Napi para

Örömködtem itt múlt pénteken, hogy milyen király, megyünk az állampolgársági avatásunkra, és még időnk is lesz megcsináltatni az útlevelet az utazásunk előtt.

Erre 2 napja rám ír egy itteni ismerős, hogy ők is most csinálják a beadást, és foglalnának decemberre utat, de azt hallották, hogy a ceremónia után 10 munkanapig nem lehet még igényelni az útlevelet. Azon nyomban levert a víz, majdnem elájultam.

Átolvastam már korábban minden fellelhető hivatalos oldalt, magát a formanyomtatványt is, meg hogy sürgősségi igénylést kell kérnünk, személyes átvétellel. Az is le van írva, hogy milyen dokumentumokat kell bemutatni (állampolgársági bizonyítvány, 2 fotó, amiből az egyik hitelesítve van, jogsi és Medicare kártya), de sehol egy szóval sem említik a 10 napot.

Nem volt mit tenni, írtam BK-nak, hogy gyújtson már egy kis fényt a sötétségben, mert hogy kb. összecsokiztam magam, és jó lenne a szarból kimosakodni. BK nagyon cuki volt, de közölte, hogy lövése sincs arról, hogy mit és hogyan csinál a passport hivatal, ő annyit tud, hogy neki július 19-ig kell riportolnia arról, hogy kiket avattak fel és kik vették át a bizonyítványukat a 13-i avatáson. Király.

Az ismerősöm, aki beparáztatott, időközben felhívta az útleveleseket, akik közölték, hogy nincs várakozási idő, azonnal be lehet adni a kérelmet. Hurrá.

Erre, másnap (szerdán) jön egy-egy hivatalos postai levél a bevándorlásiaktól mindkettőnk nevére, amiben meginvitálnak minket (ismét) az avatásunkra, és amiben szintén leírják, hogy várjunk majd 10 munkanapot, mielőtt jelentkezünk az útlevélért. Itt azért már gőzölgött az agyam rendesen.

Ma reggel, miközben az ingatlanosra vártam, hogy inspekciózzon, felhívtam én is a passportosokat, és kifaggattam őket. Nekem is megerősítették, hogy a ceremónia után a bizonyítvánnyal azonnal lehet jelentkezni, és persze nekünk sürgősségi ügyintézésre, mivel közeli az utazás dátuma.

Én már csak akkor fogok bármit is elhinni, ha mindkét dokumentum végre a kézünkben lesz.

Isten áldja BK-t!

BK mától a kedvenc rövidítésem, és nem, nem a Barátok Köztre utalok most épp, hanem Boroondara városának hivatalnokára, nevezett Beth Klein-re.

BK ugyanis most küldött egy emailt, hogy

2016. július 13-án, este 7-kor állampolgárrá avatnak minket Hawthorn-ban, ami a City of Boroondara-hoz tartozik. 

Kvázi nem a mi kerületünkben, de ez most egyáltalán nem érdekel. Így is mindössze 4.7 km-re van a lakástól, szóval pont kellemes távolságra.

Mit jelent ez? Azt, hogy Diana volt tényleg olyan rendes, és figyelt ránk az interjú során, és lehetővé tette számunkra, hogy ausztrál útlevéllel utazhassunk ki az országból július végén.

Ezt még mindig nem hiszem ám el. A kollégáim kb. hülyének néztek, mert ugrottam egyet a levegőbe, és majdnem toporzékoltam is, mint Hisztiánó Rinyáldó (csak hogy fitogtassam felkészültségemet az aktualitásokból is) –  igaz, én örömömben.

