10 éve hagytuk el Magyarországot

Egy évtizede indultunk útnak. Könnyű megjegyezni, mert párom születésnapján vágtunk bele a kalandba és szálltunk fel akkor még az Amerikába tartó repülőre, hogy aztán egy hónapnyi kalandozás után végre megérkezzünk újonnan választott hazánkba.

Idén kerek születésnapot ünnepeltünk, és bár eredetileg nagyobb banzájt szerettem volna szervezni, barátokkal, tengerparti házbérléssel, a Covid által “garantált” bizonytalanságok miatt végül csendesebben, de annál nagyobb lelkesedéssel emlékeztünk meg az alkalomról.

Egy foccaciakban és finom cappuccinokban gazdag reggeli után a Mornington Peninsula felé vettük az irányt. Az elmúlt 1.5 hónapban kb. már harmadjára jártunk a félszigeten, de eddig mindig más miatt. Most ideje volt kipróbálni a Peninsula Hot Springs-t, amire a jeles esemény tökéletes indokkal szolgált. Ez egy termálvizes fürdő, azaz a helyi Hévíz. Mondjuk, semmiben sem hasonlítanak egymásra, csak a vízhőfokban.

A fürdőbe való belépés után már maga a környezet, majd az öltöző is átgondoltságot, igényességet sugallt. Olyan jegyet vettünk, amihez járt a köntös, törölköző meg öltözőszekrény is, így sok mindenre gondunk se volt.

Az Amphitheatrum-ban kezdtünk, amik egymás mellett elhelyezkedő 32 fok körüli medencék. Innen felmentünk a Hilltop Pool-ba, ami igazi Instagram helyszín, alig lehetett bejutni. Mondjuk, pár percnél többet amúgy sem lehetett kibírni benne, mert nagyon forró volt, jóval 40 fok feletti.
Ezután a Bathing Gully részen próbáltuk ki a különböző hőfokú medencéket, mígnem ráleltünk a szaunára, a török gőzfürdőre, illetve a hideg merülő medencére. A mókát fokozva betértünk a Cave Pool-ba, azaz a barlangfürdőbe. Ez is nagyon melegvizű volt, így egy rövid ázás után átmentünk a dögönyöző medencébe. Itt majdnem elaludtunk, annyira jól esett a 30 fokos vízben a buborékok tetején feküdni.

Elindultunk vissza az Amphitheatrum-hoz, ekkor vettük észre, hogy a Tűz és Jég majdnem kimaradt. Így pancsolás előtt bementünk a -25 fokos jégbarlangba, majd utána a 75 fokos szaunába. Jól esett ezek után a 32 fokos vízben pihenni. Mielőtt az esti szállásunkra indultunk volna, azért még a száraz szaunát is kipróbáltuk. Párom majdnem még egy jeges merülésre is benevezett, de sajna az magán partira le volt zárva.

Pont 6 órát töltöttünk el a helyen, jól is esett már a 20 km-re lévő szállásunkra, Flinders-be érni. Egy igen helyes helyre sikerült befoglalnom magunkat, a Flinders Hotel Quarters részébe. A hotelhez tartozó The Deck-ben szerettünk volna vacsorázni, de teljesen tele volt a hely. Este 8-ra azért sikerült bepréselniük minket, ami 1.5 órányi várakozást jelentett. Sebaj, addig ittunk egy-egy italt, majd pedig elsétáltunk a kikötő irányába. Azonban olyan erős szél fújt, hogy inkább visszamentünk a szállásra.

A vacsi idejére már annyira kopogott a szemünk az éhségtől, hogy ahogy kihozták a rendelésünket, 5 perc múlva már semmi sem volt a tányéron. Teli hassal megtettük mind a teljes 150 métert a szobánkig, majd kidőltünk. Holnap új kalandok várnak ránk.

És akkor ismét itt

Előkerültünk. Nem mintha szándékosan tűntünk volna el. Csak hát ugye a körülmények áldozatai lettünk: régi-új város, új munkahelyek, beilleszkedés, korlátozások, még ezt is el kell intézni, na meg azt is, itt a nyár, jaj, de jó, már kimehetünk, arra még nem jártunk, menjünk minél messzebb, stb, stb, stb. Így aztán a blog-írás mindig az utolsó helyre került. Pedig annyi mindenről lehetett volna írni, témában nem lett volna hiány. Most próbálom bepótolni, ami kimaradt.

