzem, nem tudok megbirkózni. Elfáradtam, és az időnyomás se tesz jót. Persze nekiültem ma is, és dolgozom egy negyedik verzión, de nem tudom, milyen újabb logikát tudnék kitalálni, azonos adatokra támaszkodva. Este volt egy átsuhanó gondolatom, hogy abba kéne ezt az egészet hagyni, és bármennyi is tetszett, hogy valami újban van részem, ki kéne belőle hátrálni. Aztán gyorsan meggyőztem magam, hogy nem szokásom semmit feladni, így most sem fogom, csak hát olyan, mintha két agyam lenne: az egyik azt mondja, meg tudom csinálni, a másik meg, hogy dehogy fog ez neked menni. Ismer valaki valami bevált technikát arra, hogy hogyan kondicionálja át magát a “meg tudom csinálni” hozzáállásra, széttiporva minden kétséges gondolatot?

Persze amilyen rossz az egyik nap, annyira jó a másik. Belenéztem a tanári értékelésembe, amit a diákjaim adtak. A kiértékelő grafikonokat nem tudom értelmezni egyelőre, mert nincsenek hozzárendelve se a kérdések, se a skála, viszont a szöveges megjegyzések a szívemet melengetik. Nem kaptam egyetlen negatív visszajelzést sem, csak olyanokat, hogy mennyire segítőkész vagyok, hogy bármivel fordulhatnak hozzám, hogy tetszenek a példák, amiket felhozok, hogy érthetően magyarázom el nekik a dolgokat, jól készítem fel őket a tesztekre, lehetnének hosszabbak is az óráim, és hogy nagyon szeretnek. Így már kicsit könnyebb feldolgozni, hogy 30 fokban is a gép előtt ülök, és próbálom magam mellé állítani az akadémikus világot ;).

Capariado

Mi mast is csinalhatnank vasarnap, mint hogy grillezunk. Azonban most egy kisebb tarsasaggal voltunk, adtunk egy kis izelitot abbol, milyen itt a magyarok “sanyaru” elete ;). A gasztro resztol most eltekintek, inkabb arra hegyeznem ki a story-t, hogy a sutogetes kellos kozepen megjelent egy nagy piros helikopter, irdatlanul szirenazva, es korozott a parthoz kozeli tengerreszen. Barmennyire is figyeltunk, semmit nem lehetett latni, csak egy vitorlast, ami iranyt valt, es elkezd befele, a melyebb viz fele haladni. Arra gondoltunk, miatta van ott a helikopter, es mivel el is ment vagy 3-4 perc szirenazas utan, nem is foglalkoztunk az egesszel.

A jol megerdemelt ebed utan a tobbseg ugy dontott, hogy a 32 fokos meleg mar eleg arra, hogy ki kelljen probalni a tengert, es meg is martoztak benne. En a 30 faktoros ausztral napon tesztelt kremmel egtem oda delutan 4-kor a parton. Es mivel ugy veltuk, ezeket a nyari cselekedeteket fagyival kell megkoronazni, be is ultunk par gombocra. Na es itt terunk vissza az eredeti temahoz, ugyanis ket gomboc nyalintas kozott tudtuk meg, hogy bizony capariado volt, azert volt ott a helikopter, es azert zajongott, szirenazott, hogy visszaterelje a joszago(ka)t a melyebb vizek fele. Ma reggel mar azt is hallottam, hogy par hete tortent mar ilyen Brightonnal, es hogy mindket esetben (akkor is es most is) valami okostojas beetetett, azert kezdtek beolalkodni a capak. Kevesbe vigasztal, hogy mindket embert alaposan megbuntettek.

Egy ausztrál általános iskolás segítőkészsége

Tegnap jöttem haza a villamossal, és mivel átalakították a menetrendes weboldalt (egyelőre úgy érzem, rosszabb lett), úgy tűnt a menetrendből, hogy egy Glenelg-ig közlekedő járatra sikerül majd felszállnom. Persze, ez nem így történt, és át kellett szállnom South Terrace-nál.

