Az ausztrál Picassók

Glenelgen nem engedték, hogy akár tapadós-ragadós módon képet tegyünk fel a falra, vagy hogy beverjünk egy szöget a falba. Itt eleve volt pár kép a falon, így úgy voltunk vele, hogy biztos ki fogjuk ezt használni, és végre valamivel színesebbé, érdekesebbé tesszük az üres fehér falakat. Megint csak felkerekedtünk, és megnéztük a kínálatot. Az IKEA és a Kmart képei között megtaláltuk  az összes olyat, ami azokat a nagyvárosokat ábrázolja egy-egy pillanatkép vagy kollázs erejéig, ahol már jártunk, de valahogy sem Párizs, sem London, és sajnos még New York sem volt az, ami passzolt volna az elképzelésünkhöz.

Aztán elgondolkodtam azon is, hogy van egy csomó fényképünk, így majd abból választunk egy párat, és majd azokat kinyomtattatom vászonra. Az ötlet remek volt, csak hogy akkora méretben, amiben én szerettem volna ezt megvalósítani, simán elértük volna a 250 dollárt. Annyit meg nem akartam erre a projektre beáldozni.

Következő opció az volt, hogy a gumtree-n nézelődök, hátha lövök valami szuper alkotást, de nem jártam ott sem sikerrel. Utolsó lehetőségként a netes vásárlásban bíztam, találtam is néhány ígéretes darabot, de többségük valahonnan külföldről jött volna, a postaköltség meg jelentősen megdobta volna az árat. Persze nem kell semmi komoly művészi alkotásra, vagy százezreket érő antik festményekre gondolni, mindössze egy bohókás, színes falra akasztható akármit kerestem. És ekkor csapott belém a felismerés, hogy simán meg lehetne oldani a dolgot egy kis kreativitással. Mert hogy ki mondta, hogy pár méter textilt csak függönynek vagy terítőnek lehet használni? Így esett, hogy az IKEA-ba menet végül kiválasztottunk két igen vicces anyagot, amikből a hálóba, illetve a nappaliba terveztünk “képet”.

A Bunnings-ból beszereztünk 4 darab 2.7 méteres lecet, aztán párom neki is esett, hogy iskolai vonalzóval kiszerkessze a 45 fokokat 😉 . Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy egész jól sikerült, csak két helyen kellett utólag korrigálni. Szóval ez a története annak, hogyan lett egy 150×100 cm-es faldekorunk a nappaliban, illetve egy 140×70-es a hálóban (ami egyelőre az “étkezőben” fejjel-lefelé lóg, hálószoba-szög hiányában). Mindezt összesen 30 dollárból megvalósítva 🙂 .

Képek lesznek majd még, csak épp folyamatban van a többi szoba rendberakása.

Ahogy egy ügyfélszolgálatnak működnie kell

Amikor a frissen szerzett étkező szettünket párom összeszerelte, észrevette, hogy egy szék picit meg van karcolva, illetve van rajta egy kb. 10 centis mocsokfolt. Ez utóbbit tiszta vízzel szépen meg próbáltam lemosni, ám kiderült, hogy az alatt is van egy karcolás. Gyorsan megnéztük a még össze nem szerelt két maradék széket is. Az egyiken szintén találtunk egy minimális, mikró lyukat. Mivel múlt csütörtökön vettük, ezért nem volt kérdés, hogy visszavesszük ezt a két hibás darabot.

Nekem még néha mindig nehezen megy felfogni, hogy itt nem feszítenek ki és négyelnek fel, miközben a szemembe világítanak 1000 wattos lámpával, arra kényszerítvén, hogy ismerjem be, én karcoltam meg szándékosan a székeket, így arra próbáltam rávenni páromat, hogy szerelje szét a hibás széket, és szépen csomagolja vissza a pufifóliába, úgy, ahogy átvettük. Mondanom sem kell, nagyra nyitott szemmel bámult rám, és szerintem azt gondolta, hogy majd elmúlik nálam az őrület előbb vagy utóbb, és azzal a lendülettel, úgy ahogy volt bedobta a széket meg a még dobozban álló testvérét is a csomagtartóba.

