július, 2018 havi archívum

Alig 1.5-2 hét alatt nagyon sok minden történhet, például ennyi idő alatt akár teljesen meg tud újjulni egy hajó. Így történt a mi kis szerzeményünkkel is.

3-4 nap alatt párom szétszedte az összes vezetéket, átnézte a rendszert, hol és hogyan lehet egyszerűsíteni, majd gyakorlatilag újrakábelezte a hajót, és eltűntetett minden szükségtelennek látszó vezetéket. Ez elég volt annyira, hogy egy szép pénteki napon, amikor én a melóhelyen sínlődtem, ő vízre tegye a barátjával a kis hajót. Mondjuk, olyan apróságokat még nem kéne elfelejteni, hogy nem csak a kocsi- és lakáskulcsot érdemes ilyenkor az embernek magával vinnie, hanem a csónakét is – különben nehéz lesz kipróbálni, hogyan is szuperál a vízen 🙂 .

Ilyen volt – vezeték mindenütt:

Ilyen lett belülről, meg a próbaúton:

A sikeres teszt után felmerült, hogy szépészetileg is lehetne javítani a hajó megjelenésén, ugyanis több helyen is fel volt táskulva a rosszul felrakott javítófesték. Páromat ismerve, nem volt kérdés, hogy nem fog megállni a felső karimánál, mert ha már belekezdett, akkor nem végez félmunkát.

Kb. 1 hét alatt levakarta az összes festékréteget, egészen addig, amíg szépen meg nem jelent az alumínium alap. Aztán kijavította, illetve feltöltötte a hibás vagy lyukas részeket, végül pedig visszacsiszolta a teljes felületet.

Ekkor már nem volt más hátra, mint kitalálni, mivel is kéne lefesteni a hajót. Annyit tudtunk, hogy kell egy alapozó, hiszen a festék nem ragad direktben az alumíniumra. A kérdés az volt, hogy egy vagy két komponensű alapozót szerezzünk-e be. Illetve ugyanez vonatkozott (egy avagy két dobozos) a festékre is. Ja, és persze, hogy ecsettel vagy fújóval kerüljön felvitelre a festék.

Először is elmentünk egy festékszaküzletbe, ahol is próbáltunk szaktanácsot kérni. Az ott hallottak nagyjából egyeztek azzal, amit a neten is olvastunk. A legjobb a két dobozos festék, epoxy alapozóval. A vásárlás végén a boltos megkérdezte még, hogy kell-e maszk a fújáshoz. Hát hogy a fenébe ne kéne, pláne, hogy előadta, mennyire veszélyes lehet, ha nem a megfelelő szűrős maszkot használja az ember. Jogos, az egészség az első, így megvettük a 129 dolláros ilyen-olyan filteres felszerelést. Este azért még ránéztünk a netre, és kiderült, hogy ugyanolyan filteres maszkot a helyi OBI-ban (Bunnings) is lehet venni, jóval olcsóbban.

Ébredés után szépen visszavittük a festékeseknek a maszkot, majd elbaktattunk a barkácsboltba, hiszen amúgy is be kellett szerezni egy festékpisztolyt (eredetileg kaptunk volna kölcsön, de aki odaígérte, elutazott az egész hétvégére, ki volt kapcsolva, abszolút kontaktálhatatlan volt). A pisztoly meg is lett gyorsan, igen ám, de mint a helyszínen kiderült, a maszk csak speciális rendelésre szerezhető be, azaz nincs készleten. Tanakodtunk, hogy mi is legyen. 1 hetet nem akartunk várni, mert csak vasárnapra mondott nagyon szép napos időt, erre a hétre már megint jön az armageddon (szél, eső, hűvös). A barkácsboltos ajánlott egy safety gear shop-ot nem túl messze, viszont nem tudta, vasárnap nyitva vannak-e. Google a barátunk, így kiderült, hogy igen, még kb. van 2 óránk odaérni zárásig. Gyorsan kifizettük a festékszórót, aztán spuriztuk az RSEA-hez.

Ott is előadtuk, hogy ilyen meg olyan maszkot szeretnénk. Kérdezte az eladó hölgy, hogy hány dobozos festékhez szeretnénk a maszkot. Mondtuk, hogy két dobozoshoz. Közölte, hogy ha nem akarunk agykárosodást meg rákot, akkor a) vagy beszerzünk egy nagy teljesítményű levegőelszívós, teljes arcot takaró maszkot ($500 meg 1 hét szállítás), b) elvisszük a maszkot, amit ad, de mindenre meg kell esküdnünk, hogy visszavisszük a festéket, és kicseréltetjük egy komponensűre.