Gyorshajtás

Február 18-án történt, hogy egy estébe nyúlt délutáni találkozó után hazadobtam az egyik ismerősünket Port Melbourne-be, majd St Kilda-n és a Fritzroy Street-en keresztül vettem felénk az irányt. Ez az utca (mint oly sok más is Melbourne-ben) 40-es. Ezzel nincs is semmi gond, szépen mentem is annyival, amennyivel kell, míg nem elértem egy kereszteződéshez, amiben nagyon gyorsan váltott sárgára majd még gyorsabban pirosra a lámpa. Én meg úgy ítéltem meg, hogy nem tudok megállni a rövid sárgán, vagy ha satuzok, akkor is becsúszok a kereszteződésbe, úgy meg blokkolnám a keresztbe menő forgalmat. Kvázi, gyorsítottam, és átmentem… miközben szépen “mosolyogtam” a felvillanó vakuba.

Teljesen magam alatt voltam, hogy bakker, pár parkolási cetlin kívül soha semmilyen közlekedési kihágásért nem büntettek meg, erre alig vagyok itt 6 hónapja, és tessék! Ráadásul egy olyan kocsit vezetve, ami nem is az én nevemen van, hanem páromén.

Április elején meg is érkezett a büntetés párom nevére, $190-ről meg 1 büntető pontról 10 km/h alatti sebesség túllépésre hivatkozva (40 helyett 44-gyel mentem). Adtak rá 2-3 hetet, hogy fizessük be, vagy nomináljon párom másik sofőrt. Kivártunk 2 hetet, én nomináltam magam párom meg aláírta a formanyomtatványt, majd elvittem a postára a levelet, feladtam. Vártunk.

Újabb 2 hét telt el kb., mire kiküldték páromnak, hogy az ő nevéről levették a bírságot, nekem meg, hogy akkor tessék, ugyanazt fizesd be 1 hónapon belül. Plusz küldtek egy tájékoztató füzetet, hogy lehet, hogy fellebbezhetek a bírság ellen. Kicsi az esély, hogy eltekintsenek a büntetéstől, de ha akar valaki, akkor írhat egy levelet, amiben elismeri a vétséget, de leírja a körülményeket, hogyan is történtek a dolgok. Vannak egyéb feltételek is a fellebezés során, pl. nem lehetett hasonló vétség az elmúlt 2 évben, pláne nem olyan, amit enyhébb büntetésre módosítottak, illetve nem piros lámpán való áthajtásért rótták ki a pénzbírságot.

Én megint kivártam majdnem 2 hetet, szépen utánaolvastam a neten, mit is kell beleírni egy ilyen fellebbezésbe, majd megírtam a kedves rendőrbácsinak, hogy elismerem, hülye voltam, de a fentebb már vázolt körülmények miatt nyomtam egy kövérebb gázfröccsöt az adott kereszteződésben. Természetesen szántam-bántam, amit elkövettem, de azt is nyilvánvalóvá tettem, hogy soha nem követtem el semmit kihágást, és ha mégis úgy döntene, hogy fizetnem kell, akkor gond nélkül becsengetem a zsetont.

A levelet feladtam, aztán csak vártam, meg vártam, meg vártam, de semmi. Mígnem tegnap délután jött egy levél a zsaruktól, hogy kivizsgálták az ügyemet, megnéztek minden bizonyítékot, és jelen esetben megúszom egy írásbeli figyelmeztetéssel. De ejnye-bejnye, meg soha többet ilyet.

Gondolom, ne kérdezzem meg, hogy van-e valakinek hasonló tapasztalata az otthoni szervekkel, ugye? 😉

Egy laza vasárnap délután

Amióta csatlakoztunk az edzőteremhez, azóta nem nagyon jutott időnk arra, hogy máshova is elmenjünk. Így úgy döntöttünk, hogy kihasználjuk még a tél enyhébb napjait, és megpróbálunk egy-egy lazább, kóválygós napot beiktatni a rendszerbe.

Így esett, hogy múlt vasárnap letámasztottuk a kocsit valahol a Yarra folyó partján, és a partmenti ösvényen besétáltunk a Southbank-re, majd onnan a Flinders Station-höz, ahol is kicseréltettük a lejárt myki kártyánkat. Lődörögtünk még egy kicsit a Swanston Street-et, nézegettünk kirakatokat, bemettünk egy-egy áruházba csak szétnézni, majd jól megebédeltünk a KFC-ben. Na, nem az amerikai láncnál, hanem a Nene Chicken-nél, ami a Korean Fried Chicken becenévre hallgat a helyiek között.

