Ilyet még nem láttam

Hétfőre virradóra irdatlan nagy eső zúdult a városra, a hírek arról szóltak, hogy a hegyekben nem nagyon van áram, fák borultak az utakra. Ezen kívül még a déli tengerparti kerületek érintettek, Hallet Cove és onnan lefelé. Mondanom sem kell, hogy én ezt a viharosdi részt úgy aludtam át, mint maci a telet, és tényleg csak akkor “bújtam elő”, amikor megláttam az első napsugarat besütni a szoba ablakán.

Délután viszont én is kaptam a jóból. Párom két este suliban van, és ilyenkor azt csináljuk, hogy ő bejön az egyetemig kocsival (így nem kell sietnie a buszhoz melóból hazaérvén), én átveszem a kocsit,  azzal hazagurulok, ő meg megy az ingyenes villamossal a Rundle Mall-ig.  A kocsi csere után most azonabn olyan zuhé indult el, hogy alig lehetett kilátni az autóból.

Eldöcögtem a kocsisorban a számomra megfelelő irányba, majd pár kilométerrel arrébb ráfodultam az utcánkra. Ez egy viszonylag hosszú, három kerületen átmenő út, az egyik főút kereszteződésénél még egy vasúti átjárót is keresztez. Kérem szépen, ebben a vasúti kereszteződésben nem működött a lámpa. És most jön az elképesztő dolog. A főúton közlekedők haladtak, haladtak,  egyszer csak megállt az egyik autó majd a mellette lévő sávban haladó is, illetve ugyanezt tették a szemből jövők is. Szépen kikanyarodtak a mi utcánkból azok, akik a főútra akartak menni, majd pedig jöttünk mi, akik szimplán egyenesen akartunk haladni, értsd: keresztezni a főutat. És, hogy ebben mi az elképesztő? Az, hogy azt hittem, rendőr áll minden lámpás kereszteződésben, ahol az áramkimaradás miatt nem működtek a villanyrendőrök. A túrót! Sehol nem volt rendőr, az autósok saját maguk “szabályozták” a forgalmat, minden dudaszó, meg idegeskedés nélkül. Bevallom, én még ilyet soha életemben nem tapasztaltam.

Gumifa

Ahogy Angliában, úgy itt is a legnagyobb apróhirdetési portál a gumtree.com.au, azaz a gumifa. Mondhatnám, hogy olyan, mint fénykorában az otthoni expressz.hu, ugyanis lehet itt házat, rotációs kapát, gumikalapácsot, és akár citromfát is venni. Vannak, akik lelkesen vadásznak a kincsekre ezen az oldalon, de vannak olyan is, akik azért fenntartással kezelik. Én ez utóbbiak közé tartozom. Valahogy mindig megnézem az oldalt, aztán odajutok, hogy amit keresek, az nincs annyira olcsón hirdetve, hogy megérje garancia nélkül meg mások általi lestrapálás után megvenni. Így maradjunk annyiban, inkább még az ismerkedős fázisban vagyunk vételi oldalról.

A helyzet picit más, ha az eladói oldalt nézzük. Miután hozzánk mindig bekerülnek “csak úgy” a cuccok, és éppen ezért néha teljes egészben el tudják foglalni a vendégágy alatti üres térfogatot, párommal kötöttünk egy deal-t a költözéskor. Ő megszabadul minden felesleges kacattól, én meg pénzzé teszem a pénzzé tehető dolgokat. Így esett meg, hogy egy szép szerdai napon meghirdettem két Reebok RB-2000-es szobakerékpárt eladásra.

Eredetileg mindkét brinyónak volt egy kis baja. Nem működött rajtuk az elektronika. De mivel ezek jelentenek igazán kihívást páromnak, mármint a megjavításuk, ezért 2 napos szöszölés után rendbe rakta mindegyiket. Működött rajtuk minden, manuális és automatikus programozás is, szóval csocsi-ragyi lett mindkét bringa. Én adtam nekik egy kis TLC-t (értsd: letakarítottam őket), és egy darabig próbaüzemben is tartottuk őket.

Egy rövid ideig a garázsban álltak a költözés után, aztán amikor elkapott a hangulat, csináltam róluk szép fotókat, és feltoltam őket a gumtree-re. Előtte alaposan tanulmányoztam a többi bringás hirdetést, és belőttem egy se nem drága, se nem olcsó árat. Özönlöttek is a jelentkezők, az egyiket Natasha vitte el, akinek annyira bejött a kerékpár, hogy másnap összekötött a kolléganőjével is, aki szintén szeretett volna egyet. Sajnos azonban addigra én elígértem egy másik hölgynek, aki Milangról jött el érte. Röpke 4 nap alatt elmentek a bringák és vaskos száz dollárosokat kerestünk rajtuk. Nagyon jó üzletet kötöttünk, pláne, ha tudjuk, hogy nekünk ezek ingyé’ voltak 😉 .