Elautóztunk Marion-ba, ahonnan elhoztuk a bútort. Becsattogtam a boltba, szabadkozva mondtam kezemben a számlával, hogy nézzék meg, itt vettük, és hibás a két szék. Hasonló szemekkel nézett rám a boltos is, majd gyorsan átküldött a raktárba, szórakoztassam inkább ott a dolgozókat. A raktáros csávó pont kint volt, megnézte a székeket (a számlát el sem kérte), elnézést kért, hogy kellemetlenséget okoztak, és kihozott két bontatlan széket. Közösen ellenőriztük, hogy azok rendben vannak-e, majd mikor mindenki nyugtázta, hogy igen, akkor szépen elköszöntünk, és már hajtottunk is el. Mindezt ki- és bepakolással, ellenőrzéssel, ügyintézéssel 6, azaz hat perc alatt. Még mindig felfoghatatlan 🙂 .

******************************************************************************************

Tegnap ellátogattam a Kmart nevű óriás vegyesboltba, ahol hajcsattól a biciklin át BBQ-t is lehet venni. Itt szerettem volna valami egyszerű, a hiányzó fiókos ruhásszekrény rész pótlására alkalmas tárolót vásárolni. Először nézegettem a fiókos, gurulós, rácsos tárolókat, de aztán megláttam egy felakasztható cipőrendszerezőre hasonlító (de nem az) 6 boxos izét, kibontva. Kutattam, de nem találtam semmi hasonlót sem a polcon, nem hogy ugyanilyet becsomagolva. Odamentem a helyi Jolikához, hogy ezt találtam, ilyet szeretnék originálban, de az árát sem tudom. Jolika lelkes volt, jött velem, feltúrta a polcot, de ő sem járt sikerrel. Majd lekapta a polcról a legolcsóbb darabot, és közölte, hogy elnézést a kellemetlenségért, de ha nekem jó, akkor azt a bontott darabot elvihetem a legolcsóbb polcon lévő tároló áráért ($5-ért). Hát hogy a fenébe ne akartam volna 🙂 .

Az új bútorok

A glenelgi lakás bár kompakt kis pecó volt, azért voltak térbeli hátrányai. Pl. nem fért el benne egy rendes étkezőasztal, így ha bárkit is át akartunk hívni, a létszámot kettő főben tudtuk maximálni, különben nem volt hova leültetni őket. Az új ház ezzel szemben már picivel nagyobb, így a lenti részen nem csak a kanapé meg a TV fér el, hanem egy étkező szett is (asztal + 6 szék). Már húsvét környékén (amikor nyitva voltak a boltok) végigjártam a SuperAmart-Fantastic Furniture-IKEA szentháromságot, így lassan ki is rajzolódott, hogy mit szeretnék. A költségeket alacsonyan akartuk tartani, hiszen csak így tudjuk azt garantálni, hogy a költözés tényleg “megérje”, azaz tudjunk valamennyi extrát megtakarítani.

A Fantastic-ban találtam egy eléggé tetszetős üvegasztalos megoldást, fehér székekkel, ami azért nyerte el mindkettőnk tetszését, mert az eddigi kávé barna bútoraink közé hoz egy kis törést, illetve az üvegnek köszönhetően szellősebb érzetű lesz a tér. Nagyon tudományos voltam, ugye? Pedig elég lett volna annyit írnom, hogy ez tetszett úgy igazán a teljes kínálatból… 😉 . Aztán az IKEA-ból hoztunk egy ugyanolyan szőnyeget, mint amilyenünk otthon volt, igaz most nem funky pirosat, hanem egy konszolidáltabb krém színűt. Merthogy az egész házban csak laminált parketta van, így igazán jól esik a puha szőnyegen heverni (tudom, sajátos tévénézési szokásaink vannak). Persze beugrott még a kosárba egy-két tányéralátét, WC deszka (igen, lecseréltük sajátra mindkettőt), meg kétféle méter-méter harmincas anyagdarab is. Ez utóbbiak miért? Mert egy kicsit kreatívkodni szerettünk volna, és saját “festményt” készíteni. De ez egy másik sztori lesz.