Nem volt mit tenni, fogtuk a maszkot, irány haza, a festéket meg minden egyes kelléket, amit előző nap megvettünk felnyaláboltunk, és vittük vissza a festékeseknek. Ők persze kikérték magunknak, hogy így nem a legjobb minőségű lesz a hajó festése. Egyszerűen nem akarták megérteni, hogy az egészségünket nem akarjuk kockáztatni azért, hogy 1-2 évvel hosszabb ideig tartson ki a festék. Ezen kívül azonban simán visszavették a termékeket, és adtak helyettük újat.

Mivel már délre járt, ezért egy gyors ebéd után párom beöltözött, és a melóhelyéről kikölcsönzött kompresszorral üzembe helyezte a csináld magad festőműhelyt. Elsőre az alapozó ment fel. Nagyon szép, egyenletes, szürke színt kapott a hajócska.

Kb. félórás száradás után jött az első fedőréteg. Már ettől is szép fehéren csillogós lett a test. Mivel már a késő délutánban jártunk, így egyre lassabban száradtak a rétegek, ahogy hűlt le a levegő. A harmadik, záróréteget így is úgy fújta fel párom, hogy egy vendégségből szaladt haza.

Összességében szebb lett az eredmény, mint volt. Mindössze a motort kell már csak visszatenni, és el kell vinni egy újabb próbakörre a megszépült hajócskát. Biztos, hiányzik már neki a víz, ugyanis időközben kiderült, hogy az internet sztárja volt a korábbi tulajával, aki online horgász műsorokat készített a haverjaival. Egy csomó videójában feltűnik a hajó, és így már azt is tudjuk, mitől van rajta néhány horpadás. Volt, hogy akkora cápa ütődött az oldalába, ami nagyobb volt az egész hajótestnél.

Reklámok

Azt tudtuk, hogy a hajót és a trailert is regisztrálni kell majd. Annak is utána olvastam, hogy mivel a hajó nem volt még ebben az államban forgalomba helyezve, ezért mindenképpen kell egy eredetiség-vizsgálat-szerűséget csinálni rajta, egy ún. boat code agent-nél.

Párom hétfőn, egyből munka után el is szaladt a helyi SA Service Centre-be a papírokkal, amiket a reggel folyamán vagy a konyhapultra készítettem ki, vagy pedig kitöltögetve átküldtem emailen a melóhelyemről. Ez segített neki abban, hogy ha nem is mindent, de egy fontos lépést el tudjon intézni. Mégpedig, ideiglenesen regisztrálni tudta a hajót 21 napra.

Másnapra betegszabit vett ki, hogy a hátralévő ügyintézendőket is meg tudja oldani. Először is, a trailert el kellett húzni szintén egy eredetiség-vizsgálatra. Ugyanezt kellett anno a Mitsubishi-vel is csinálni tavaly januárban, csak arra már nem emlékeztünk, mi is volt a sorrend. Na, szóval elment a megadott helyre, ahol átnézték a trailert, kérték, hogy az adattáblán üsse be jobban a számokat, mert nehezen olvashatók. A feladat megoldására ott helyben adtak a kezébe egy beütő-készletet meg egy kisebb kalapácsot. Nem ő volt az egyetlen, aki ezzel foglalatoskodott. Amikor meglett, akkor jött ismét az ellenőr, és kipipálgatott mindent a papírkáján, majd kérte páromat, hogy fáradjon át a nem túl messze lévő újabb SA Service Centre-be. Ott befizette a regisztrációt, megkapta a dél-ausztrál rendszámot, leadta megsemmisítésre a QLD-it, majd miután felrakta az új rendszámot, innen átvontatta a hajót a boat code agent-hez. Itt lemérték a hajót (hosszabb, mint amilyennek árulták), kapott HIN-t (hull identification number = a hajók alvázszáma), merthogy itt SA-ban az kötelező, majd megkapta a felragaszthatós rendszámot is a hajóra.

Mire hazaértem, a hajó már a garázsban állt, készen arra, hogy párom belekezdjen az újravezetékelésébe.