30 valahány km biciklin

Szombat reggel kaptunk egy kis hurka-kolbász kóstolót, frissen sült kenyérrel, amit azon nyomban be is pusziltunk. Enyhe gyomorfájást követően arra jutottunk, hogy be kellene iktatni egy kis sportot a napi teendők közé. Először arra gondoltam, hogy vigyük vissza sétálva a hurkás tányért, hiszen mit nekünk oda-vissza 7 kilométer. Meg arra is, hogy csak meg kellene nézni a River Torrens Linear Trail-t is, ha már itt lakunk nem oly’ messze. Párom persze rátromfolt: menjünk biciklivel. Menjünk. Igaz, kb. 5 éve nem ültem bringán, csak egyszer, azt is itt 1 hónapja.

Szóval beöltöztünk a kötelező felszerkóba (bukósisak), meg felraktuk az első-hátsó lámpákat, a csengőt, a vizet meg a pumpát, és fél kettőkor útra keltünk. Először tehát elkerekeztünk Henley Beachre, leadtuk a tányérokat, aztán tovább gurultunk a Seaview Road és a Torrens folyó kereszteződéséig. Itt gyorsan dokumentáltuk a fekete hattyúk meglétét, aztán indultunk is tovább a nagyon frankón kiépített gyalogos és bicajos ösvényen. Haladtunk el legelő pacik, rohangászó kutyák, és babakocsiban őrjöngő gyerekek, meg néhány vízáteresztő gátacska  mellett.

Nem csak a természet volt nagyon szép, hanem a folyó mentén épült házak is. Voltak egyszerűbbek, de tetszetősek, meg igazán palotaszerű kacsalábas csodák is. Egy-kettőt megint csak elfogadtunk volna, ha utánunk dobták volna őket.

Utunk több kerületen keresztül vezetett, bár először csak pár kilométert akartunk megtenni, hogy párom délutánra még ki tudjon menni pecázni az Onkaparingára, de aztán jól belemelegedtünk a tekerésbe. Szóval Henley után jött Fulham, Lockleys, Findon, Underdale, Flinders Park, majd West Hindmarsh, Bonython Park, és végül Adelaide City. Ugyanis a nagy lendületünk elvitt minket egészen az Adelaide Oval-ig, az Elder Parkba. Ha már ott voltunk, megnéztük az új hidat, meg a szép új stadiont. Aztán meg visszatekertük. Összességében 30 km felett volt a túránk, a pontos km-t azért nem tudjuk, mert néhány cikket meg cakkot beleraktunk az útba visszafelé.

Másnap (vasárnap) nem mondhatnám, hogy őszinte volt ébredés után a mosolyom, ugyanis olyan izomlázam volt, hogy majd’ meghaltam. Csípőtől lefelé a térdemig egy nagy fájás voltam, menni, mozogni alig tudtam. Két nap kellett, hogy teljesen rendbe jöjjek. Persze a betonember meg sem érezte a túrát 😉 .

Sárkányfesztivál

Ismét időugrást hajtunk végre, mivel pontosan 2 hónapja meg egy pár napja volt ez a fesztivál Semaphore-on. Hát, ja, kicsit el vagyok maradva, na 😉 . Szóval miután kitáposzkodtunk az ágyból, összekaptuk magunkat, és elautócskáztunk Semaphore-ra. Itt voltunk már többször, ez a város vursli meg kisvasút központja, szóval meg van itt minden, ami egy zajos hétvégéhez szükségeltetik, még extrém hot rod is.

A jettyn elég sokan voltak, és még annak ellenére is repkedett néhány sárkány, hogy nem volt igazán jó az idő azon a hétvégén. A jetty jobb oldalán a profik, a bal oldalán az amatőrök, lelkes önreptetők gyakorolhattak. Ahogy haladt előre az idő, egyre több profi szedte elő a látványosabbnál látványosabb sárkányát. Bár ugye ez csak nekünk sárkány, nekik “kite”, szóval minden forma beleférhet, amit el tud ember képzelni. Először csak a víz volt a téma, aztán előkerült minden más is.

 

Hogy a parton bóklászók se unják el magukat, ezért néha cukorka bombákat engedtek a tömegbe. Egy röppentyűs szerkezettel emelték a cukorkás sárkányt a magasba, majd kioldották, és már szálltak is lefelé a színes szalagokkal ellátott édességek. Párom is bevetette magát a tömegbe, és összevadászott pár karamellás cukorkára hasonlító foglyukasítót. Persze utána hallottuk csak bemondani, hogy a cukorkás játékban kéretik csak a 18 éven aluliaknak játszani 😉 .

