Nem volt igazán véletlen, hogy az ünnepek alatt Adelaide-be mentünk végül, hiszen egy csomó mindent el kellett még intéznünk.
1) fogorvos
Mindketten félünk a fogorvosoktól. Valószínűleg a gyerekkori traumák miatt, amit mondjuk a folyosón való üldögélés alatt kihallatszó fúrók hangja, vagy a rutintalan, azonnal fogat húzó “szakember” okozott (akarva-akaratlanul). És bár mindent elkövetünk a fogaink ápolásáért, azért csak rájuk fér a karban tartás. Odaát meg hát megtaláltuk a fogorvosok gyöngyszemét, Karmen személyében, aki egy horvát fogorvosnő. Tőle kedvesebb, odafigyelőbb, megnyugtatóbb fogdokit szerintem nem hordott még hátán a föld. Vagy legalábbis minket eddig nem kényeztetett el a sors.
Mivel nekünk nincs magán egészségügyi biztosításunk, csak a Medicare (TB), ami ugye nem fedezi a fogászkodást, ezért külön szeretjük Karmenben, hogy mindig van nála kedvezmény emiatt.
Hétfőn kezdtünk nála, mindkettőnket megszabadított a fogköveinktől, nekem cserélt egy ezeréves tömést a legproblémásabb fogamban, majd elküldött minket panoráma röntgenre másnapra.
A kuksi és a fogkőtelenítés fejenként $150-et kóstált, a tömés $160-t, de kedvezménnyel mindösszesen $380-at fizettünk. Kérte, hogy szombaton reggel menjünk vissza, mert akkor megnézné a röntgen eredményét.
Kedden tehát szépen elmentünk a radiológiára (én már visszajáró lélek vagyok ott, szóval ismertem a járást) a beutalóval, azonnalra kaptunk is időpontot, 5 perc alatt megvolt a felvétel is. És mivel aznap bulk billinges orvos volt, ezért nem is kellett fizetnünk egy kanyit sem a felvételekért.
Szombaton a kezünkben a filmekkel visszatipegtünk Karmenhez, aki megállapította, hogy 4 évvel ezelőtt, mikor otthon rendbe tetettem a fogaimat (hidak, illetve gyökérkezelés) a fogdoki bent felejtett egy (beletört) tűfejet a gyökérkezelt fogam gyökerénél, és erről el felejtett szólni. Szerencsére nem gyulladt be, nem okoz gondot, de gyakrabban kell majd azt az oldalt ellenőriztetnem. Ott voltunk nála kb. 1 órát, dumáltunk a terveiről, aztán a végén még megkértük, hogy igazolja már le a fotóinkat, hogy ténylegesen mi vagyunk azok, akik rajta vannak. Azt, hogy erre miért is volt szükség, majd egy másik posztban kifejtem később. A végén közölte, hogy semmivel nem tartozunk, mert hogy ő kérte, hogy jöjjünk vissza a röntgennel. Mondom, hogy egy angyal.
2) fodrász
Nagyjából 2.5 éve Kriszta vágja a hajam Adelaide-ben. Ausztrálban amúgy sem biztam volna sosem, szóval nagyon örültem, mikor anno ráleltem. Pláne, hogy fogad otthon is kuncsaftokat adott napokon, és hát persze ő is irtó kedves. Most egy picit többet akart újítani, mint általában, így lettem jó rövid. Persze nem fiús, meg tüsi, meg semmi ilyen, csak hát vagy 12 centi tűnt el a hajkoronám hosszából. A színe nagyon király (bár a különbséget az eddigiekhez képest kb. csak én veszem észre, de a melír másképp van felrakva, illetve több benne a világos hamvas barna, mint a szöszi), de a hosszát nehéz volt megszoknom. Mondhatni, nehezen dolgoztam fel, hogy másképp néz ki a tükörképem, mint eddig… Pedig már épp kezdtem magam elfogadni olyannak, amilyen vagyok… Na, lényeg a lényeg, 1.5 nap szomorkodás után elkezdtem megszokni, majd pedig megkedvelni a hajam. Mostanra már egész jóban vagyunk egymással.
3) rego
A második kocsinak a rego-ját is szerettük volna visszaigényelni, és ha már Adelaide-ben voltunk, akkor bementünk egy Service SA-ba (vagy mi a neve ennek a létesítménynek) is. Amelyik épp közel volt korábbi ügyintézéseink miatt hozzánk, az persze épp aznap nem volt nyitva, így irányba álltunk egyhez, ami a belváros kellős közepén van, és mint nyitott iroda volt a másik ajtaján egy papírfecnin megjelölve.
Ott kicsit megakasztottuk a gépezetet, mert nem vittük magukkal a helyi rendszámokat – mivel csak akkor kaptuk meg a VIC-eset, ha az SA-at leadtuk, de sebaj. Jött as manager, aki már képben volt, és eljutottunk egész gyorsan odáig, hogy majd kiküldik csekken a visszajáró zsetont.
4) lakcím változásának bejelentése
Hetek óta nálam van a 929-es nyomtatvány, és még mindig nem volt érkezésem feladni. Így ha már ott voltunk a városban, akkor be is mentünk a bevándorlási hivatal Currie 55. alatt lévő irodájába. Na, persze, mert az úgy van, mi?! A hivatal 1 éve elköltözött, és most már a Franlink 70-ben van. És persze csak másnap nyitottak ki (azaz 30-án). Azonban amikor viszont nyitva voltak, akkor hihetetlen gyorsan sikerült leadnom a nyomtatványt mindkettőnk nevében. Egy bácsi ránézett, ellenőrizte, hogy alá van-e írva mindengyik, és mivel megfelelőnek nyilvánította, így kérte, dobjam be a “lodgement box” feliratú nyílásba. Ez ennyi is lett volna.
5) laptop és irodakulcs
Abban maradtam az egyetemmel, hogy a legutóbbi tanév végéig használhatom a céges Mac-et, és ha legközelebb arra járok, akkor leadom, a kulccsal együtt. Az ünnepek között persze senki nem volt bent, és valamilyen rejtélyes oknál fogva érkezésünk napján nem is tudtam egyetlen kártyámmal (dolgozói és diák) sem belépni az egyetem területére. Pedig még nyomtatni is akartam, meg fénymásolni…
Így inkább csütörtökön újra rápróbáltam a bemenetelre, és csodák csodájára, a diákommal be tudtam lépni akkor az épületekbe. A laptopot beraktam a (volt) irodámba, és áttipegtem a biztonsági szolgálathoz egy másik épületbe, hogy leadjam a kulcsomat. A 24 órás biztonsági szolgálat épületében azonban senki, de senki nem volt. Már épp távozni készültünk, amikor valaki dörömbölt az ablakon, hogy jön már, várjuk meg. Jött is az őr, aki átvette tőlem a kulcsot, és közölte, hogy ezzel le is vagyunk tudva, mert hogy egyedi azonosító van a kulcsra nyomva, ami hozzám tartozik, így csak elég azt bepötyögnie a rendszerbe, és már tudják is, hogy rendesen megtettem, amit vállaltam (ha már nem kell, leadom a kulcsot).
Biztos vagyok benne, hogy valamit még kihagytam. Ja, persze, az érkezésünk napján csináltatott igazolvány fotókat. De ez megint annak a fentebb említett külön posztnak lesz majd akkor a része, úgy is oda tartozik leginkább.
Az Üveghegyen is túl 