Csütörtökön így a vásárlás egy részét letudtuk (mivel párom RDO-n volt), és a nap hátralévő részében ő a friss szerzeményeket, meg a másik ágyat össze tudta állítani, én meg majdnem be tudtam fejezni Glenelgen a lakás kitakarítását. Lesúroltam a falakat (minden hálám a mosható falfesték feltalálójának), lekeféltem minden doboznyomot, leporoltam a rolettát (minden átkom a műanyag roletta feltalálójára), kisikáltam a mosdót, a zuhanykabint, és lemostam az összes ablakot. Mármint, amit a másodikon le lehet mosni. Lehet, csak nekem okoz problémát, de nem tudtam még arra rájönni, hogy hogyan lehet úgy épületet tervezni, hogy nem nyitható (vehető ki) az összes ablak, értsd csak kívülről lehet elérni minden ablak egyik szárnyát. Értem, hogy ezzel a külső ablaktisztítók szakszervezetéhez tartozó munkásoknak és vállalkozóknak biztosítanak megélhetést, de józan paraszti ésszel olcsóbban, és egyszerűbben is meg lehetne ezt oldani.

Pénteken itt megint munkaszüneti nap volt (ANZAC day), így akkor a fű se nőtt, és sajnos most olyan hulla fáradtak voltunk, hogy nem bírtunk kimenni a partra 5.30-ra megnézni a ceremóniát, illetve arany dollárért bundaberges teát kortyolgatni. Így maradt az, hogy pakolunk, csomagolunk, immár kifelé. Reggel 10-ig ez így is volt, amikor is megint befutott egy autóvillamossági segélyhívás, és párom a város másik végébe helyezte át ideiglenesen a székhelyét. Míg ő maszekolt, és a mosógépre valót kereste meg, addig én befejeztem a teljes kipakolást, mindennek helyet találtam, illetve gyorsan kitaláltam, hogy mire lesz még szükségünk.

Szombaton reggel korán átmentünk még a glenelgi lakásba, hogy befejezzük a takarítás maradékát (terasz üvegkorlát lemosása, a zuhanykabin még egyszeri szappan- és vízkőtelenítése,  a légelszívó kiporszívózása), illetve hogy a szintén 2 hete leszervezett, kötelező gőzölős szőnyegtisztítós mukit is felengedjük. A faszi meg is érkezett a megbeszélt időre, felhúzkodta a másodikra a hatalmas csövét, bespriccelte valamivel a szőnyegeket, majd kb. 30 perces munkáért felmarkolt 75 dollárt (ez volt a közelben a legkorrektebb ár amúgy 2 szoba + nappalira, másoktól $100-130-as ajánlatot kaptam). Aztán csináltam néhány búcsúképet a lakásról, elköszöntem a helytől, ami 2 évig volt az otthonunk (amióta ismerjük egymást, ez volt a 9. költözésünk amúgy, elég szép rutinra tettünk már szert), majd irány haza, hogy még elő tudjak készülni a déli sütögetésre (gyors darabolás, pácolás). Sajnos megcsúsztunk egy kicsit, és kb. 30 perccel később értünk oda a szokásos west lakes-i helyre. De hát ahogy a mondás is mondja, mindig az késik a legtöbbet, aki a legközelebb lakik 😉 . Az ijedségre gyorsan ittunk is néhány pohár “cicás” pálinkát, meg “macis” rumot. Jó nap volt ez is.