Párom a hagyományos csirkecombokat kérte, én megint a freaking hot-ot, amitől minden arcüregi testnedvem egybefolyt. Az utolsó darabokat képtelen voltam megenni, így párom hősiesen átvette tőlem a fóliakesztyűket, és nekilátott elpusztítani minden egyes darabját. Igen, ez a csirke TÉNYLEG annyira csípős, hogy majdnem csak vegyvédelmi felszerelésben lehet hozzálátni.

Íme pár fotó a délutánunkról:

Na, ki tudja melyik sarkon vannak ezek (szárnyas malac, paripa, tengeri csikó és bálna) a póznán?

Útban a kocsifelé belebotlottunk egy rendezvénybe (a menekültek napjába, vagy mibe). Gondolom, nem a magyar válogatott tiszteletére festették a fiúk piros-fehér-zöldre a tamtamokat…

Fodrásznál jártam

Ennek azért általában nem szentelnék egy külön bejegyzést, de azt hiszem majd az alábbiak után meglátjátok az értelmét.

Ugye, Adelaide-ben az első 3-4 hónap után ráleltem Krisztára, aki vagy házhoz ment, vagy hozzá lehetett látogatni kedvezményes festés-vágás-szárítás kombóért azokon a napokon, amikor nem dolgozott szalonban. Mióta elköltöztünk Melbourne-be pontosan háromszor voltam nála, legutóbb márciusban. Azonban azóta ők is elhagyták Dél-Ausztráliát, kvázi nem volt mit tennem így június végén, mint belevetni magam az itteni fodrászok utáni nyomozásba.

Kezdtem először a munkahelyemen. Akinek olyasmi haja van, mind színre, mind fazonra, mint nekem, azt mondta, hogy az ő fodrásza már visszavonult, és csak hármuknak vágja magánban a haját, nem vállal senki mást. Aztán megkérdeztem egy hirtelen szőke csajt (ÖMH-t, mikor még ott dolgozott), de ő mondott egy olyan árat a fodrászkodásaira, hogy azt hittem, leesek a székről. Tehát az ő fodrászai (ezt majd kifejtem később) kiestek.

Nem maradt más, mint írtam az egyik “ausztráliás csajos” csoportba, hogy ajánljanak már itteni fodrászokat. Nagyjából 2-3 ajánlás futott be, egy-egy szalonra, egy pedig egy csajra. A szalonok közül az egyik már bezárt, a másik áraitól megint leestem a pad alá. Így kontaktáltam kizárásos alapon a harmadik alanyt, aki egy magyar fodrász tanuló.

Kiderült, hogy ő még nem dolgozhat egyedül, de ha bemegyek a szalonba, akkor szervez magának tréning napot, amikor is ingyenesen le tudja vágni a hajam egy senior hairstylist felügyelete mellett. Ebben maradtunk, meg múlt péntek 3 órában, amikor is meglógtam a melóhelyről egy kicsit korábban.

Mit tanultam az itteni fodrászkodásról míg eljutottam a szalonig?

1. nem biztos, hogy a festés-vágás-szárítás kombót így egyben megkapja az ember
2. legtöbb fodrász a háromból kettőt tud egyszerre csinálni (igen, jól értitek, előfordulhat, hogy befestik a hajad, és levágják, majd szárítás nélkül távozol)
3. ha mégis szeretnéd mindhármat egyben, akkor mélyen bele kell nyúlni a pénztárcába (mondjuk úgy $250-$350 körül), és tuti, hogy 2-3 ember dolgozni fog a fejeden a szalonban töltött idő alatt
4. van, aki úgy nevezett dry cut-ra (száraz vágásra) szakosodott, így az istennek sem fogja megmosni a hajad vágás előtt (gyanítom utána sem, mert akkor meg már minek?), vagy van, aki meg csak befesti, de nem vágja le

És akkor hogyan történt mindez a magyar fodrász tanonccal?

