Lifou és White Night

Másnapi megállónk Loyalty Island-en volt, azaz annak az egyik szigetén, Lifou-n. Ez a hely sem ismeretlen számunkra, csak annyit mondok “sírásók” meg “Schumacher”. Ha ez így kínaiul hangzik, akkor javaslom a blog keresési funkcióját (2019. december végéről vagy 2020. január elejéről).

Ide ki szerettünk volna menni, így a P&O App legfrissebb újítását használtuk, és azon keresztül foglaltuk be magunkat a tenderre (mentőcsónakok, amikkel kiviszik az embereket a partra). 8.40-re szólt a jegyünk, de infót arról, hogy hova kell menni, nem nagyon adtak azon kívül, hogy várakozz 15 perccel az indulás előtt a 7. emeleti lobby-ban. Ez azért érdekes, mert csak itt mondják be, hogy épp melyik turnust hívják le a csónakokhoz. Ráadásul párhuzamosan megy a zene, a csörömpölés, pakolászás, készülődés a reggelire, és a minden-nemzetiségű bemondót is elég nehéz néha kiérteni/hallani. Így egy idő után a tömeg mozgását figyeltük inkább, és mentünk az áramlattal az 5. emeletre.

Innen aztán kicsekkolás, majd fel a csónakra, és irány Lifou. A mólón kiraktak minket a másik 100 emberrel egyetemben, mindenki mehetett, amerre látott. Mi balra mentünk, de csak azután, hogy megnéztük a két teknőst közvetlen a móló mellett.

Lepakoltuk a hátizsákot egy kókuszpálma alá, az egyik kóborkutya mellé. Felvettük az UV pólót, a vízicipőt, maszkot, pipát, bekentük magunkat naptejjel, aztán irány a tenger. Ahogy korábban is tapasztaltuk, az itteni (Easo beach-i) koral-telepek már a sekélyesben kezdődtek. Nagyon óvatosnak kellett lennie, mert néhol olyan kicsi volt a víz, hogy éppen csak át tudtunk lebegni egy-egy zátony felett. Cserébe láthattunk lila, sárga, zöld meg kék telepeket, különféle formákban (pl. agy, virágcsokor, legyező, sivatagi rózsa, tüske). Illetve köztük úszkáló halakat, amik változatos színekben pompáztak: apró neon kék, leopárd mintás, sárga alapon fekete foltos, szivárványos, majdnem áttetsző, fekete, fekete-fehér csíkos.

2-2.5 óra úszkálás után megelégeltük a dolgot, így elkezdtünk összekészülni a visszaútra. Égetett a nap – nagyon. A parton bóklászva belefutottunk a barátainkba, beszéltünk velük egy pár szót, aztán besorakoztunk a hajóhoz visszamenő csónakhoz. Tényleg betartották, hogy 11:30 előtt nem indulnak vissza. Mi a második tenderre fértünk fel, pont akkor léptünk be, amikor leszakadt az ég alja, így csak egy kicsit áztunk meg (a csónak bejárata mindkét oldalon nyitott ugyanis).

A hajóra érve ismét becsekkoltak minket, átvilágították a hátizsákunkat, aztán mentünk a dolgunkra. Én fel a hátsó részbe nyugágyat foglalni, míg párom zuhanyozni. Ahogy meglett a fekhely, én is követtem őt, aztán frissen, ropogósan gyorsan megebédeltünk. A délutáni kávéval tértünk vissza, ami először az asztalon, aztán párom laza csípőmozgásának köszönhetően a nyugágyamon, a frissen szerzett törölközőmön, a farmer shortomon, a felsőmön, és a strandtáskámon landolt. Mit ne mondjak, nem voltam túl boldog. Pláne, mert a fürdőnkben így is minden lehetséges helyen kiteregettük a vizes cuccainkat, így hiába öblítettem ki a ruháimat, hogy nehogy megmaradjanak rajtuk a kávéfoltok, nem nagyon tudtam már hova kilógatni őket. Visszatértemkor párom egy epres daiquiri-vel próbált kiengesztelni. Nehezen, de sikerült neki.