Költözés

A négynapos húsvétot azzal töltöttük, hogy dobozoltunk. Pontosabban nem mind a négy napot, de majdnem (minden alkalommal olyan 3 órácskát), és többnyire nem mi, hanem én raktam kartonba a felhalmozott cuccainkat. Hihetetlen, hogy kicsivel több, mint 2 éve összesen 4 bőrönddel vágtunk neki az útnak, most meg annyi “lomunk” van, hogy majdnem megtöltötték a kisebbik szobát az egymásra pakolt dobozok. Miközben én lelkesen csomagoltam, addig azért párom sem tétlenkedett, a “kincsecskéit” (értsd: biszbasz kábelek, csavarok, pénzkeresésére alkalmas elektromos kütyük, tartozékok, stb-k) szortírozta, selejtezte.

Kedd estére már annyira összeállt minden, hogy már csak a konyhai edényeket kellett bepakolni, így teletöltöttük csurig a Mitsut, hogy szerda reggel (többek születésnapján, ill. a Bélák nevenapján) egy adaggal el tudjak gurulni az új ügynökhöz 9-re felvenni a kulcsainkat. Ez meg is történt, 9-re ott voltam. Viszont se ügynök, se senki. Pár perc múlva jött egy dolgozó hölgy, aki beengedett, majd újabb várakozás után megjelent az irodavezető, odaadta a kulcsokat, a szerződésünkkel, és a korábbi inspekciós hibalistával. 14 napunk van ezt áttekinteni, és elfogadni, vagy kiegészíteni.

Kezemben az új kulcsainkkal boldogan, de azért kicsit feszülten is autócskáztam az új otthonunkhoz. Nagy nehezen megfejtettem, hogy melyik kulcs hova is való, aztán beléptem, és megnyugodtam, hogy az alatt az 5 perc alatt, amíg itt lehettünk a megtekintésen, egész jól választottunk. A ház világos, egész rendesen ki is volt takarítva (azért átmentem még a konyhán meg a fürdőn egy adag helyi Cillittel), és annak ellenére, hogy öregebb, mint amiben Glenelgen laktunk, elég korrekt állapotban van összességében. Mivel 2 héttel a költözés napja előtt jeleztem az elektromos- és gázszolgáltatónál, hogy mikortól szeretnék itt az új helyen áramot és gázt, és mikortól nem a régin, így elég nagy volt a sansz, hogy ez meg is fog így történni. És láss csodát, volt minden, már reggel 9.30-kor 🙂 . Na, de miért is voltam kicsit feszült? Glenelg az a kerület volt, amit a turisták kézikönyvében mutogatnak, mesés tengerparttal, éjszakai élettel, éttermekkel, állandó programokkal. Ennek előnye, hogy tényleg minden kényelmes távolságra van a kerületen belül, hátránya viszont, hogy gyorsan cserélődik a lakóközö(n/s)ség, így akár sok hülye is becsúszhat a szomszédok közé. Ezzel szemben Seaton egy olyan kerület, mint Budapesten Ferencváros mostanság. Nagyon jó helyen (kocsival 12 percre a belvárostól, 5 percre a tengerparttól, 2 percre a tavaktól, vonat és busz közlekedéssel is kényelmesen ellátva) lévő terület, amit sajnos valaha munkásszállók tarkítottak. Az elmúlt 10 évben ezeket a munkás telepeket kezdte az önkormányzat felszámolni, és jó pénzért értékesítette a telkeket. Így most a kerület ketté szakadt. Van a déli rész, ami Grange-hez esik közel, ez a jó rész, itt szép, karban tartott házak, illetve új építésű ingatlanok sorakoznak, minden hónapban húznak fel egy újabb házat. És van az északi rész, ami Royal Park felé van, ahol azért még a lepukkantabb kérók láthatók. Mi ugyan a déli részen vagyunk, tehát a jó helyen, egy golfpályával szemben nagyjából, de azért az első éjszaka után nyugodtam meg csak teljesen. Olyan csend volt, hogy még a bagoly sem mert volna huhogni 🙂 . Ja, meg a kettővel mellettünk lakó faszi egész napra nyitva felejtette a kocsija csomagtartóját (felnyitva), és a kutya nem nyúlt hozzá.