A köztes végállomás előtt felszállt egy általános iskolás kiscsaj, aki bőszen próbált segíteni egy láthatólag angolul alig beszélő idősebb srácnak (22-25 éves forma). Mikor semmire sem ment a kiscsaj, pont engem szúrt ki a villamoson, hogy segítsek már kitalálni, hol kell leszállnia a srácnak, ha a telefonjában megadott címre akar eljutni. Nem volt bonyolult a dolog, a 10. megálló volt a megfelelő.

Miközben South Terrace-nál vártunk mindannyian a következő villamosra, az ausztrál kislány próbált beszélgetni a sráccal. Szegény gyereken látszott, hogy nagyon próbálkozik, de a srác csak nem érti, mit akar. Annyit kisilabizáltak, hogy olasz a fiú, és most munkába megy egy étterembe. A kislány megkért egy osztálytársát, aki tanult olaszul, hogy segítsen már megértetni magát a fiúval. De hát az iskolai nyelvoktatás itt sem tűnt túl eredményesnek. Annyira megsajnáltam a jó szándékú kislányt, hogy kértem, mondja el, mit szeretne megkérdezni a sráctól, én meg alap angol szókincsre átfordítva ugyanazt kérdeztem meg tőle. Nagyon boldog lett a srác, dőlt belőle a szó, mesélt arról, hogy mikor jött, hogy itt vannak a nénikéjéék, hogy mi az eredeti szakmája, és most mégis miért dolgozik az étteremben.  Látszott a kislányon, nem érti, hogy hogy lehet ez. Elmagyaráztam neki, hogy ő, angol anyanyelvűként más logikában építi fel a mondandóját, mint ahogy egy tanult angolt beszélő várná. Ha viszont abban a logikában kérdez, egyszerűsíti a mondatait, nem használ szlenget, meg összevonásokat, akkor simán meg fogják érteni a külföldiek. Azért volt aggodalma amúgy emiatt ezek után, mert most januárban megy majd hova? Hát Magyarországra! Amiről azt hallotta, hogy nagyon meleg hely. Mondom, ja, nyáron, csak, ami neked nyár, az nekünk tél, szóval jobb, ha a bikini mellé egy pufi kabátot is becsomagolsz a -20 fok ellen :D.

Magyarok mindenhol

Az nem új történet, hogy érkezésünk második hetében egy horgászás során párom belebotlott néhány magyarba egy, Adelaide-től 100 km-re lévő, tó mólóján, de azóta váratlanabbnál váratlanabb helyeken botlunk magyarokba, vagy magyar származású ausztrálokba.

Augusztusban, amikor a fúró vásárlásos projektünkben voltunk, akkor a Bunnings pénztáros hölgyeménye kérdezte meg tőlünk, hogy magyarok vagyunk-e, persze angolul. Kiderült, hogy az apukája magyar, megtanulni ugyan a hölgyemény már nem tanult meg magyarul, de felismerte a nyelvet, amin az apukája a nagymamájával szokott beszélgetni.

Múlt csütörtök este elmentünk egy közeli étterembe itt, Glenelgen. Kirendeltük a kaját, és a srác, aki kihozta, kérdezte, honnan vagyunk. Mondtuk, magyarok lennénk. Nagyon megörült, elmesélte, hogy neki az anyukája volt magyar származású, mégpedig úgy, hogy a nagyszülei ’56-ban felpakolták a családot, a pincér gyerek anyukájával együtt, és áttelepültek ide. Mivel neki ír az apukája, az anyukája meg már inkább ausztrál, ezért ő sem tanult meg magyarul, de örült, hogy van valami közös bennünk.

Szombaton karácsonyi ponty rendelés teljesítése miatt „kellett” mennünk megint Milangra (ahol összesen 10 darab 4-5 kg-os pontyokat fogtunk ;)), de még a városból kihajtás előtt elmentünk tankolni egy Shell kúthoz. Párom ment be fizetni, átadja a bankkártyáját, mire angolul kérdezi tőle a pénztáros, hogy nem magyar-e véletlenül. Mondja párom neki, hogy de, és egyből kérdezett is vissza, beszélsz-e magyarul? A kutas hölgyemény ugyan érezhető akcentussal, de tökéletesen beszélt magyarul. 30 éve jött el otthonról a családjával, az akkori menekült hullámban.