Korom sötét volt még, amikor kinyílt a szemünk, de annyira hideg volt már a kocsiban, meg persze odakint is, hogy inkább az indulás mellett döntöttünk. Visszagurultunk a közeli töltőállomáshoz, teletankoltuk a kocsit (tudtuk, innen egy kanyar sem lesz az úton 446 km-en keresztül, és a legközelebbi település is kb. 195 km-re), cicamosdottunk egyet, átöltöztünk, és már ismét úton voltunk.

IMG_5385

Az éjszakai sötétséghez képest semmi változás nem volt, az út mentén tömegesen ugrándoztak a leendő, illetve „megpihentek”a tényleges áldozatok. Nagyon kellett koncentrálni. Kb. 1.5 órát haladtunk lakóövezeti tempóval, amikor is páromon elhatalmasodott a fáradság, így muszáj volt megállnunk. Egy pihenőben húzódtunk le, másik 12 kamion mellé. Közel 2 óra alvás után, immár világosban megint nekiveselkedtünk a hátralévő szakasznak.

Dél környékére Broken Hill-hez is értünk, innen már csak 510 km-re volt Adelaide. Az út és a természet annyiban változott, hogy a száradt kórókból legelésző kecskéket felváltották a sziklákon hesszelő kecskék, illetve az egy négyzetméterre eső korábbi gázolások száma radikálisan megemelkedett. Gondolom, nem véletlenül kerültek ki az olyan figyelmeztető táblák, hogy a következő 45 km-en kenguruk várhatók (mondjuk, azt nem értem, hogy az előző 874-re ezt miért nem rakták ki?).

Délután fél 2 környékére párom ismét elfáradt, így a lehető legkisebb időveszteség érdekében átültem a volánhoz. Gyorstalpalón megismerkedtem a minibusszal („ugyanolyan, mint a személyautó, tartsd a két vonal között, és ne menj le a padkára”), és a hogyan vontassunk hajót traileren (aka 530kg össztömeget) kurzuson is részt vettem („ne hagyd el a hajót, ne menj le azzal se a padkára, tolatni ne tolass, és ne csinálj hirtelen kormánymozdulatot”). Ezek után (2 perccel később) már hasítottam is a megengedett 110-zel a nagy ausztrál pusztaságban.

Egy óra elteltével párom fel is ébredt, nyugtázta, hogy minden rendben van, majd mint egy iron man, visszaült a kormányhoz, és letolta azt a pár száz kilométert, ami még hátra volt Adelaide-ig az útból.

Este 6-ra meg is érkeztünk, párom gyorsan leparkolta a hajót az egyik barátunkéknál, lemosta a minibuszt, majd mire hazaért, én már kész is voltam a vacsival, a másnapi ebéddel, no meg persze a mosással és teregetéssel.

Reggel 5.45-re húztam az órát, mivel 2 nap alatt több, mint kétezer kilométert kellett ugye megtennünk B-ből A-ba (hagyok időt a megfejtésre, jó? 🙂 ).

Screen Shot 2018-07-04 at 8.11.44 PM

2 perccel az óracsörgés előtt azonban magától kipattant a szemem, felébresztettem az amúgy is félig ébren lévő páromat, összekészülődtünk, fogat mostunk, mire menetre készek voltunk, addigra lejöttek a barátaink is. Bepakoltunk a kocsiba, kaptunk néhány vontatási szaktanácsot, majd 6.15 körül nekivágtunk az útnak. Első állomásunk egy benzinkút volt, ahol feltankoltunk egy-egy szendviccsel, hogy legalább a délelőttöt kibírjuk, míg egy olyan helyhez nem érünk, ahol le tudjuk rendesen rakni a hajót és be is tudunk vásárolni.

Az út első része viszonylag gyorsan telt, még a köd ellenére is, jókat dumáltunk, néztük a tájat, meg volt rádióadás is, amit lehetett hallgatni. Goondawindi-nél be is tudtunk vásárolni, vettünk gyümölcsöt, magvakat, energia italt vészesetére, szendvicsnek valót meg vizet, vizet és vizet. Aztán jött a tábla, Welcome to the Outback NSW, innen tudtuk, hogy mostantól kezdve hivatalosan is eljutottunk az Isten háta mögé, és a térerő meg a rádióadás olyan ritka lesz, mint a kamionos atléta szövése nyáron. Sebaj, készültem, hoztam USB-n zenét. Tök jó, de ahhoz, hogy ez működjön, kéne egy bemenet. Az nincs. Akkor egy ugyanolyan AUX kábel, mint ami a kis kocsinkban van. Hát, az sincs, szóval ez is kapufa. Nem baj, hátha maradt egy-két CD a kocsiban. Nem volt szerencsénk, egyetlen CD-t találtunk, de azt inkább altatásra lehetett bevetni, mintsem ébrentartásra. Így nem maradt más, mint a telefonomról játszani több órás track-eket.

