június, 2014 havi archívum

Hétfőre virradóra irdatlan nagy eső zúdult a városra, a hírek arról szóltak, hogy a hegyekben nem nagyon van áram, fák borultak az utakra. Ezen kívül még a déli tengerparti kerületek érintettek, Hallet Cove és onnan lefelé. Mondanom sem kell, hogy én ezt a viharosdi részt úgy aludtam át, mint maci a telet, és tényleg csak akkor “bújtam elő”, amikor megláttam az első napsugarat besütni a szoba ablakán.

Délután viszont én is kaptam a jóból. Párom két este suliban van, és ilyenkor azt csináljuk, hogy ő bejön az egyetemig kocsival (így nem kell sietnie a buszhoz melóból hazaérvén), én átveszem a kocsit,  azzal hazagurulok, ő meg megy az ingyenes villamossal a Rundle Mall-ig.  A kocsi csere után most azonabn olyan zuhé indult el, hogy alig lehetett kilátni az autóból.

Eldöcögtem a kocsisorban a számomra megfelelő irányba, majd pár kilométerrel arrébb ráfodultam az utcánkra. Ez egy viszonylag hosszú, három kerületen átmenő út, az egyik főút kereszteződésénél még egy vasúti átjárót is keresztez. Kérem szépen, ebben a vasúti kereszteződésben nem működött a lámpa. És most jön az elképesztő dolog. A főúton közlekedők haladtak, haladtak,  egyszer csak megállt az egyik autó majd a mellette lévő sávban haladó is, illetve ugyanezt tették a szemből jövők is. Szépen kikanyarodtak a mi utcánkból azok, akik a főútra akartak menni, majd pedig jöttünk mi, akik szimplán egyenesen akartunk haladni, értsd: keresztezni a főutat. És, hogy ebben mi az elképesztő? Az, hogy azt hittem, rendőr áll minden lámpás kereszteződésben, ahol az áramkimaradás miatt nem működtek a villanyrendőrök. A túrót! Sehol nem volt rendőr, az autósok saját maguk “szabályozták” a forgalmat, minden dudaszó, meg idegeskedés nélkül. Bevallom, én még ilyet soha életemben nem tapasztaltam.

Reklámok

Ahogy Angliában, úgy itt is a legnagyobb apróhirdetési portál a gumtree.com.au, azaz a gumifa. Mondhatnám, hogy olyan, mint fénykorában az otthoni expressz.hu, ugyanis lehet itt házat, rotációs kapát, gumikalapácsot, és akár citromfát is venni. Vannak, akik lelkesen vadásznak a kincsekre ezen az oldalon, de vannak olyan is, akik azért fenntartással kezelik. Én ez utóbbiak közé tartozom. Valahogy mindig megnézem az oldalt, aztán odajutok, hogy amit keresek, az nincs annyira olcsón hirdetve, hogy megérje garancia nélkül meg mások általi lestrapálás után megvenni. Így maradjunk annyiban, inkább még az ismerkedős fázisban vagyunk vételi oldalról.

A helyzet picit más, ha az eladói oldalt nézzük. Miután hozzánk mindig bekerülnek “csak úgy” a cuccok, és éppen ezért néha teljes egészben el tudják foglalni a vendégágy alatti üres térfogatot, párommal kötöttünk egy deal-t a költözéskor. Ő megszabadul minden felesleges kacattól, én meg pénzzé teszem a pénzzé tehető dolgokat. Így esett meg, hogy egy szép szerdai napon meghirdettem két Reebok RB-2000-es szobakerékpárt eladásra.

Eredetileg mindkét brinyónak volt egy kis baja. Nem működött rajtuk az elektronika. De mivel ezek jelentenek igazán kihívást páromnak, mármint a megjavításuk, ezért 2 napos szöszölés után rendbe rakta mindegyiket. Működött rajtuk minden, manuális és automatikus programozás is, szóval csocsi-ragyi lett mindkét bringa. Én adtam nekik egy kis TLC-t (értsd: letakarítottam őket), és egy darabig próbaüzemben is tartottuk őket.