Időközben elkezdett esni ismét az eső, így azon szerencsésekként, akiknek fedett, árnyékos helyen volt a helyük, nyugodtan tudtuk élvezni a délutánt. Aztán visszamentünk a kabinba, hogy elkészüljünk a tematikus estére: bianco night. Pontosabban én elkészültem, párom nem merte bevállalni az elővacsorát full fehérben. Így ő csak az esti showműsor, Farren Jones énekes előadása után csatlakozott hozzánk fehérben. Mármint ott volt a műsoron, csak nem beöltözve.

A fővacsi a Dragon Lady-ban volt, ahol szintén óvatosnak kellett lennünk a szószos ázsiai ételekkel (megúsztuk!). Párom csirkés dim sim-et, mézes fokhagymás csirke csíkokat, kínai tésztával, illetve kókuszos pudingot gyümölcsökkel kért, míg én rákocskás dumplingot, szintén mézes fokhagymás csirkét, sült rizst, és lávasüti szerű csokis csodát jégkrémmel. Vacsora után megleptük magunkat egy üveg Chardonnay-val, amit a 14. Lido dekken fogyasztottunk el a barátainkkal, aztán mentünk ropni a “parkettre”. Még a szakadó eső sem állíthatott meg minket, de másokat sem. Majdnem éjfélig nyomtuk, a Soundblasters megint fergeteges bulit hozott össze. Fiatalok, idősebbek, mindenki együtt tombolt. Jó este volt.

Folyt. köv.

***** Békés, boldog újesztendőt kívánunk mindenkinek, aki néha napján még erre téved! *****

Első megálló: Port Vila

Menetrend szerint megérkeztünk Port Vila-ba, Vanuatu fővárosába. Reggel 8 után valamivel a folyosói hangosbemondón felharsant a kapitány hangja. Arra még nem jöttünk rá, miért van az, hogy a napi programokat a szobában lévő hangszórón is lehet hallani, míg a fontos, partra szállós instrukciókat meg nem. Ráadásul mindenki nyitogatja a kabinajtókat, lepisszegi a másikat, hogy elcsípjen valami infót, de pont emiatt végül senki sem hall semmit.

Port Vila idén évelején sem hatott meg, és ez évvégére sem változott semmit. Egyszerűen nem jövök rá mi a jó abban, hogy egy kereskedelmi kikötőből konténerek mentén ki lehet sétálni egy vagy nyitvatartó vagy nem bazársorra, esetleg be lehet menni egy, a városban lévő bazársorra, netán pár bárba kava-t inni, amit az ausztrál egészségügyi hatóság nem tart fogyasztásra ajánlottnak, mert hányós-hasmenős gyomorprobémát okozhat a többségnél. Azt megértem, ha valaki jetski túrára, üvegfenekű hajókázásra, vagy ilyesmire megy itt el, és hajlandó $99-159 per fő összeget kifizetni. 

A kisétáláson bevallom, elgondolkodtunk, de aztán fél 9-kor már annyira égetett a nap és olyan nyomott volt a levegő, hogy a dekken álltunkban leizzadtunk. Így inkább befészkeltük magunkat a hajó végén az árnyékos részbe. Szerencsére, az utasok java leszállt, így csak a miénk volt az egyik 15. emeleti jacuzzi, meg az Oasis Bar merülő medencéje. Az előbbi meleg volt a napon, az utóbbi meg hideg az árnyékban. A finn módszert alkalmazva egyszer az egyikbe, aztán meg a másikba mentünk be. Sikerült is az 50 faktoros naptej mellett odakozmálnunk kb. 3×10 perc összidő alatt.

Az étkezési időket betartottuk, ahogy nyílt a konyha ki-ki ment a kedvenc fogásaiért. Páromnak idén is a fish and chips akadt be, nekem, meg ahogy már említettem, a levesek. Most épp zöldborsó-krémleves volt soron. 5-kor visszavonultunk, hogy elkészüljünk az esti programra. Sima, smart casual volt a dress code, így nem igazán gondoltuk túl, mit is vegyünk fel. Elővacsi után mentünk is a 7 órási Seven című előadásra. Ezt láttuk már tavaly, a hét eredendő bűnről szólt, de most másik csapat adta elő. Látványos, élvezetes volt megint.

8-ra átsétáltunk az Angelo’s-ba, ahol ismét sikerült együtt ülni a barátainkkal. Most a B menü volt soron, amiről párom a caprese salátát, a vörösboros bárányt és a tiramisu-t választotta, én pedig a borsókrémlevest, a lazacot és a csoki tortát. Bónuszként 3 gombóc fagyit is kaptunk. Láss csodát, tavaly ugyanezt a kajasort ettük végig 🙂 .