Gyorsan kicígöltem a kocsiból az ezer meg egy dobozt, majd visszamentem a régi lakásba egy újabb kocsinyi adagért. Mivel párom dolgozott, és amúgy az ő kocsiját is megtömtük reggel, ezért nekem kellett a másodikról lecipelnem a maradék dobozokat. Mire megint fullra megtöltöttem a kocsit, olyan bicepszem lett, hogy simán lenyomtam volna valami fittnesz macát 😉 . Újra vissza az új házhoz, pont akkorra érkezett meg párom is az ebédszünetére (ugye milyen jó, hogy csak 3.4 km-re van a melóhelye?), így ki tudtunk cuccolni mindkét autóból. Ő vissza a melóba, én meg nekiestem a dobozoknak. Szerencsére a lépcső alatti rész teljesen be van építve, szóval elég rendes tárolóhelyiségünk lett, mindent elrejtettem oda, ami számomra használhatatlannak tűnt, a többit meg a helyére, úgy mint konyha, fürdő, hálószoba.

Munka után ismét Glenelgen futottunk össze, hogy a nagyobb bútorokat is el tudjuk szállítani. Erre több megoldásunk is lett volna. 1) bérelhettünk volna egy 3 tonnás emelős kistehert, olyan $100/nap áron, vagy 2) bérelhettünk volna egy trailert ($30-50/6-12 óra). Ez utóbbihoz viszont kellett volna vonóhorog is, ami nekünk nincs. Több barátunk is felajánlotta, hogy vagy odaadja a vonóhorgos kocsiját, vagy eljön segíteni. Végül ugyan szívességgel, de máshogy oldódott meg ez a rész. Történt ugyanis, hogy kedd este (tehát a költözés előtti este) kapott egy hívást párom egy ismerősünktől, hogy vett valami új elektromos alkatrészt a kocsijához, be is szerelte, de ezzel valami galibát okozott, és kéne egy gyors orvoslás. Párom nem is tétlenkedett, este 6-kor átvágtatott és fél 10-re meg is oldotta a problémát. Mivel ennek az ismerősünknek egy Toyota Hilux-a (kb. platós autója) meg egy hozzá való utánfutója is van, így megszületett a deal, mégpedig, hogy a szerelésért cserébe inkább jöjjön el a bútorokat szállítani. Mivel neki is rendben volt ez így, szerdán este 6-kor a két fiú el is kezdte levinni a kanapét, a hűtőt, meg a két ágy matracát. A következő fordulóban már csak a bárszékek, asztalok (kinti meg a benti-szerű) meg még néhány doboz maradt. 8.30-ra ezek is átkerültek az új házba, és 9 után valamennyire már volt is hol aludnunk. Így történt, hogy már a költözés első napján (bár nem így terveztük) az új otthonunkban éjszakáztunk.

Szerződés

Hétfőn inspekció volt a lakásunkban. Már mint úgynevezett nyílt megtekintés. A tényleges nyitottságban azért erősen kételkedtem, mert bár előre egyeztettük a napot és az időt a jelenlegi ügynökkel, a realestate.com.au oldalon nem került meghiretésre az időpont. Sőt! Eredetileg reggel 10-ben maradtunk, aztán valahogy mégis csak 12.30-kor jelent meg a hölgyemény. Otthon maradtam, mert aznap javítanom kellett a beadandókat, meg hát nyugodtabb a lelkem, ha a saját szememmel látom, hogy a leendő lakó nem emel el semmit a cuccaink közül. Egy srác jött el, pontosabban szerintem csak neki mutatta meg a lakást az ügynök. Csocsi-ragyi rend volt, tetszett is a srácnak a kecó, csak hát a meghirdetett ár “pöttyet” magasra sikeredett. Mi azt tapasztaltuk, hogy az elmúlt 2 hónapban mintha mentek volna le a bérleti díjak, különösen ott a mi környékünkön. Gondolom, vége a nyárnak, a nyaralók hazamentek, hosszú távra kéne lakókat szerezni, így kedvezőbb áron is bevállalnák a tulajok a kiadást. Ezzel szemben a mi lakásunkat $375-re hirdette meg az ügynök, amikor hasonló méretű lakás közelebb a parthoz már $335-ért is bérelhető. Az egy szem érdeklődő srác egyelőre nem vette ki a lakást, erre utalhat az is, hogy most már “csak” $360-ért szerepel a hirdetés a weben.