Hétfőn be kellett mennem az egyetemi részlegvezetőhöz, mert minden egyes kutatói mester, illetve PhD hallgatóval elbeszélget a kötelezettségekről és jogokról. Hogy hívták? Kolar. Nem tudta, honnan jön pontosan a neve, csak annyit, hogy valahova Kelet-Európába nyúlnak vissza a gyökereik. Kedvem lett volna tippelni ;).

Etikai bizottság

Múlt csütörtökön túlestem az első major review-mon (áttekintés, hogyan haladok a tanulmányaim során), ami valljuk be, igen csak érdekes volt. Érdekességét többek közt az adta, hogy csak 3 hónapja vagyok beiratkozva az egyetemre, és ennek az egésznek akkor van értelme, ha legalább fél éve ott van már az ember. A másik érdekessége az volt, hogy kiderült, ahhoz, hogy a kutatásomat meg tudjam csinálni, egy úgynevezett etikai jelentkezést kell beadnom egy bizottság felé. Pontosabban, azt tudtam, hogy ezt be kell adni, csak azt nem, hogy ennek a határideje november 26. Miért? Mert ebben az évben ekkor ül össze utoljára a bizottság, majd elmennek február elejéig (!) nyári szünetre, hó végén üléseznek újra, 30 nap alatt döntenek, és ha kérnek módosítást netán, akkor plusz extra 30 nap fog eltelni az oda-vissza körökkel. Igen, ha ez így lenne, akkor legkorábban is csak májusban kezdhetnék hozzá az effektív kutatáshoz, ezzel pedig majd’ 9 hónap, huss, el is ment volna a 2 éves képzésemből.

Miből áll egy etikai jelentkezés? Közel 100 kérdésből, azok alkérdéseiből, amik 12 kategóriára bontva faggatóznak a terveidről. A kérdések között szerepel például olyan is, hogy jelent-e kockázatot a kedves megkérdezettnek, hogy részt vesz a kutatásomban. Én azt választottam, hogy közepes szintűt (mert végül is vállalati folyamatokról beszélünk, amelyek egy része bizalmas), mire szaporodni kezdtek az alkérdések: kell-e kiegészítő biztosítást kötni; lelki vagy munkahelyi kockázatot jelent-e a kutatásom; ha előbbiek bármelyikét, akkor mit kívánok tenni ezek mérséklésére (pl. azonosító nélkül, csak kumulatív szinten használom az adatokat, stb.). Indokoljam meg, miért pont ilyen kutatást akarok csinálni; miért pont ennyi emberrel; miért pont ezekből az országokból (kell-e biztosítást kötni a külföldi kutatásra, mely országokba, mely napoktól kezdve, stb.). Lényeg a lényeg, a review-m másnapján leültem reggel 9-kor a gép elé, és egy fenékkel kitöltöttem este 6-ig a jelentkezést. Mivel a kitöltést követően az anyagom először a supervisor-omhoz megy, majd egy előszűrő hivatalhoz, ezért tudom, hogy én voltam eddig az egyetlen, aki ezt képes volt egy nap alatt összerakni. Nem mellesleg úgy, hogy a supervisor-omon és az etikai bizottság előellenőrző irodáján változtatás nélkül jutott tovább a jelentkezésem a bizottsághoz (az intézet csodagyereke is elszöszölt vele vagy 3 napot ;)). Most már csak várnom kell, hogy meghozzák a döntést, kimehetek-e garázdálkodni a szabadba ;).

Teljesitmeny

Az elmult napokban ket dologra is raillett a bejegyzes cime. Eloszor is, vert izzadva, sajat agyam onnon maganak panikszeru gatlasa ellenere is, sikerult megirnom a javaslattetelem elso majdnem teljes vazlatat. 28 oldal, es meg tudom, hol fogok hozzaadni ujabb 4-5 oldalt (mert persze leforgalmaztam a maskor bosegesen elegendo mobilinternet keretunket az otthoni munkaval, es feltoltes utan mar nem akartam bongeszni az egyetem digitalis konyvtarat :(). Persze azert megvarom a mai supervisori meetingemet, ahol vagy azt mondjak, nagyon szep, vagy azt, hogy kezdjem az egeszet elorol (idokozben azt a valaszt kaptam, hogy meg nem olvastak, jovo hetre atnezik (!), de mivel a fo supervisorom megnyert valami megarangos kutatasi osztondijat, ezert o most hatrebb lepne, hogy azzal tudjon foglalkozni). Eletemben irtam eddig harom szakdolgozatot, es kozremukodtem masik haromban (sicc!), de ez a mostani ugy erzem, kifog rajtam. Mondhatnam, oreg vagyok en mar ehhez ;), marmint ahhoz, hogy egy teljesen mas oktatasi rendszerben, mas szabalyok szerint, angolul vakeraljak, olyan (adott) dolgozati felepitesben, ami tavol all tolem.