QLD-ben, illetve NSW északi részében azért ilyenkor, télen, elég korán sötétedik. Fél 5-től már szürkület volt, 5-től meg már majdnem vaksötét. Ez azért gáz, mert ekkor kezdenek aktivizálódni az állatok. Nem kicsi egérkékről vagy nyuszikákról beszélek most, hanem a benga óriás kengurukról, emukról, vadmalacokról meg kecskékről. Ezek mind a helyi országutak „szarvasai”. Bármikor eléd ugorhatnak, és akkor megvan a baj. Több száz állatot láttunk, tágra nyitott szemekkel vizslattuk az előttünk lévő utat.

Volt, ahol senki nem volt sem előttünk, sem mögöttünk, így nem mertünk 55-60-nál többet menni. Ha jött egy kamion, akkor hagytuk, hogy megelőzzön minket, majd beálltunk mögé a megengedett 100-110-zel és hasítottunk, bízva abban, hogy ha ugrás-helyzet van, akkor azt majd ő intézi.

Így jutottunk el 6.15-re Bourke-ig, ahol is döntenünk kellett. Maradunk-e ott, és keresünk-e egy helyet valahol a rendőrség környékén, ahol biztonságban tudhatjuk a hajót és magunkat is a kocsiban alváshoz, vagy megyünk még 160 km-t a következő városig sötétben, és ezzel túl leszünk az út több, mint felén. Az utóbbira esett a választásunk.

Röviden, majd 3 órát tartott az út, mire megérkeztünk Cobar-ba. Nagyon sok állat volt az úton, minden formában: élve vagy halva. Körbementünk a városka központjában, majd kisebb tanakodás után megálltunk a látogató központtal szemben lévő parkolóban. Elfeküdtünk egy-egy üléssorban (milyen jó, hogy van-t kaptunk kölcsön?!), nyakig betakaróztunk, és éber álomba zuhantunk reggel fél 5-ig.

Folyt. köv.

A késések oka az volt, hogy lezárták a brisbane-i repteret, még délelőtt. Egyrészről a köd miatt, másrészről meg állítólag a Baliról érkező vulkáni hamunak köszönhetően. Bár a nap folyamán a társaságok próbálták behozni a késést, 1-2 órás csúszások még így is akadtak. Így jártunk tehát mi is. A 4:50-es Tiger 6 órakor gördült ki a kifutóra, így ¾ 8 helyett 9-kor landoltunk QLD-ben. A hajó tulajnak jeleztük, hogy késünk, jó ausztrálhoz méltóan csak annyit válaszolt, hogy all good, mate (kb. no para, haver). Mire kiértünk a terminálból, a barátunk már ott is volt értünk, és elvitt minket majdnem Gold Coast magasságáig a hajóért (1 órás út).

Este 10-kor láttuk meg a hajót az utcán parkolni. Bekopogott a párom a tulajhoz, aki egy mindössze 23 éves srác volt. Mi is végigkérdeztünk mindent, ami a listánkon volt, ő válaszolt is szépen sorjában. Kb. félóra alatt el is intéztük a papírokat, lerendeztük az adás-vételt. Aztán jött az a rész, hogy a fiúk rá akarták kötni a trailert a kocsira. Az összecsatlakozás meg is történt, de a trailer lámpái nem működtek. Na, az gáz, mert így tuti nem fogjuk tudni átvontatni Ausztrálián a hajót. Páromból egyből előbújt az autóvillamossági szerelő, és alig néhány eszközzel tök sötétben, elemlámpa mellett először majdnem sikerült is rendbe hoznia az eredeti csatlakozót. Az utolsó fránya kábelt azonban csak nem lehetett beszuszakolni a csavar alá, mert el volt dugulva a menet. Ez lett volna pedig a bal index, ami mondjuk nem hátrány az úton, ha az ember kölcsön autóval még a saját nevére nem regisztrált hajót és trailert szeretne átrángatni a kontinens belsején.