A csajjal megbeszéltem, hogy ha úgy alakul, akkor had maradhassunk már még egy hetet. Ez azért volt fontos, mert a másik házba eredetileg 1 héttel a mi szerződésünk lejárta után lehetett volna költözni. Kértük, nézzék meg, lehet-e korábban. Azt a választ kaptuk, hogy mire megyünk aláírni a szerződést, addigra kiderítik. Kedden annak rendje és módja szerint megjelentünk az új ingatlanirodában, és aláírtuk a szerződésünket. Vannak új pontok is benne, ami eddig nem volt SA-ban, csak más államokban. Pl. hogy ha meg kell törni a bérletet a bérlő szándékából, akkor $110 hirdetési díjat, 2 heti rent arányosított részét, mint ügynökségi díjat, illetve a bérletet kell fizetni, amíg nem találnak mást az ember helyére.

Mindent elmagyarázott itt is a srác, bár semmi különbség nincs a két ingatlanügynökség protokollja között, szóval ha ugyanúgy csinálunk mindent, mint eddig, akkor minden rendben lesz. Leraktuk a bondot (ami ha $250/hét felett van a bérlemény, akkor 6 hét, ha az alatt, akkor meg 4 hét), meg a 2 hét bérleti díjat előre, szóval otthagytunk egy rakat pénzt. Megállapodtunk a költözési időpontban is. Április 23., szerda, Béla napja 🙂 . Miért is pont a hét közepén? Mert április 18-21. között húsvét van, majd pedig április 25-én ANZAC day, tehát kétszer van egymás után hosszú hétvége, amikor ügyintézési szempontból még a fű sem nő, közte meg össz-vissz 3 munkanap (amit a jó aussie-k ki is vesznek még azon melegében). Mármint két fontos dolog kell, hogy az ember új otthonában elérhető legyen beköltözése napján: az áram, meg a gáz. És ha ünnepnapok környékén szeretné ezt az ember fia/lánya, akkor bizony nagyon ügyesnek kell lennie. Ezért voltunk vele úgy, hogy legyen a hét közepe (azért az mégsem ANZAC day), és már most értesítjük a szolgáltatót (2 héttel korábban), hogy számoljon velünk. Na meg arról is, hogy mikor kösse ki az ellátást a jelenlegi címünkról. Mindezt persze online, 5 perc alatt el lehetett intézni.

Letisztáztuk, hogy akkor április 23-án reggel 9-kor kapjuk meg a kulcsokat, mert 22-én még tart egy ellenőrző megtekintést a házon az ügynökség. Zárásként persze kiderült, hogy az ügynök gyerek járt már Magyarországon, és mivel annyira tetszett neki Budapest, ezért kétszer is visszament. Kicsit elképedve kérdeztem, hogy ezt azért mégis hogy? Mármint mi motivál egy Ausztráliában élő 30-as évei elején járó csávót, hogy ha bárhova utazhat, miért pont Budapestet választja ennyiszer? Ja, mert akkor Angliában élt épp, és rohadt olcsó volt fapadossal átruccanni. Na így már van értelme 😉 .