 

Morialta Falls, de most más irányból

Ugyan nem most volt, hogy újra felkerestük a Morialta Falls-t, de mivel Ka Ki és a többiek nagy dolgozatának javításából épelméjűségem megőrzése érdekében muszáj néha kiszakadnom, ezért végre újra belelendülök a blog vezetésébe.

Szóval eddig a legtöbb alkalommal a Three Falls Grand hike-on túráztunk itt, viszont mivel mindig kell egy kis újdonság, ezért most a Yurrebilla ösvényen indultunk el, és arról folytattuk a Second Falls-t. A kilátás erről a részről is nagyon szép volt, a városra olyan irányból láttunk rá, amiről eddig még nem nagyon.A két ösvény kombinálásával, meg azzal, hogy mindent meg kell nézni, fel kell rá mászni, még akkor is, ha kiálló sziklán vagy épp vízesés alatt/mögött van, a teljes túra elérte a a kb. 8 km-t. Bár kiestünk egy kicsit a gyakorlatból a költözés meg a suli miatti állandó elkötelezettség miatt, azért jobban ment a túrázósdi a köveken, mint 1 éve, amikor nekikezdtünk ennek az egésznek.

Álljon itt néhány kép ismét a fotórajongók kedvéért 😉

Port Elliot és a Horseshoe Bay

Vasárnap fogtuk magunkat és két másik család kíséretében bálna lesre indultunk Port Elliot és a Horseshoe Bay környékére. Annyira nem esett jól az elindulás a horgászás és halpucolás miatti hajnal 2 órási lefekvés után, de azért valamennyire összevakartuk magunkat. A hangulat jó volt, bálnák viszont még csak a közelben s távolban sem voltak 😦 . Így a mai beszámoló mindössze képes bemutató lesz. Megint volt mit csodálni a természeten 😀 .

Már megint Yorke

Muszáj néha kiszakadni az állandó melóból, ezért most a három napos hétvége alatt két helyen is jártunk. Szombaton ismét a Yorke Peninsulára mentünk le, ezúttal tisztán horgászós célzattal, és nem is csak ketten.

A hely eredeti ismerője mellett egy 6 éve itt élő magyar horgász srác jött még velünk. Késő délelőtt indultunk, és olyan 3 órára értünk le a partra. Legnagyobb meglepetésünkre a hely tele volt. Nem kicsit, nagyon. Úgy tűnt, hogy mindenki ezt a részt szemelte ki családos piknikezésre és/vagy horgászatra. Miután talátunk egy rést a tömegben, gyorsan letelepedtünk mind a négyen, és ki-ki tempójának megfelelően már dobta is be a kishallal felszerelt szereléket.

 

Elsőre páromnak sikerült megakasztania egy halat, amit gyorsan át is adott nekem, hogy tekerjem ki. Sajnos pont a part előtt leakadt a halacska. Közben a szombati horgászás eszmei szerzője és aznapi sofőrünk kifogta az első halat, így be is indult az igazi horgászat kb. érkezésünk után 10 perccel. Nekem sikerült még egy halat elengednem. Ezt látva odajött hozzám egy helyi bácsi beszélgetni, na nem taktikát javasolt, csak csacsogott egy üveg sörrel a kezében. Nagyon vicces volt, mert akkora tájszólása volt, hogy a kapa lógott a szájából (ami ki is ütötte az összes fogát 😉 ), és simán befért volna a most futó Bogan Hunters (kb. Sutyerák Vadász) című műsor döntősei közé, de azért aranyos volt.

 

Lassacskán mindenki elkezdte kapkodni a halakat kifelé, a megint jelenlévő fóka, meg delfinek valószínűleg hajthatták a mi irányunkba a halakat. Egyszer csak nekem is volt egy újabb kapásom, bevágtam, de nem lett meg. Csalódottan húztam ki a horgot, mire a maradék csali halra rákapott egy másik hal, és úgy elindult, hogy alig bírtam tartani a botot. Cikázott jobbra-balra, még ki is ugrándozott a vízből. Küzdöttem vele szerintem egy jó negyedórát, mire ki bírtam húzni a partra. A bot végét a combomon meg a hasam alján próbáltam megtámasztani, mondanom sem kell, hogy mindkét helyen szép sárgás-zöldes foltokkal lettem gazdagabb. De megérte, ez volt a nap legnagyobb hala, valamivel éppen csak 3 kg alatt.