Hogyan irnak az itteniek? Minden bekezdes elejen van egy ugynevezett ‘topic sentence’ (tema indito mondat), ami osszefoglalja a bekezdes mondandojat, majd pedig kifejtik ezt 5-6 bovebb mondatban (IELTS irasos resze ismeros, ugye?). Ez eddig meg rendben is van, nagyjabol. De! Ugy kell felepitenem a javaslattetelemet, hogy irok egy Intro-t (bevezetot), amiben vazolom, milyen uton jutottam el oda, hogy az adott temarol irjak, irodalmi alatamasztasokkal. Majd jon egy Literature review (irodalmi attekintes), ahol ki kell vesezni, ki, mit irt az elmult evekben a temamrol, es kimutatni, hogy bizony ezen a teruleten vannak hianyossagok, kvazi milyen jo, mert akkor majd en betomom ezt a lyukat. Ezek utan kulon fejezetben kell elmelkednem, miert bir fontossaggal a temam (mert hat nem, nem csak lyuktomesre jo ;)), ujabb irodalmi alatamasztassal. Ezutan tobb oldalt kell szentelnem a kutatasi kerdeseimnek, amik nem egy kerdoiv kerdeseit jelentik jelen esetben, hanem egy hipotezis levonasahoz szukseges elmeleti kerdesek tomkeleget, alkerdesekkel megspekelve. Ha ez meg nem lenne eleg, akkor most jon a kutatashoz javasolt metodusnak a leirasa, termeszetesen irodalmi alatamasztasokkal, esetleges elozetes kutatasok eredmenyeinek bemutatasaval. Vegul referenciak, mellekletek, a kesobbi szakdolgozat fejezeteinek tervezett felepitesere javaslattetel. Szep kerek a dolog, nem? Az lenne, ha nem ugyanazt kellene elragoznom minden masodik oldalon egy olyan temaban, amirol eddig nem nagyon talaltam meglevo, publikalt, kutatasi anyagot. Az ido szorit, mert jon a karacsonyi idoszak, amikor senki nincs itt (1.5 honapig), tehat nem lesz, aki osszeuljon, es megvitassa, hogy jo-e az, amit kutatni akarok, illetve akinek eloadjam. A habot a tortara az teszi fel, hogy december 3-an ezt egy konferencia kereteben be kene mutatnom – Ausztralia es Uj-Zeland marketingesei es kutatoi elott. Tudom, en vallaltam, de most nem annyira oszinte a mosolyom :(.

Masodszor, azonban a cim nem csak az en siras-rivasom mogott melyen megbujo teljesitmenyrol szol, hanem egy igazi sportsikerrol is. A napokban rendeztek meg Glenelg – Christies Beach kozott az idei surf life saving vilagbajnoksagot, ahova a helyiek mellett olaszok, gorogok, kanadaiak, spanyolok, magyarok (hol van otthon tenger?) es meg megannyi nemzet fiai es lanyai neveztek. Az egyik itteni ismeros hazaspar noi tagja is indult, tobb szamban is (valto futas, vegyes eszkozos vizi valto, 2 km-es futas), de a sikert vegul a 18 km-es oceani kajakozas (itteni neven ocean surf ski) hozta meg szamara. Evezos partnerevel a masters kategoria vilagbajnokai lettek, mindossze 1 perccel lemaradva a profi kategoriaban indulo, olimpiai resztvevo Hannah Davistol. Agi, hat ezuton is gratula! 🙂

    

Itt a Télapó, kezdődhet a nyár

80 éve rendezik meg minden november második szombatján a Chirstmas Pageant elnevezésű parádét. Az emberek akár már hajnalban is képesek kiülni, hogy lefoglalják a legjobb helyeket a 9.30-kor kezdődő felvonuláshoz. Pokrócokkal, székekkel vonulnak ki, és aki a területükre próbál lépni, arra csúnyán rámordulnak. Tudjuk, mert mi 9.25-re értünk ki, és rendőri felszólításra pattantunk be egy zsebkendőnyi helyre a véranyák közé ;).

