augusztus, 2019 havi archívum

Közel 7 év tanítás után az előző szemeszter vol az első, hogy sem belsős, sem pedig külsős osztályom nem volt. Ennek az az oka, hogy az egyetemeket is érinti a költségcsökkentés, és kitalálták, hogy a kurzusvezetőknek kell a külsősöket tanítani abban az esetben, ha a kurzusra távoktatásban beiratkozók száma nem éri el a 25 főt. Év elején ez a szám 17 fő volt csak, így nem tudtak nekem szerződést kínálni. Ezt annyira nem is bántam, mert a melóhelyi átstruktúrálások miatt így is volt elég dolgom.

Valamikor május végén, június elején érkezett egy kör email az egyetemi HR-től, hogy a következő szemesztertől kezdve nem ajánlhatnak csak úgy bárkinek tanítási lehetőséget, ezért minden érdeklődőnek jelentkezni-e kell a „pool-ba” (azok zárt köre, akikből majd később választhatnak külön pályáztatás nélkül). Ehhez ki kellett tölteni egy 40 kérdésből álló álláspályázatot.

Tanakodtam rajta, hogy megcsináljam-e a jelentkezést, végül, a beadási határidő előtt egy nappal arra jutottam, hogy miért ne. Legalább megpróbálom, és ha van rá módom, bent tartom a lábam az egyetemen.

Szóval kitöltöttem a jelentkezést, leadtam, és vártam. Július végén aztán jött a levél, hogy bekerültem a kiválasztottak közé, innentől kezdve bármelyik marketing tantárgyra kaphatok felkérést. A szokásos fogyasztói magatartás kurzusvezetője nem is késlekedett, kb. 2 nappal később át is küldte, hogy tudnék-e 3 osztályt vállalni. Nem online, hanem teremben.

Hármat semmiképpen sem tudtam bevállalni, de egyre igent mondtam. Megbeszéltem idebent, hogy kétszer korábban jövök be vagy tovább maradok 10 héten keresztül minden héten, és így el tudom vállalni a csütörtök délutáni órát. Múlt csütörtökön meg is volt az első órám. Eddig érdeklődőnek tűnnek a diákok (60%-ban megint csak nemzetközi tanulóim vannak), remélem, nem sikerült elriasztanom őket teljesen.