 

Aztán volt egy olyan is, hogy megint csak fárasztottam ezerrel a halat, éreztem, hogy nagy lesz, de nem akkora, mint az előző, de azért nagy. Már majdnem kint volt, amikor elszakadt a forgókapocs alatt a zsinór, és a hal a horgokkal együtt leszakadt, az ólom meg elsuhant a fejem mellett. De ez nem érdekelt, mert láttam, hogy a hal még ott van a kis vízben. Elkezdtem ordítani páromnak, hogy “Ott a hal, ott a hal, kapd el!”. Ő hősiesen odaugrott, és puszta félkézzel (a másikban a botja volt) felkapta a halat horgostól, és esélyt sem adva neki kidobta a partra.

 

Sötétedésre megint megfogtunk 17 halat mi ketten, illetve a másik páros is ekörül lehetett. Jöhetett a halak kicipelése a bokáig süppedős homokban, na meg persze a megállásokkal 4 órás út után röpke 40+ kg megpucolása éjféltől kb. hajnal fél kettőig.

 

“Hó”helyzet

1. számú hóhelyzet: A szakdolgozati hajrámban vagyok, 1.5 hónap múlva kell editorhoz küldenem, ami itt a leadás előtt kötelező. Elvileg mindenkinek, gyakorlatilag az ausztrálok kihagyják ezt a lépcsőt, mert minek költsenek arra, hogy valaki megolvassa az angol(j)ukat. Elvárás, hogy egy kutatói mester tézis 40 ezer szó körül legyen, ez olyan 140-150 oldal alsóhangon. PhD-nál ez ugrik 80 ezer szóra, ami kis matekkal utánaszámolva 280-300 oldalt jelent. Nem angol anyanyelvűként erősen ajánlott áldozni erre (értsd: nem írják le, hogy kötelező, de visszautasíthatnak a cím odaítélésében, ha nem megfelelő a nyelvezet és a dolgozat logikai folyama, kvázi muszáj, hogy bizonyítani tudd gáz esetén, hogy márpedig volt rajta professzionális szerkesztés). Milyen sávban mozog egy ilyen szerkesztés? 40 ezer szó körül 1200-1300 dollár, míg 80 ezer szónál ez elérheti a 2500-2600-at is. Ebből 500 dollárt fizet az ösztöndíjhoz tartozó juttatásként az egyetem, a többit meg oldd meg, ahogy akarod.

2. számú hóhelyzet: pár nappal ezelőtt beköszöntött a tél. Azt mondják, hogy az idei elég enyhe és száraz lesz. Hát…nem tudom. Nálunk csak párásodnak az ablakok (déli-északi fekvésű a ház), a szomszédnál, aki viszont kelet-nyugati fekvésű, ma reggelre szép kis jégvirágok jelentek meg az ablakokon. Életérzésben jelentős javulás állt be, ugyanis míg Glenelgen az ágyból kikelve, reggel is láttuk a leheletünket, addig ezt most csak odakint éljük át, miközben a szemben lévő golfpályát beterítő ködöt csodálom, mondjuk a buszmegállóban. Ma reggel, amúgy különösen hideg volt, a buszsofőr mégis úgy érezte, hogy be kell kapcsolnia a légkondit… Érdekesség még azért, hogy délutánra általában csak felmelegszik a levegő olyan 17-20 fokra, ami azért jó, mert kb. lehetetlen jól öltözködni. Pl. én minden reggel póló, pulcsi, blézer, sál (meg nadrág, cipő) kombóban indulok útnak, de mondjuk azok, akik csak délre jönnek, ők simán elvannak egy top-farmer-flip-flop összeállításban. Igen, még mindig flip-flop, télen is, és nem csak az aussiek, hanem az ázsiaik jelentős része is ezt részesíti előnyben.

3. számú hóhelyzet: emlékszem a facebookos hírfolyamból, hogy a tavalyi otthoni télen nagy botrányt kavart, amikor a belügy (asszem) sms-t küldött a hóban ragadt autósoknak, igen hasznos tanáccsal segítve őket. Na kérem szépen, én itt tegnap reggel kaptam sms-t, na nem az ausztrál belügytől, és nem is arra kértek, hogy ne hagyjam el a járművet. Az áramszolgáltató kommunikált velem kb. a következő módon: “Tudomásunk van arról, hogy Seaton-ban jelenleg áramkimaradás van, dolgozunk a probléma elhárításán. A szolgáltatás visszaállításának várható ideje: 10.45. A fejleményekről tájékoztatjuk.” Hozzáteszem, nem vettem észre, hogy áramkimaradás lett volna, de gondoltam, köszi, hogy szóltok. Nem telt el 10 perc, jött a következő üzenet áramoséktól: “A problémát kijavítottuk, a szolgáltatást visszaállítottuk, hogy mi okozta a kimaradást még nyomozzuk.”. Mintha egy pöttyet “action” orientáltabbak lennének, nem? 😉