Az egész eseményt a virágkarnevál, a Budapest Parádé és a régi május 1-jei felvonulások elegyeként tudnám leírni. Hatalmas kocsik vannak mindenféle téma köré felépítve, illetve feldíszítve. Az egyes járgányok között zenekarok és bohócok váltják egymást, folyamatos kapcsolatot tartva a közönséggel.

A parádé nagyjából 2 óra alatt jut el South Terrace-tól North Terrace-ig, ami körülbelül 3.6 kilométer. A sort kik mások is zárhatnák, mint Father Christmas, azaz népies nevén Télapó, illetve rénszarvasai. Azzal, hogy ő megérkezett, indulhat is a nyári fesztivál szezon.

Indulás:

Mesefigurák:

Bohócok:

Zenészek:

Táncosok:

Járgányok:

Állati:

Tél:

Adelaide gasztro

Az adelaide-i gasztro kinalatot majki temajavaslata alapjan probalom korbejarni. Teny es valo, hogy a mai napon (november 7.) a legnagyobb allaskereso portalon 242 vendeglatashoz es turizmushoz kapcsolodo hirdetes volt fenn, ebbol 86 szakacs vagy konyhai kisegitot keresett. Miert van szukseg egy viszonylag kisebb varosban ennyi “elelmezesi” szakemberre? Egyreszrol Del-Ausztralia a kontinens tesztallama, azaz, ha valami uj dolgot ki szeretnenek probalni, nagyreszt idehozzak a cegek. Harom hete meselte a az egyik szupermarket-lanc marketing managere is, hogy bizony itt tesznek ki a polcra eloszor olyan termekeket, amiknek merni szeretnek a fogadtatasat. Ha itt bejon, akkor kb. 90%, hogy az orszag tobbi reszeben is szeretni fogjak. Ugyanugy igaz ez a gyorsettermek kinalatara is: voltak olyan menuk, amit itt probaltak ki eloszor (pl. Oven baked menu a McDonaldsban, csirke kebabbal). Masreszrol ugy latom, hogy azert itt szeretnek az emberek beulni egy jot enni, inni. Ha maskor nem is, de vasarnap biztos, hogy az apukak elviszik a gyerekuket bruncholni egyet, ugyanis ez az anyukak pihenonapja erre fele ;).

Milyen kategoriakban lehet ettermet valasztani? 1) Kezdjuk a vastagabb penztarcas helyekkel, azaz a fine dining gyongyszemekkel. Altalaban ezekben az ettermekben fejenkent olyan 120-150 dollarbol lehet megvacsorazni, valamilyen itallal (bor) egyutt. Tobb a dijnyertes sef sapkas etterem (58 darab 2012-ben) errefele amugy, mint a felho a nyari egen :). Javasolt helyek  az Appellation Barossa Valley-ben, a Celsius a Gouger Streeten (City), vagy azt hiszem, a belair-i Windy Point is idesorolhato, mi itt jartunk egyedul. Mindenhol orakat lehet eltolteni, es ha az ember nem a la carte akar etkezni, akkor a tasting menu (kostolo) valasztasaval majd’ mindent ki lehet probalni. Meg kell, hogy emlitsem meg a boraszatokat es a hozzajuk kotheto vendeglato egysegeket is, amelyek ugye a Barossa borvidek es annak latogatoinak teljes koru kiszolgalasa miatt johettek letre. 2) Kovetkezo kategoria szerintem a hagyomanyos etterem, ahol jot lehet enni, nem egy horror osszegert. Nagyjabol ezeken a helyeken 40-70 dollar per fo koltseggel lehet kalkulalni egy vacsoraert, itallal. Itt hoznam fel a Kefi Greek-et Glenelgen, ahova 1 honappal elore kell bejelentkezni, de igy is tomve van a hely. Az asztalok es a szekek ugy ossze vannak zsufolva, hogy nem lehet eldonteni, hogy epp ki hol ul, viszont az adagok akkorak, hogy lelognak a tanyerrol. Ebben a kategoriaban nagyon gazdag a kinalat, eleg csak bemenni a Central Markethez, es vegigsetalni a Gouger Street, majd a King William Street, Rundle Street reszeken. 3) Ide a gyorsettermeket sorolnam. Nem csak a Maccas-t (aka McDonalds) vagy a Hungry Jacket (aka Burger King), KFC-t, hanem minden olyan egyseget, ahol elvitelre is kerheto az ebed, vacsora. Peldaul a food court-ok, amik a bevasarlokozpontok aljaban vannak, vagy a Noodlebox, Wok-in-a-box jellegu azsiai palcikas kajaldak, de akar a buritos, tapas-os helyek is beletartoznak. Arfekvesileg ezeken a helyeken 8-15 dollar per kopf korul lehet etkezni.