Kezdjük mindjárt munkafronton. Kb. 2 hónapja lehetettem a cégnél, amikor is először találkozhattam személyesen a kollegáimmal. Ekkor is csak erőteljesen kontrolált keretek között, méghozzá egy termékbevezetés kapcsán. Minden évben van egy új abroncs, amit kihozunk, tavalyra egy SUV kerék bevezetése esett. Ez azt jelenti, hogy azokat az autótulajdonosokat célozzuk meg, akik “egyterűt” vezetnek, pl. Mitsubishi Outlander-t, Toyota RAV 4-et, Mazda CX9-t, Nissan Qashqai-t, Kia Sportage-ot. Természetesen, befolyásolnunk kell a “gumisokat”, azaz a kiskereskedői hálózatot, hogy vegyenek az új termékből. Erre szerveztünk egy “drive day-t”, azaz egy gyere-és-próbáld-ki-magad napot. Kibéreltük a volt Holden (helyi autómárka, ami a General Motors égisze alatt működött, és néhány modelljük átbrendingelt Opel volt) tesztpályát, plusz néhány Nissan X-Trail-t, felszereltük őket az új abroncsokkal, és hagytuk a dealereket, hogy a mérnök csapat irányítása mellett saját maguk tapasztalják meg, mit tud az abroncs. Azaz, hogyan viselkedik egy U-kanyar során vizes pályán 50 vagy épp 60 km/óránál, 100 km/óránál satuféknél, illetve szlalomozás közben vagy épp hegymenetben. Jó móka volt.

Ugyan pár hónappal később, januárban, de párom is valami új dologban vett részt, amire önkéntesen jelentkezett. Mivel a tavalyi év számára a bizonyítványok, meg jogosítványok halmozásáról szólt, így természetesen ki szerette volna használni frissen szerzett ismereteit. Költözésünk előtt kapta kézhez a teherautó jogsiját, és a mostani munkahelyén elvégzett pár napos tanfolyammal, már a buszokat is hivatalosan vezetheti. Ez nagyon hasznos, mert pont így nyílt meg számára egy extra lehetőség. A cége eladott 20 életciklus vége közeli buszt egy brisbane-i busztársaságnak. Sokkal olcsóbbnak tűnt lábon felvinni a buszokat, mint valami logisztikai céget megbízni a felszállításukkal. Így a központ sofőr csapatokat toborzott a túrára. Párom egyből jelentkezett, azt mondta, nem akar ilyen buliból kimaradni.

Január második hetében indult az első csapat, köztük párommal a fedélzeten. 10 buszt vittek fel 3 nap alatt. A szervezés hagyott némi kívánnivalót maga után, de összességében jól sikerült az út. Nem voltak nagy lerobbanások, ami egy kész csoda volt, hiszen ezer meg egy éves buszokról beszélünk. Kisebb izgalmat az okozott, hogy nem volt igazán útvonal megadva, csak az, hogy mi az aznapi végállomás, meg egy vagy két tankolási pont. Az, hogy pontosan hogyan jutnak el oda, az minden egyes sofőr saját GPS-ére volt bízva. Na, ebből adódtak érdekességek. Aztán volt olyan is, hogy az időjárás miatt (árvíz) módosítani kellett a tervezett irányt, ami miatt a második nap 400 km-rel többet vezettek. Utolsó nap is voltak eltévedések, ami miatt pont jól jött, hogy a légitársaság törölte az eredeti járatukat, és egy későbbire tette át őket. Amúgy esélyük sem lett volna elérni az eredeti gépet.

Párom mondta, hogy ha lesz üresedés a következő héten induló turnusban, akkor szóljanak neki, ő szívesen felmegy megint a csapattal. Covid uralta világban ez meg is történt, valaki kiesett a második csapatból, így párom lett a beugró. A második út már nem volt annyira sima, volt hűtőprobléma, sebességet korlátozó elektronika meghibásodás, lapos kerék, meg miegymás. Viszont, a szervezés jobb volt, tanulva az első útból. A sofőrök kaptak CB-t, és ha meg kellett állni, vagy változás volt a tervben, azt azon keresztül kommunikálták. Időben is sikerült leadni a buszokat, meg elérni a repülőt. A túrák során, 6 nap alatt 2 héten belül párom közel 4000 km-t tett meg busszal. Ezt a rutint helyileg hónapok alatt volna tudta csak megszerezni. Bár élvezte a kihívást és a vezetést mindkét alkalommal, most egy darabig nem akarna mégegyszer ennyit menni ekkora hodályokkal.