És a lista, hogy hol is kell majd megváltoztatnunk a címünket (hátha jól jön másoknak is):

• Autó regisztrációk
• Autó biztosító
• Jogsik (amik 5 munkanapon belül meg is érkeztek amúgy)
• Medicare
• Centerlink
• ATO
• Bevándorlási hivatal
• Bank
• Párom munkahelyén – HR
• Párom superannuation-jénél
• Az én melóhelyemen – HR
• Az én superannuation-ömnél
• Párom nyelviskolájában
• Flybuys
• Everyday Reward Card
• Qantas Frequent Flyer
• Ebay
• Villany- és áramszolgáltató
• Internet- és telefonszolgáltatók
• Előző ingatlanügynökség (az utolsó vízszámla még tőlük jön)
• Posta (átirányítás)

Már biztos, hogy költözünk

Mondjuk az egy ideje már nem volt kérdés, hogy 2 év után elhagyjuk az apartmant, ahol eddig éltünk, mivel március 14-én értesítettük a jelenlegi ingatlanügynököt, hogy nem hosszabbítunk. A kérdőjel amellett feszült, hogy lesz-e hova költöznünk egyáltalán addigra.

A szempontjainkat már leírtam, így arról nem regélek újra. A felmondás beadását követően egyre több és több inspekciója jártunk, reménykedtünk, hogy egyszer szembe jön majd velünk az IGAZI. Hát nem jött. Aztán találtunk egy egész jónak tűnő apartmant egy új építésű épületben, párom melóhelyétől 5 percre, és elég jó tömegközlekedés mellett ahhoz, hogy felére csökkenjen az én bejárási időm is. A kéró kb. 70 nm-es volt, 15 nm terasszal. Mondhatni ideális lett volna. Nekem egy fenntartásom volt, hogy az épület mögött épp tereprendezést hajtottak végre Findonban, tehát vélhetően friss építkezésbe kezdenek majd rajta. És mint megtudtuk, SA-ban lehet szombaton is építkezni… Mindegy, jelentkeztünk az ingatlanra. Az ügynök kb. minden megadott baráti referenciánkat leellenőrizte, és érezhetően tolt is minket a tulajnál. Végül azonban mégse mi kaptuk meg a lakást. Mivel indoklást nem adnak, így csak sejtettük, hogy annak ellenére, hogy bevállaltunk 2 átfedő hetet (amikor a mostaniba és az újba is fizettük volna a bérletet), még így is sokat kellett volna várniuk ránk.

Ezek után találtunk egy belső, kétemeletes apartmant Henley Beachen, egy utcára a tengertől. A hely ideális helyen van, a buszmegálló az épülettől 20 méterre, páromnak pedig kb. 10 percre a munkahelye – ha nagyon lassan gurul, és mindenhol piros lámpát kap. A lakás ugyan nem modern, de legalább meg próbálták felújítani. Egy kis dekorral (szőnyeg, lámpa, stb.) elég korrekt kecót lehetne belőle varázsolni. Extra adalék, hogy ugyanabban a tömbben lakik az egyik magyar ismerősünk is, ez persze véletlenül derült ki. Negatívum: autóforgalomból adódó nagy zaj (tengerparti főutca). Lényeg, a lényeg, erre is jelentkeztünk. Persze ezt sem kaptuk meg. Itt sem adtak indoklást, de megint van egy tippem. Az ingatlant eladásra is hirdették, simán lehet, hogy hamarabb lett vevő, mint bérlő.

Aztán volt olyan sorház is a Henley-vel párhuzamosan, ami Mawson Lakes-en lett volna. Ez újépítésű rész, csocsi-ragyi házakkal. Az inspekcióra csak párom tudott elmenni, neki tetszett, mert modern volt. A környéket el mentünk együtt is megnézni, nem volt rossz, de nem dobogtatta meg a kicsi szívem. Erre is jelentkeztünk, hír még nincs, de azért tegnapra csak meghirdettek még egy inspekciót a házra.