Egy rövid ideig a garázsban álltak a költözés után, aztán amikor elkapott a hangulat, csináltam róluk szép fotókat, és feltoltam őket a gumtree-re. Előtte alaposan tanulmányoztam a többi bringás hirdetést, és belőttem egy se nem drága, se nem olcsó árat. Özönlöttek is a jelentkezők, az egyiket Natasha vitte el, akinek annyira bejött a kerékpár, hogy másnap összekötött a kolléganőjével is, aki szintén szeretett volna egyet. Sajnos azonban addigra én elígértem egy másik hölgynek, aki Milangról jött el érte. Röpke 4 nap alatt elmentek a bringák és vaskos száz dollárosokat kerestünk rajtuk. Nagyon jó üzletet kötöttünk, pláne, ha tudjuk, hogy nekünk ezek ingyé’ voltak 😉 .

RB-2000 Mindent tudtak

Szombat reggel kaptunk egy kis hurka-kolbász kóstolót, frissen sült kenyérrel, amit azon nyomban be is pusziltunk. Enyhe gyomorfájást követően arra jutottunk, hogy be kellene iktatni egy kis sportot a napi teendők közé. Először arra gondoltam, hogy vigyük vissza sétálva a hurkás tányért, hiszen mit nekünk oda-vissza 7 kilométer. Meg arra is, hogy csak meg kellene nézni a River Torrens Linear Trail-t is, ha már itt lakunk nem oly’ messze. Párom persze rátromfolt: menjünk biciklivel. Menjünk. Igaz, kb. 5 éve nem ültem bringán, csak egyszer, azt is itt 1 hónapja.

Szóval beöltöztünk a kötelező felszerkóba (bukósisak), meg felraktuk az első-hátsó lámpákat, a csengőt, a vizet meg a pumpát, és fél kettőkor útra keltünk. Először tehát elkerekeztünk Henley Beachre, leadtuk a tányérokat, aztán tovább gurultunk a Seaview Road és a Torrens folyó kereszteződéséig. Itt gyorsan dokumentáltuk a fekete hattyúk meglétét, aztán indultunk is tovább a nagyon frankón kiépített gyalogos és bicajos ösvényen. Haladtunk el legelő pacik, rohangászó kutyák, és babakocsiban őrjöngő gyerekek, meg néhány vízáteresztő gátacska  mellett.

Fekete hattyúk Itt még boldog bicajos voltam

A Torrens folyó Színes ösvény

Nem csak a természet volt nagyon szép, hanem a folyó mentén épült házak is. Voltak egyszerűbbek, de tetszetősek, meg igazán palotaszerű kacsalábas csodák is. Egy-kettőt megint csak elfogadtunk volna, ha utánunk dobták volna őket.

Hát nem szép? Mini vízlépcsők

A biciklik ura Ez a mesevilág az Adam streetnél van, hetente többször megyek el ott, de nem láttam még

Jó lenne tudni, miért vannak pont itt Itt parkolja le a Télapó Rudolfékat szezonon kívül

Utunk több kerületen keresztül vezetett, bár először csak pár kilométert akartunk megtenni, hogy párom délutánra még ki tudjon menni pecázni az Onkaparingára, de aztán jól belemelegedtünk a tekerésbe. Szóval Henley után jött Fulham, Lockleys, Findon, Underdale, Flinders Park, majd West Hindmarsh, Bonython Park, és végül Adelaide City. Ugyanis a nagy lendületünk elvitt minket egészen az Adelaide Oval-ig, az Elder Parkba. Ha már ott voltunk, megnéztük az új hidat, meg a szép új stadiont. Aztán meg visszatekertük. Összességében 30 km felett volt a túránk, a pontos km-t azért nem tudjuk, mert néhány cikket meg cakkot beleraktunk az útba visszafelé.

Az új Adelaide Oval footy meccsel Ez meg az új híd az Elder Parkban

Másnap (vasárnap) nem mondhatnám, hogy őszinte volt ébredés után a mosolyom, ugyanis olyan izomlázam volt, hogy majd’ meghaltam. Csípőtől lefelé a térdemig egy nagy fájás voltam, menni, mozogni alig tudtam. Két nap kellett, hogy teljesen rendbe jöjjek. Persze a betonember meg sem érezte a túrát 😉 .