Innen beültünk pár gameshow-ra: az egyik arról szólt, hogy ki kellett találni, melyik 80-as évekbeli számokat adják épp, ki énekli és mi a címe. A másikat kb. úgy lehetne leírni, hogy feltettek egy kérdést (pl. mi a lehető legrosszabb hely az első randira, vagy mi a pasik/nők legrosszabb szokása), amire válaszokat lehetett egy cetlire írni majd leadni. Ezeket felolvasták, és a legtöbb hasonló jellegű válasz lett a megszavazott “helyes” válasz. Volt egy-két vicces vagy épp polgárpukkasztó válasz. Mi hallgatókként vettünk részt, mert lefoglalt minket, hogy legyűrjünk egy üveg rose-t még éjfél előtt. Nehezen, de sikerült!

Folyt. köv.

Vissza a suliba

Csütörtökön folytattuk, amit előző nap elkezdtünk. Párom reggel fél 8 körül elment az edzőterembe, addig én még forgolódtam az ágyban. 1 óra múlva mire megjött már én is menetkész voltam. Megvártam míg lezuhanyzott, aztán indultunk büféreggelizni. A tavalyi féknélküli trakta után idén kicsit óvatosabban álltunk a kajához, nem feltétlenül akartunk mindent is megkóstolni.

A gym után párom lefoglalta a tegnapi nyugágyainkat, így reggeli után már nem kellett megküzdeni az árnyékos helyekért. Az ágyszomszédaink is ugyanazok voltak, egy lengyel-angol pár Hervey Bay-ből. A levegő nagyon párás meleg volt és már reggel tűzött a nap ezerrel, ennek ellenére úgy döntöttem, hogy kicsit kifekszem napozni. 30 percet bírtam a napon, mentem vissza az árnyékba.

Ahogy delet ütött az óra, mentünk is a “vájúhoz”. Mondjuk, én ebédre harmadik napja csak levest eszek (laksa-t vagy vietnámi csirkehúslevest), valahogy semmi mást nem kívánok. Párom azért kísérletezik, leginkább a sütikkel. Ebéd után megrendeltük a napi koktélunkat, egy Aperol Spritz-t meg egy Piña Colada-t. Jóllakottan ismét délutáni pihire hajtottuk a fejünket, egész addig, amíg a nap el nem kezdett már az árnyékban is égetni.

7 órányi (!) henyélés után visszamentünk a kabinba, hogy szépen elkészüljünk az estére. 5.30-kor a Blue Room-ban a Pacific Showband játszott, akiknek a dobosa tavaly egy magyar srác, Balázs volt. Kiváncsiak voltunk, idén is ő lesz-e. Nem ő volt.

Este 7-kor Brad Manuel előadását néztük meg. A faszi egy 30 éve a pályán lévő, valaha Las Vegas-ban is show-t adó vicces bűvész volt. Szórakoztató, a közönségből pár embert is bevonó műsort hozott.

Az előadás után mentünk 8-ra vacsorázni. Bár a barátainkkal többször is összefutottunk a hajón, most volt az első alkalom, hogy együtt is vacsoráztunk a Waterfront-ban. Kicsit merészebben rendeltünk (értsd: párom nem rántott húst választott!), míg ő lazac tatárt, rántott csirke falatokat és crème brüllée-t kért, addig én mozzarella arancini-t, steak és gomba pitét, valamint sticky date pudding-ot. A fiúk dupláztak a sütijükből, amin a pincérek jót szórakoztak, de nem igazán lepődtek meg.

Vacsora után gyorsan mi is átvedlettünk a Back to School (vissza a suliba) beöltözős partira. Minimális erőfeszítéssel is kihoztuk a maximumot a jelmezünkből. Úgy néz ki, nekem kifejezetten jól áll a két copf, meg a helyi iskolás kinézet 😉 .