Arra azonban fel kell keszulni, hogy hetkozben a food courtok olyan delutan 3 korul, mig a hagyomanyos ettermek este 9-10 ora korul zarnak, es ez gyakran azt jelenti az utobbi eseteben, hogy 8-kor mar nem szolgalnak fel meleg etelt. Penteken es szombaton hosszabb a nyitva tartasuk, talan 11-ig nyitva vannak. A zarast ket modon adjak a vendegek tudtara: korbemennek es jelzik, hogy eljott az utolso rendeles ideje; illetve latvanyosan elkezdenek pakolni, asztalt takaritani, behordani a kinti ulokeket. Egy gyujtooldal szerint 346 etterem van Adelaide-ben, tehat ha valaki el lenne anyagilag eresztve, akar az ev minden napjan mashol vacsorazhatna ;).

Dobjunk egy rákot a barbie-ra

Háttér tévéző vagyok. Miközben írom a blogot, vagy készítem a másnapi kaját, netán épp vadászom a következő programunkat a neten, megy a TV. Múlt vasárnap épp egy ajánlóban (Dumb & Dumber) ütötte meg a fülem néhány mondat: Jim Carey: Where are you from? (Honnan jöttél?) Lány: I’m from Austria (Ausztriából). Jim Carey: Oh, let’s put a shrimp on the barbie (Ó, akkor dobjunk egy rákot a grillre). Mivel a vígjáték két idiótáról szól, így nem meglepő, hogy összekeverte Ausztriát Ausztráliával, de akkor is elgondolkoztam azon, honnan jön ez a rákos mondás az ausztrálokkal kapcsolatban. Ugyanis már a második film volt a héten, amiben elhangzott (a másik a Hazard megye lordjai volt).

Páromnak sem kellett több, megkérdezte ausztrál kollégáit, mondják már el, mi ez, és miért mondják az amerikaiak az ausztrálokkal kapcsolatban. Kiderült, hogy 1984-ben Paul Hogannal (aka Krokodil Dundee) forgattak egy ország image reklámfilmet, amit az USA-ban mutattak be. Az egésznek az volt a célja, hogy felkeltse az érdeklődést az ausztrál kontinens iránt, és rávegye az amerikaiakat, hogy akarjanak ideutazni. A kampány előtt azt hiszem 74. volt Ausztrália az amerikai “hova utazna el legszívesebben” listán, 3 hónappal a kampány után viszont már a 2. helyre jött fel. Az ausztrálok nehezményezték, hogy az eredetileg prawn-nal (rák) leforgatott szöveget át kellett variálni shrimp-re (rák), mert bár az ausztrálok az előbbit használják inkább ezekre a ráktípusokra, az amerikaiak csak az utóbbit értik.

Szóval ezek után gondoltunk egyet, és a mai napi grillezésre a honey soy (mézes szójás) csirke, a mustáros marha, a BBQ marha és kecskesajt mellé vittünk egy kis prawn-t is, elvégre mégis csak abba az irányba tartunk, hogy ausztrálosodjunk ;). És mivel most a hegyekbe mentünk (34 fok volt egy átlagos tavaszinak mondható napon!), a Belair Nemzeti Parkba, nem csak sütögettünk, hanem pingpongoztunk, tollasoztunk, játszóztunk, és végre láttunk vadon élő koalákat is. Az egyik a barbie melletti fán punnyadt, a másik meg a pinyó asztal feletti lombon hűsölt.