Most keddre volt még egy előjegyzésünk egy megtekintésre, Seaton-ban (West Lakes mellett, 2 km-re attól, ahol sütögetni szoktunk). Ide már paksamétával mentünk, nem bohóckodtunk e-mailes meg online-os jelentkezéssel. Úgy voltunk vele, hogy ha tetszik, akkor azonnal jelentkezünk is. Sokan voltak az inspekción, de tetszett a kecó, így jelentkeztünk. Szerdán hívott is az ügynök, hogy csekkolná a munkahelyi referenciánkat, de nem ér el senkit. Ja, mert vezetékes számot kértetek, a supervisorom pedig épp Brisbane-ben van. Mobilt átküld, két perc sem telt el, már jön az SMS a supervisoromtól, hogy hívták. Tegnap pedig megkaptuk a várva várt hívást is, mégpedig, hogy miénk a ház! 🙂

Jövő kedden megyünk aláírni a szerződést, addigra kiderül, hogy tudunk-e akkor költözni, amikor a mostani helyen lejár a szerződésünk, vagy hosszabbítanunk kell-e itt még egy hetet. Végül is mindegy, mindkét esetben költözéssel fog telni a húsvétunk.

Néhány kép a házról, még a mostani lakó cuccaival. Ha már majd ott tartunk, hogy belaktuk a helyet, akkor arról is teszek fel majd képeket.

 

 

 

Jogosítvány hosszabbítás

Amikor megérkeztünk Dél-Ausztráliába a legelső elintéznivalónk a listán a jogosítvány igénylése (átváltása) volt. Ez az a darab igazolvány, ami errefelé aranyat ér, hivatalok és lakásjelentkezések felé nyitja meg a kapukat, mondjuk úgy, hogy ez itt olyan, mint otthon a személyi és a lakcímkártya együtt.

Mivel semmit nem tudtunk erről az államról, és azt sem láttuk előre, hogy milyen lehetőségeink lesznek a munkavállalás területén, ezért csak arra a két évre váltottuk ki a jogsinkat, ameddig morális kötelezettségvállalásunk okán maradunk kellett volna itt. Ez a két év most járt le. Erről a hivatal értesített is minket egy igen kedves tájékoztató levélben, amiben leírták a hosszabbítás mikéntjét és hogyanját, valamint tarifa táblázatot is mellékeltek.

Valamiért nekem csak személyesen új fotó készítése mellett, páromnak viszont online, fotó készítése nélkül is lehetett hosszabbítást igényelni. Gondolom azért, mert a nők gyakrabban változtatják a megjelenésüket (hajszín, hajhossz, stb). A lejárat előtt egy nappal én szépen be is csattogtam az egyetemtől kb. 120 méterre lévő SA Service irodába, átnyújtottam a kitöltött igénylőlapot, megfizettem 4 évre a 173 AUD-t, majd egy gyors kattintás után már kezemben is volt az ideiglenes vezetésre jogosító papírfecnim. Az új jogsit 2-3 héten belül kiküldik. 10 percnél többet nem töltöttem az ügyintézéssel, beleértve az oda-vissza sétát is.

Ezen felbuzdulva, gyorsan elkezdtem kitölteni párom hosszabbítási igényét online. Minden jól is ment addig a kérdésig, hogy van-e olyan jogosítványa, amely más államban vagy országban lehetővé teszi, hogy vezessen. Mivel megvan neki is (és nekem is) az a jogsija, amit átváltottunk ausztrálra, ezért automatikusan azt ikszeltem, hogy igen, van. Erre kiköpte a rendszer, hogy akkor márpedig csakis személyesen lehet hosszabbítani. Mindegy, megszerveztük, hogy munka után valahogy párom ideérjen az 5-ig nyitvatartó hivatalba. Sajnos sokkal-sokkal többen voltak, mint amikor én mentem, de így is végeztünk 25 perc alatt. Érdekes volt, hogy senki el nem kérte a másik jogsit, még csak megtekintésre sem, elég volt, hogy “bevallottuk” a létét. Róla még új fotót sem készítettek amúgy, csak legombolták 4 évre a 173 AUD-t tőle is.