Az Encounter Hotel-ben ütköztünk a barátainkkal. A hangulatról megint a Soundblasters gondoskodott, most sem okoztak csalódást. Kisebb megszakítással 2 órán keresztül húzták a talpalávalót. Amikor épp szüneten voltak, akkor meg Elvis imitátor-versenyt rendeztek. Ezen egyetlen ember tudta, ki is volt Elvis, a többiek annyira fiatalok voltak, hogy inkább Taylor Swift-et, Britney Spears-t, Justin Bieber-t, Harry Styles-t, AC/DC-t vagy épp Madonnát utánozták. Így nem túl nagy meglepetésre az Elvis versenyt közönség-szavazat alapján az egyetlen Elvis-t imitáló bácsi nyerte. Ekkor már 11-re járt az idő, ideje volt aludni menni. Másnap reggel 8-kor ugyanis Port Vila-ban kötöttünk ki, és még nem voltunk benne biztosak, hogy akarunk-e kimenni.

Folyt. köv.

Második nap a hajón

A belső kabin előnye, hogy lámpaoltás után van annyira sötét, hogy az ember elveszítse az időérzékét, és igen mélyen aludjon. Én például arra sem keltem fel, hogy párom állítólag 6.30-kor elment a gym-be edzeni. Azért is volt gyanús, mert 9-kor, amikor felébredtem, ott horpasztott mellettem. Viszont megtaláltam a száradni kiakasztott edzős cuccait, szóval tényleg lehetett odafent.

Összekaptuk magunkat, nagy törölköző, fürdőruha, naptej, napszemcsó, flip-flop, aztán irány a büfé reggeli, a The Pantry-ben a 14. emeleten. A választék egy tipikus büfé kínálat: tojás, szalonna, kolbászka, gomba, paradicsomos bab, zabpelyhek, joghurtok, péksütemények, gyümölcsök. Reggeli után, szerencsénkre a felnőtt részlegben (The Oasis Bar) pont találtunk két árnyékban lévő nagy nyugágyat, így oda telepedtünk le.

Semmit nem csináltunk. Nem viccelek, konkrétan semmit sem csináltunk egész nap. Hevertünk az árnyékban, rendeltünk egy-egy koktélt, ebédidőben bementünk büfé-ebédelni, majd bevertük a délutáni szundit.

4-kor csak azért mentünk vissza a kabinba, mert készülnünk kellett a fél 6-os vacsira. Zuhany, hajmosás, puccba-vágás, mert a szerda este formal night volt, azaz kiöltözős este. Míg az első utunkon a Royal Caribbean-nel ezt komolyan vették az emberek, itt a P&O-n kb. nagy ívben ignorálták ezt az ajánlást. Volt, aki reklámpólóban, vagy épp valami szakadt ruhában ült be az étterembe villás vacsorára.

Mindegy, mi azért szépen felöltöztünk. Míg előző nap a Waterfront étteremben vacsiztunk, addig szerda estére az Angelo-ba foglaltam át magunkat. Megint korábbra hoztam az időpontot, hogy legyen időnk megnézni a 7-kor kezdődő The One című musicalt.

A kiszolgálás annyira lassú volt, hogy érkezéstől számítva 75 perc alatt kaptuk meg az utolsó kirendelt édességet (a Waterfront-ban ez 45 perc volt). Párom sonkás-szalámis előételt, rántott húst, és nutellás panna cotta-t választott, míg én fehér krém-zöldséglevest, gombás rizottót, és tiramisut (vicces, hogy amikor visszanéztem a tavalyi fotókat, akkor vettem észre, hogy kottára ugyanezt a menüsort ettük végig akkor is). Ahogy végeztünk, rohantunk is helyet foglalni a Marquee-ba, azaz a színházterembe.

Az egyik szélen telepedtünk le, mert nem tudtuk, meddig tart az előadás, benne volt a pakliban, hogy ki kell surrannunk, hogy elérjük a 8 órási stand-up-ot a hajó másik végében. Végül ezt nem kellett megtenni, mert 40 perc volt mindössze a műsor. A színpad technika egyszerű, de látványos volt, a téma pedig elég oktatás-szagú volt: a Föld kihasználásáról (8 milliárd ember, kizsigerelő fogyasztói társadalom), haldoklásáról (olvadó jégsapka, túl sok műanyag, stb), illetve megmentéséről szólt.