Jött a B-terv. Tök más szándékból ugyan, de barátunk tanácsára vittünk magunkkal egy vadiúj trailer csatlakozó aljzat-átalakítót. Ennek az átalakítónak az egyik vége pont olyan volt, mint amilyen az elromlott csatlakozóé volt. Szóval, a megoldás az lett, hogy párom szétszerelte az átalakítót, és mint egy szervdonort, átültette belőle a csatlakozót a régi helyére. Valamivel 11 után fejezte be a munkálatokat. Éjfélre értünk vissza a barátunkhoz, ahol is egy gyors vacsora után bezuhantunk az ágyba. Mindössze 4 és fél óránk volt az ébredésig.

Folyt. köv.

2 héttel ezelőtt párom egyik régi vágya teljesült. Megszerezte a hajós jogsit. Ez viszonylag egyszerű, van egy pár oldalas füzet, amit át kell olvasni, aztán le lehet belőle vizsgálni. Vizsga van például a hajókiállításokon is, így párom kapva kapott az alkalmon, és nem csak gyönyörködni ment ki, hanem meghallgatni a felkészítő előadást, majd pedig le is tette a vizsgát sikeresen. 2 napon belül el is ment a helyi okmány-/regisztrációs irodába, és ott helyben meg is kapta a papírt, amivel vezethet.

Még mielőtt lett volna jogsija, a szíve már akkor is vágyakozott egy kishajóra, pláne amióta rákapott a tengeri horgászatra (értsd: amióta kiköltöztünk), illetve ez azóta csak fokozódott, amióta egyik barátja, akinek itt volt hajója, felköltözött QLD-be hajóstól.

Szóval csak idő kérdése volt, hogy mikor is bővül a járműflottánk egy hajócskával (otthon talán motorcsónaknak hívják ezt a kategóriát). Múlt héten egyik nap hazaállított drágám, hogy megvan álmai hajója, le is alkudta, viszont szerezni kéne a) egy vonóhorgos kocsit kölcsönbe, b) kölcsönözni kéne egy vonóhorgos kocsit, c) venni kéne egy vonóhorgos kocsit, mert az álomhajó Sydney-ben van. Mondtam, hogy én nagyon megértő, támogató és segítőkész vagyok, de ekkora nagy oltári hülyeséget még nem hallottam. Először is, miért nem SA-ban veszünk hajót, hiszen itt helyben egy-két másik barátunk is simán el tudná húzni a hajót. Itt sokkal drágábbak, nem éri meg. Bezzeg a sydney-i, az csodajó állapotban lévő, kezdésnek kiváló jármű – még a munkahelyén a szakértők is azt mondták. Közben senki nem tudott kölcsönadni vonóhorgos kocsit, illetve azt is megnéztem, hogy nem tudtunk volna jó áron ilyet kocsit bérelni se, merthogy az csak teherautókon van, ami kölcsönözhető, így felvetettem, mi lenne, ha inkább csak vonóhorgot vennénk a mi kocsinkra. Egyrészről sokkal olcsóbb, másrészről, meg akkor alapból lenne mivel is húzni a hajót. Remek ötlet, gyorsan rendeltünk is interneten egyet. Igen ám, de e hét közepére nem hogy a vonóhorog nem jött meg, de még a csónak is elkelt. Pedig már lelkiekben rákészültem, hogy 3,200 km-t tolunk le 3 nap alatt az Adelaide-Sydney-Adelaide útvonalon.

Aztán szerdán a QLD-be költözött hajós barátunk átküldött egy facebook-os hirdetést, hasonló hajóról, kicsivel drágábban ugyan, mint a sydney-i volt. Cserébe viszont egy nagyobb motorral. Mondtam páromnak, hogy ha lealkudja azt is, akkor felőlem megoldható a dolog, de az sicher, hogy 4,110km nem tudunk le 2-3 nap alatt. A párom annyira szerette volna azt a hajót, hogy természetesen lealkudta, a QLD-s barátunkkal meg lebeszélte, hogy menjen már el megnézni a járművet, és nem mellesleg adja már kölcsön a minibuszát, amivel haza tudnánk vontatni a hajót. Én mindeközben megvettem a repjegyeket kettőnknek (nehogy már kihagyjak egy ilyen kalandot) péntek munka utánra.

Pénteken 3-ra mindketten hazaértünk, felkaptuk a kis hátizsákjainkat, a halózsákokkal, aztán miközben a brisbane-i barátunk jelentett a hajó inspekcióról, addig a másik horgászós barátunk meg kivitt minket a reptérre. Most semmi dugó nem volt, simán megérkeztünk, majd látjuk, hogy minden gép több órás késéssel indul…

Folyt. köv.