Miután befejeztem a mai bejegyzést, épp egy reklámot adtak, amiben szintén futott a rákos mondat. Igaz, most egy ausztrál szájából hangzott el, és az eredeti után módosítva is elmondta, mint egy steak melletti kampány: This summer let’s throw a steak on the  barbie (Ezen a nyáron steaket dobjunk a grillre) :D.

Vissza a kaptafához

Nem tagadhatom meg a “vérem”, 14.5 évig reklámipari szakmunkás voltam. Hallgattam ügyfél briefeket, készítettem kreatív briefeket, kommentáltam kreatív anyagokat, találtam ki stratégiákat, írtam prezentációkat, adtam el ötleteket, szerveztem forgatást/fotózást/hangfelvételt, voltam gépinduláson, biegeltem és stancoltam, ha kellett, és persze mindezek mellett részt vettem számos tréningen is (pl. pont az itteni intézet által tartottakon is). A kezdeti ellenállásomat levetkőzve képest voltam újabb és újabb tudományos elméleteket befogadni, és alkalmazkodni az általam kisebb-nagyobb mértékben gondozott 112 márka nemzetközi és lokális előírásaihoz és elvárásaihoz. Éppen ezért fel nem foghatom azt a káoszt, ami itt “reklám” fedőnév alatt folyik.

Nézzük a különbségeket:

1. úgy tűnik, nincs szabályozva, hogy egy órán belül hány perc reklámot lehet adni. Otthon ugye úgy volt, hogy minden órában max. 12-14 perc reklám lehetett, bárhonnan is kezdtük az 1 óra mérését. Itt egy 2 órás film  jó esetben 3.5 óra alatt véget is ér, de erről már mások is panaszkodtak.

2. valamiért itt hisznek a “beszélő fejekben”. Azaz nagyjából minden második reklámban kiáll egy cégtulaj, és előadja, milyen jó is az ő terméke. A durvább verziókban még énekelnek is. Mármint a cégvezetők, meg az alkalmazottak, együtt. Pedig pont itt, Ausztráliában bizonyították be, hogy ezek a típusú reklámok nem működnek.

3. az itt (SA-ban) adásba kerülő reklámok többségének a kivitelezésre nem sokat fordítanak, egy kamerával blue- vagy greenbox előtt leforgatnak valami egy snittes izét, és kész. Persze ennek ellenére az ausztrál reklámügynökségek közül is jó pár benne van a világ élvonalában, és dögivel nyerik a kreatív és hatékonysági díjakat. Csak arra nem jöttem még rá, hogy hol is mutatják be a jobb darabokat. Habár van egy kedvencem, ami nálunk is ment.

4. úgy tűnik, valahogy fejjel-lefelé nem érvényesek a nemzetközi előírások. Pár hónappal ezelőtt, amikor még az eljövetelünk után tobzódott bennem a reklám-adrenalin és a minden részletre odafigyelés, nem tudtam magam túltenni olyanokon, hogy miért nem ott van és akkora méretben a Shell logó, ahol az arculati kézikönyv szerint kéne lennie, vagy mit keres egy lila animált macska az élő silver tabby helyett a Whiskas reklámban. És mi ez az újdonság, hogy a macskák most már nem Whiskast vennének, hanem az ösztöneiket etetnék?! Hol van a memóriában kiépített linket nem változtatunk meg szemlélet, mert az árt a brandnek? (Komolyan.)

5. minden harmadik reklám valamilyen árakciót, speciális ajánlatot hirdet. Itt, ahol mondjuk még nincsenek diszkont láncok, és a kereset-havi kiadások aránya is más, mint otthon.

6. és persze a hatodik pont, ami kimaradt tegnap este: nem modell modellek szerepelnek a spotokban, hanem hús-vér emberek, akiknek vagy ferde az orruk, vagy épp nem 34-es méretet hordanak. Bár ez következik valamelyest a 2. pontból is 😉