Innen átsétáltunk a Black Circus terembe, a szigorúan 18+-os humorestre. Johnny Katz volt az előadó, aki valamelyik rádióadón is volt műsorvezető. Szintén melbourne-i, csakúgy, mint a tavalyi fő stand-up-os volt. A show előtt kirendeltünk egy üveg Prosecco-t, amit az előadás egy órája alatt elszopogattunk. Ennek is oka volt. Reggel, még kint a dekken észrevettem, hogy az előző napi költésünket a hitelkártyámról, nem pedig az előre feltöltött keretünkből vonták le. Sőt, a keretünk meg sem jelent az Androidon rendkívül pocsékul működő P&O app-ban. Nem volt mit tenni, le kellett mennem az ügyfélszolgálatra reklamálni. Itt sikerült aktiválni a keretünket, bár a korábban a hitelkártyáról levont összeget már nem tudták visszatéríteni. Hozzáteszem, tavaly ilyen nem volt, a keret automatikusan megjelent az app-ban. Jótanács: költés előtt mindenki ellenőrizze, ha töltött fel költőpénzt, hogy az egyenlege megjelenik-e az app-ban.

Na, de vissza az üveg Prosecco-hoz. Kiszámoltam ugyanis, ha a hátralévő időben napi két csocsi-ragyi koktélt meg egy üveg valamit (bort vagy pezsgőt) iszunk meg, akkor tudjuk csak lefogyasztani a keretet. Így belecsaptunk a lecsóba, és ideiglenes alkesznek álltunk.

A stand-up (pontosabban sit-down) comedy nagyon tetszett, könnyesre röhögtük magunkat a faszin. Mindennapi témákról beszélt, ami alapból vicces volt. Például, aki ismeri, milyen a nyugati oldal megítélése Melbourne-ben (ipari negyedek, elsősorban afrikai és dél-ázsiai bevándorlókkal), az egyből értette, miről beszél. De volt szó az együttélés szépségeiről is.

9 órakor lett vége, így innen átmentünk az Encounter Hotelbe, ahol a Soundblasters együttes tolt ausztrál slágereket. Ők tavaly is voltak, és hihetetlen hangulatot tudtak összehozni. Most is sokan énekeltek velük vagy épp táncoltak a parketten.

10-kor következett az aznap esti karaoke, ami úgy látszik, az aussiek kedvence. Tolongtak ugyanis a feliratkozók. Most több volt a jóhangú, mint előző nap, igy a buli is hangosabb és lelkesebb volt. A vége előtt mi elpályáztunk, ideje volt nyugovóra térni.

Folyt. köv.

Ismét hajózunk

*** Majd a hajóút leírása után befejezem a melóhelyes történetet ***

Bevallom, rákaptunk nagyon a krúzolásra. Ennek leginkább gazdasági okai vannak – mégha elsőre hihetetlennek is tűnik ez az indok. Ahogy minden máshol a világban, úgy Ausztráliában is elszaladtak az árak. Míg korábban főszezonban egy útszéli motelben $60-80 per éjszaka el lehetett lenni egy túrán, mára ez inkább a $100-130 felé tendál azonos lepukkantsági szint mellett. Egy 3-4 csillagos aparthotelben egy este így a decemberi hónapokban $250-300 két főre, ami azért semmi pucc, csak egy ágy meg fürdő. Ugyanennyiért (per este) 8 napra tudunk elmenni egy hajóra, amiben benne vagy egy belső kabin, napi takarítás, napi min. háromszori étkezés változatos menüvel (lehet választani ültetett vagy büfé típusú étkezések közül, tetszés szerint), minden nap több program (musical, stand-up, táncos show műsor, disco, karaoke), több medence és nyugágy használata, 3 sziget-nap (amikor kiköt a hajó és ki lehet menni). Ráadásul, ami nekem külön fontos, hogy ilyenkor semmivel nem kell törődnöm, nem kell főzni, programokat szervezni, még net sincs (lehetne, ha fizetnénk érte), így nem tudnak zavarni a melóhelyemről. Persze, ha valaki más szinten szeretne üdülni, arra is van mód, hiszen vannak lakosztályok, VIP részleg külön medencével, tematikus éttermek plusz pénzért, italcsomagok, fizetett kirándulások, stb.