• Megjelentem a szalonban a megadott időben
• Ő felmérte a hajam
• Megbeszéltük, hogy mit szeretnék (nem akartam nagy változást, csak fazon frissítést – kb. 2-3 cm-es rövidítést)
• Aztán ő megvitatta a kivitelezést a senior hairstylisttal, aki kérdezett, illetve javasolt pár dolgot, mindezt papírra is vetették különféle pozíciókban ábrázolt fejeken
• Megmosta a hajam
• Levágta a hajam
• Beszárította a hajam
• Átnézte, hogy mindenhol egyforma-e, amit vágott
• Majd jött a szalon tulajdonosa, és “átvette” a hajamat 🙂
• Megbeszélték még, hogy milyen technikákat alkalmazott a leányzó (vágott square-t a heavy side-on meg aztán round-ot mindenhol – bármit is jelentsenek ezek a fodrász szakszótárban)
• Kiderült, hogy ez számára már egy komplikált vágás volt, mert 3 technikát kellett ötvöznie
• Nekem tetszett, lévén nincs túl nagy változás a tükörképemben

Festést nem csinálhat még egyedül, szóval szervez majd egy másik tréning napot, amikor is egy senior colouristtal végigcsináljuk ugyanazt a menetet, mint a vágásnál. Ekkor azonban már a festésért ki kell fizetni az anyagárat. Sajnos ez még egy hónapig nem fog megtörténni, mert az említett specialista elutazott, és ezeket a tréning napokat csak kéthetente hétfőnként lehet tartani… Mondjuk úgy, hogy most gyakorlom a természetes kinézetet hajszín-ügyileg.

Egyedül

Nagyjából 1 órája egyedül vagyok az irodában.

Senki más nincs bent.

Senki.

Egy lélek sem.

Vagy betegek, vagy a gyerekeik betegek, vagy hazamentek, mert érzik, hogy bújkál bennük valami, vagy meetingen vannak.

Lehet, én is lebetegszem gyorsan.

Ja, én azt nem tehetem, helyettem nincs más, aki megcsinálja a munkát 😦 .

Az ügyfél ereje

Megint kevesebben lettünk a cégnél egy fővel. Úgy tűnik, hullanak körülöttem az emberek.

Talán emlékeztek még ÖMH-ra (őrült macskás hölgyre). Ő az, aki idegösszeomlás szélére került, és az ügyfél megmentésének érdekében engem is ráraktak az italos ügyfélre. Na, ÖMH-t múlt hétfőn bevitték a kórházba (nem először az elmúlt 4-5 hétben), ugyanis az epekövei miatt meg kellett műteni. Mivel nincs magánbiztosítása, ezért minden egyes roham után hazaküldték, egy nagy adag morfiummal kiütve. Legutóbb viszont már annyira nem volt jól, hogy muszáj volt megműteniük. Kedden meg is történt az esemény, majd csütörtökön ismét, mert találtak még benne valahol köveket. Minden rendben ment, kb. 2 hét múlvára vártuk vissza.

Ezzel párhuzamosan, azt is észleltem, hogy a kisfőnök olyan meetingekre jár az italosokhoz, amikről én nem tudok. Gyanús lett, de mivel nekem semmit sem mondanak, ezért csak sakkoztam. Arra jutottam, hogy valami gáz van, de csak szólnak, ha engem érint.

Most szerdán, tehát kevesebb, mint 1 héttel a műtétjei után megjelent ÖMH a melóhelyen. Épp átvettem vele, hogy mik voltak az események az italos projekteken, amikor is kérte a kisfőnök, hogy menjen be ÖMH hozzá egy beszélgetésre.