Ismét időugrást hajtunk végre, mivel pontosan 2 hónapja meg egy pár napja volt ez a fesztivál Semaphore-on. Hát, ja, kicsit el vagyok maradva, na 😉 . Szóval miután kitáposzkodtunk az ágyból, összekaptuk magunkat, és elautócskáztunk Semaphore-ra. Itt voltunk már többször, ez a város vursli meg kisvasút központja, szóval meg van itt minden, ami egy zajos hétvégéhez szükségeltetik, még extrém hot rod is.

Egy szolid halál fejes hot rod Sokan itt még nem eresztették fel a sárkányokat

Légbúvár Mélytengeri...ööö...légtengeri élőlények

A jettyn elég sokan voltak, és még annak ellenére is repkedett néhány sárkány, hogy nem volt igazán jó az idő azon a hétvégén. A jetty jobb oldalán a profik, a bal oldalán az amatőrök, lelkes önreptetők gyakorolhattak. Ahogy haladt előre az idő, egyre több profi szedte elő a látványosabbnál látványosabb sárkányát. Bár ugye ez csak nekünk sárkány, nekik “kite”, szóval minden forma beleférhet, amit el tud ember képzelni. Először csak a víz volt a téma, aztán előkerült minden más is.

Az amatőr szekció A profik

A nagy hal üldözi a többieket Egyre többen vannak

A tematika kezd egyre zavarosabb lenni 12 majom helyett 4 majom meg egy banát

Hogy a parton bóklászók se unják el magukat, ezért néha cukorka bombákat engedtek a tömegbe. Egy röppentyűs szerkezettel emelték a cukorkás sárkányt a magasba, majd kioldották, és már szálltak is lefelé a színes szalagokkal ellátott édességek. Párom is bevetette magát a tömegbe, és összevadászott pár karamellás cukorkára hasonlító foglyukasítót. Persze utána hallottuk csak bemondani, hogy a cukorkás játékban kéretik csak a 18 éven aluliaknak játszani 😉 .

Kérjük, csak a 18 éven aluliak menjenek a cukorkáért  Hát nem olyan, mint egy gyerek?

Másodjára már nem harcolt a tömegben Lehet, itt nem is lett volna már esélye

Beindult a szél Jól sikerült kompozíció

Floki is megjött A tigris születése

Ugyan nem most volt, hogy újra felkerestük a Morialta Falls-t, de mivel Ka Ki és a többiek nagy dolgozatának javításából épelméjűségem megőrzése érdekében muszáj néha kiszakadnom, ezért végre újra belelendülök a blog vezetésébe.

Szóval eddig a legtöbb alkalommal a Three Falls Grand hike-on túráztunk itt, viszont mivel mindig kell egy kis újdonság, ezért most a Yurrebilla ösvényen indultunk el, és arról folytattuk a Second Falls-t. A kilátás erről a részről is nagyon szép volt, a városra olyan irányból láttunk rá, amiről eddig még nem nagyon.A két ösvény kombinálásával, meg azzal, hogy mindent meg kell nézni, fel kell rá mászni, még akkor is, ha kiálló sziklán vagy épp vízesés alatt/mögött van, a teljes túra elérte a a kb. 8 km-t. Bár kiestünk egy kicsit a gyakorlatból a költözés meg a suli miatti állandó elkötelezettség miatt, azért jobban ment a túrázósdi a köveken, mint 1 éve, amikor nekikezdtünk ennek az egésznek.

Álljon itt néhány kép ismét a fotórajongók kedvéért 😉

Adelaide a Yurrebilla trackről Valahol arra van a belváros

A fától az erdőt... A másik irány

Cikk-cakk Vízesés felülről

Odalent is vannak emberek Mélység

A második vízesés a Second Falls hike-ról Ez is ugyanaz a vízesés

Hol van Waldo? Lefelé csobog

Vasárnap fogtuk magunkat és két másik család kíséretében bálna lesre indultunk Port Elliot és a Horseshoe Bay környékére. Annyira nem esett jól az elindulás a horgászás és halpucolás miatti hajnal 2 órási lefekvés után, de azért valamennyire összevakartuk magunkat. A hangulat jó volt, bálnák viszont még csak a közelben s távolban sem voltak 😦 . Így a mai beszámoló mindössze képes bemutató lesz. Megint volt mit csodálni a természeten 😀 .