Mivel csak átöltözni, fürödni meg aludni járunk a kabinba, így mi nem akartunk extra pénz költeni balkonos kabinra, felesleges kiadásnak éreztük. Utazás előtt azonban feltöltöttük a hajó kreditünket, abból lehet vásárolni menetközben, pl. italt darabra, ha nincs italcsomagja az embernek (tavaly óta változatlanok az árak, $16 egy koktél, $10 egy sör vagy cider, $40-50 egy üveg bor). Mivel napi 10 alkoholos italt nem iszunk meg fejenként, ezért nekünk a csomag sem érte volna meg.

Idén ugyanarra az útvonalra mentünk, mint tavaly. Nem azért, mert ez a kedvencünk, hanem mert a) ez ment abban az időben, amikor szabit tudtunk kivenni, b) a barátaink is ezzel mentek, ráadásul náluk még kerek szülinap is volt az apropó, c) Ausztráliából ez a leggyakoribb útvonal, d) errefelé van a legnagyobb esélyünk a napos jóidőre, amire melbourne-i lakosokként úgy vágyunk, mint egy falat kenyérre.

A hajó kedden indult, késő délelőtt volt a check-in időpontunk. Mivel mostanság sok a járattörlés, nem kockáztattunk egy reggeli átrepüléssel, ezért hétfőn, munka után mentünk Brisbane-be. Szokás szerint a VIP-ben indítottunk. A repülés sima volt, olyan kevesen voltak az este 10-es járaton, hogy mindkettőnknek külön sora volt, így még a 2 órás repülési idő alatt kényelmesen elheverve is tudtunk aludni. Annyira kimerültek voltunk, hogy nem is volt baj az alvással (nekem megint 12 órás munkaheteim voltak, párom pedig 5 nap alatt 6-ot dolgozott, annyi túlórája volt az indulás előtt). Az estére egy reptéri szállodába foglaltam szobát, így csak át kellett sétálnunk a terminálról (ami nem ment simán, mert én, a nyomfélreolvasó lánya kezeltem a rajzolt térképet). Bejelentkezésnél kiderült, hogy van shuttle bus szolgáltatásuk a hajóterminálhoz, kedvezőbb áron, mint egy taxi, így azt is befoglaltuk.

Aludtunk 9 órát, majd robogtunk le a minibuszhoz, ami 10.30-ra jött értünk. 11 után már rendben meg is érkeztünk a terminálra. Leadtuk a szépen felcímkézett csomagokat, megvártuk a barátainkat, aztán együtt mentünk a becsekkoláshoz. Ehhez kellettek az útlevelek (min. 6 hónap érvényességgel), a hajójegyek, és egy, a Covid-ra is érvényes utasbiztosítás. Ezt most is a Cover-more-nál kötöttük meg.

Miután megkaptuk a kártyáinkat, nem maradt más hátra, mint átmenni a biztonsági átvilágításon, meg a határon, és már mehettünk is fel a hajóra. Itt elváltunk a barátainktól, mert ők a 10. emelet hátulján, mi meg a 12. emelet elején laktunk. Mire felértünk már az egyikünk csomagja a kabin előtt várt minket, és a másikat is láttuk már bekészítve kiszállításra. Gyorsan fürdőruhára vedlettünk, és már mentünk is hátra a 14. emeleti csak felnőtteknek szóló részlegre. Pont volt két árnyékos nyugágy, így ott leheveredtünk és egy-egy színes koktéllal vártuk a hajó indulását.

Persze a büfé ebédet is kipróbáltuk. Illetve, a programot látva a P&O app-ban, gyorsan átvariáltam az első két napi vacsora foglalásukat, este 8-ról délután 5.30-ra, hogy ne maradjunk le az esti showkról.

Az első este például a Short & Sweet című zenés-táncos-humoros előadás volt, amit egy apa-fia duó prezentált, akik alapvetően szteptáncos, néhol akrobatikus, éneklős produkciót mutattak be. Könnyed műsor volt, semmi egetverő, olyan tipikus egyszer nézhető. Ezután be tértünk még megnézni, hogyan égetik magukat rommá az önjelölt karaoke-sztárok. Hazudnék azért, ha azt mondanám, hogy nem volt pár jóhangú köztük.

Amikor ennek vége lett, még fel akartunk menni a dizsibe a 18-ra, de győzött a fáradtság. Előbbre állítottuk az órát (erre külön felhívták a figyelmet), így pont éjfélkor már durmoltunk is.

Folyt. köv.