Bement, aztán kb. 15 perc múlva teljesen összeomolva, bömbölve jött ki a megbeszélésről. Mikor kérdeztem, hogy mi történt, nem válaszolt, csak kicsit odébb lökött az útjából, és kiviharzott. A másik account directorom utána, próbálta megállítani, nehogy így beüljön a kocsiba, és vezessen. Nem járt sikerrel. Annyit viszont sikerült megtudnia, hogy az ügyfél személyes kérésére levették a márkákról.

Mit kell tudni az ügyfélről? ÖMH már 7 éve dolgozik az ügyfélen, kb. a 3. ügynökségnél. Amikor tender volt, ő hozta be ehhez a céghez az ügyfelet, aki a legnagyobb ügyfelünk. A trade marketing manager, aki most kérte, hogy vegyék le a projektjeikről személyes jóbarátja ÖMH-nek, naponta 8-9-szer beszéltek eddig telefonon, ha ÖMH beteg volt, akkor alkalmanként még kaját is vitt neki az ügyfél.

Állítólag a kisfőnök elmondta az ügyfélnek, hogy ha leveszik a márkáiról, akkor nem tudnak ÖMH-nek másik ügyfelet adni a jelenlegi kapacitás mellett (khm), és tisztában van-e vele, hogy ez azt jelenti, hogy el kell küldeniük ÖMH-t. A válasz állítólag az volt, hogy igen.

Na, szóval akkor most megnyertem ezt az ügyfelet teljes egészében, meg kaptam mellé egy Senior Account Director-t is (SAD) – ha sarkítani akarok. Korábban úgy volt, hogy ÖMH viszi a light-ot és én segítek be neki, a SAD meg a dark-ot. Ez most úgy alakult át, hogy a SAD megkapta mind a light, mind a dark kategóriákat, és én dolgozom alá. Mivel 2 napot egy héten nincs, és a maradék 3 napból minimum 2-szer vagy ő maga, vagy valamelyik gyermeke a kettőből beteg, ezért gyakorlatilag én tolom a felgyülemlett szart magam előtt. Mint például törölt maláj V8 futam, amire nyereményjáték nyerteseit utaztattunk volna, vagy Kínában gyártott, de nem túl jól megcsinált can coolerek (nem tudom, mi a magyar neve, olyan neopren izé, amibe egy doboz sört lehet mondjuk belerakni, és hidegen tartja az italt).

Mindeközben ÖMH a következőket feltételezi: a kisfőnök és a SAD akarta kirakni az állásából (erre csak 5% esélyt adnék), én biztos tudtam mindenről (nem), engem bezzeg szeret az ügyfél (ezt nem mondanám, utálni mondjuk nem utál, inkább semlegesként jellemezném a ‘viszonyt’- tény, én nem komplikálom a dolgokat, ha a)-t kérnek, akkor a)-t fognak kapni, nem b)-t meg c)-t). Egyszerűen nem tudja elfogadni, hogy a barátja szúrta hátba.

Én mit feltételezek: az ügyfél tartotta a hátát ÖMH hibáiért a cégénél idáig, de mivel új főnököt neveztek ki fölé, ezért döntenie kellett, ő bukik, vagy beáldozza ÖMH-t. Ez utóbbira esett a választása.

Welcome to my world!

Levelet kaptam, life :)

Ezt hozta a posta pénteken:

Röviden, lezárták a jelentkezésemet, és ezennel gratulálnak, hogy a ceremónia megtörténhet, és hamarosan hivatalosan is állampolgár lehetek (a dátumra külön felhívnám a figyelmet, aznapra lett datálva, amikor a tesztet írtuk). Aminek (ceremónia) időpontjáról a 21. században szintén postai úton fognak értesíteni.

Reméljük, párom is hamarosan megkapja ugyanezt a levelet, aztán meg mindketten gyorsan a ceremóniásat. Nem túl kecsegtető, hogy ők azt írják, 6 hónapon belül majd valamikor jön az a levél…

FRISSÍTÉS: párom is megkapta az azonos tartalmú levelét a hétfői postával. Az ő jelentkezését május 31-én zárták le.