Port Elliot az aloe verákon (?) túl Kilátás a sétaösvény mentén

Messzeség A part

Sziklák Hullámok a szikláknál

A világ tetején A hullám előtt

A hullám után Csupasz sziklák

Habos Valahol a víz alatt egy-két fóka ficánkolt

Megint jön a hullám Megint megy a hullám

A kilátóból Horseshoe Bay Volt sétaösvény is

Ott bálnáknak kellett volna lenniük Bálnák helyett horgászokat láttunk

Muszáj néha kiszakadni az állandó melóból, ezért most a három napos hétvége alatt két helyen is jártunk. Szombaton ismét a Yorke Peninsulára mentünk le, ezúttal tisztán horgászós célzattal, és nem is csak ketten.

A hely eredeti ismerője mellett egy 6 éve itt élő magyar horgász srác jött még velünk. Késő délelőtt indultunk, és olyan 3 órára értünk le a partra. Legnagyobb meglepetésünkre a hely tele volt. Nem kicsit, nagyon. Úgy tűnt, hogy mindenki ezt a részt szemelte ki családos piknikezésre és/vagy horgászatra. Miután talátunk egy rést a tömegben, gyorsan letelepedtünk mind a négyen, és ki-ki tempójának megfelelően már dobta is be a kishallal felszerelt szereléket.

Az első kettőt elengedtem :( Kicsit sokan voltak a parton

Elsőre páromnak sikerült megakasztania egy halat, amit gyorsan át is adott nekem, hogy tekerjem ki. Sajnos pont a part előtt leakadt a halacska. Közben a szombati horgászás eszmei szerzője és aznapi sofőrünk kifogta az első halat, így be is indult az igazi horgászat kb. érkezésünk után 10 perccel. Nekem sikerült még egy halat elengednem. Ezt látva odajött hozzám egy helyi bácsi beszélgetni, na nem taktikát javasolt, csak csacsogott egy üveg sörrel a kezében. Nagyon vicces volt, mert akkora tájszólása volt, hogy a kapa lógott a szájából (ami ki is ütötte az összes fogát 😉 ), és simán befért volna a most futó Bogan Hunters (kb. Sutyerák Vadász) című műsor döntősei közé, de azért aranyos volt.

A mesternek sikerült az első Beindult

Lassacskán mindenki elkezdte kapkodni a halakat kifelé, a megint jelenlévő fóka, meg delfinek valószínűleg hajthatták a mi irányunkba a halakat. Egyszer csak nekem is volt egy újabb kapásom, bevágtam, de nem lett meg. Csalódottan húztam ki a horgot, mire a maradék csali halra rákapott egy másik hal, és úgy elindult, hogy alig bírtam tartani a botot. Cikázott jobbra-balra, még ki is ugrándozott a vízből. Küzdöttem vele szerintem egy jó negyedórát, mire ki bírtam húzni a partra. A bot végét a combomon meg a hasam alján próbáltam megtámasztani, mondanom sem kell, hogy mindkét helyen szép sárgás-zöldes foltokkal lettem gazdagabb. De megérte, ez volt a nap legnagyobb hala, valamivel éppen csak 3 kg alatt.

Amikor a nap lemegy Romantikus

Aztán volt egy olyan is, hogy megint csak fárasztottam ezerrel a halat, éreztem, hogy nagy lesz, de nem akkora, mint az előző, de azért nagy. Már majdnem kint volt, amikor elszakadt a forgókapocs alatt a zsinór, és a hal a horgokkal együtt leszakadt, az ólom meg elsuhant a fejem mellett. De ez nem érdekelt, mert láttam, hogy a hal még ott van a kis vízben. Elkezdtem ordítani páromnak, hogy “Ott a hal, ott a hal, kapd el!”. Ő hősiesen odaugrott, és puszta félkézzel (a másikban a botja volt) felkapta a halat horgostól, és esélyt sem adva neki kidobta a partra.

Így kell fókát fárasztani ;) Nem photoshop

Sötétedésre megint megfogtunk 17 halat mi ketten, illetve a másik páros is ekörül lehetett. Jöhetett a halak kicipelése a bokáig süppedős homokban, na meg persze a megállásokkal 4 órás út után röpke 40+ kg megpucolása éjféltől kb. hajnal fél kettőig.

És ez sem szerkesztett

Én fogtam, de ő a fotogénebb Összesen ~40 kg-t 1.5 óra alatt pucoltunk meg