december, 2020 havi archívum

Aki ismer, tudja, hogy nem szeretek tervek nélkül útra kelni. Mivel minimális idő áll általában rendelkezésre, ezért a figyelmes tervezéssel a maximumot próbálom belőle kihozni. Most viszont az A meg a B terv elvetése miatt a C terv kicsit elnagyolt volt, ráadásul a COVID limit, a karácsonyi meg iskola-szünet miatt alig lehetett szállást találni utolsó pillanatban. Így úgy alakult, hogy a 3. éjszakánkra nem volt foglalásunk, de még csak egy nemzeti parkon belüli mindenmentes földdarab sem. Ezzel a szemmel néztünk Murphy’s Haystack után minden egyes beállóra, vagy nagyobb településre.

Első jelöltünk Port Kenny volt, de innen két kanyar után továbbálltunk Venus Bay-be. Ez a hely tuti, hogy a horgászok paradicsoma, egyik oldalon sekély kék víz, lágyan ringatózó csónakok a homokos part előtt, a másikon meg sziklás öblök. Pazar látvány, de még mindig túl messze a másnapi kiindulópontunktól – azaz nem jó éjszakára.

Venus Bay után a Talia Caves-hez, pontosabban a Woolshed Cave-hez hajtottunk le. Ez a barlang minden brosúra címlapjára kívánkozik. Nagyon szép bentről kifelé nézve. Ha a sziklákon továbbsétálunk jobbra, akkor egy vöröses-rózsaszínes sziklás parthoz lyukadunk ki. Útközben rengeteg tengerszem mellett haladtunk el.

Innen alig egy kilométerre található a The Tub (kb. a kád) névre hallgató képződmény, ami egy beszakadt formáció. A peremén körbe lehet sétálni, a bátrabbak pedig még le is mászhatnak egy korhadt fából kialakított létrafélén (az állókép közepén látható szürke fadarab). Nem voltunk biztosak benne, hogy a terhelést bírná, így inkább megnéztük, ahogy gyerekek másznak le. Óvatosnak kell itt is lenni, mert az alja csúszós lehet, ugyanis simán becsaphat meg szivároghat a víz.

Coffin Bay-ig szerettünk volna eljutni, ami még kb. 150 km-re volt. Időben jól álltunk, meg este 9-ig most amúgy is világos van, de nem voltunk benne biztosak, hogy ott lehet-e kempingezni a kocsiban egy parkolóban. Mivel térerő se nagyon van erre, ezért jól jött a reggel még frissen letöltött WikiCamps 2 hétig ingyenes verziója. Találtam offline ugyanis egy egész ígéretes helyet, alig 20 km-re Coffin Bay-től. Így próbaképp arra kanyarodtunk. A hely nem más, mint Farm Beach, aminek van egy rém egyszerű caravan parkja. Érkezési sorrend van, de mindenki oda áll, ahova akar. Van WC meg hidegvizes zuhanyzó is. Mindezt 10 dollárért, borítékos, becsületkasszás alapon. Sikerült egy pöpec árnyas helyet kifognunk, ahonnan egy vacsi után el tudtunk menni felfedezni a környéket.

A környék a tengerpartból, illetve egy 100. évfordulós ANZAC emlékműből állt a Gallipoli Beach felé menet. Ez is biztos jó horgászhely lehet, ha valakinek itt a csónakja. Nem egyen, nem ketten húzták le a hajókat traktorral (!) a partra. Séta után rávettük magunkat a fürdésre, nem lacafacáztunk, határozottan sietve zuhanyoztunk a több, mint frissítőnek érződő víz alatt. Ezek után ismét eltettük magunkat a kocsiban másnapra.

Folyt. köv.

Boldog, sikerekben és egészségben gazdag új esztendőt kívánunk mindenkinek!

A szeles idő miatt nem állítottunk sátrat, a kocsiban ágyaztunk meg. A platformra helyezett matracokon nagyon kényelmesen be tudtuk magunkat vackolni, sem a szél, sem a hideg nem zavart minket. Ahogy sötétedett, mi már mentünk is aludni, egész reggel 9-ig húztuk a lóbőrt.

Reggeli után gyorsan leadtuk a kötelező COVID nyomtatványokat, kijelentkeztünk, aztán elindultunk Cape Bauer-hez. Ezt a helyet a kemping konyhában lévő ezer éves hirdetményen ajánlották. Nem csalódtunk. Több tíz kilométernyi földút után eljutottunk a Cape Bauer-nél lévő parkolóba, ahonnan kisétáltunk a sziklákhoz.

Bár sorrendben a két következő látványosság Streaky Bay irányából Cape Bauer előtt van, mi fordított sorrendben néztük meg őket. Először a Whistling Rock-hoz mentünk le, ami a nevét nem meghazuttolva fütyül, ha épp ömlik be alul a tengervíz, miközben süvít a szél. Ha a kiépített sétapallókról nem balra, a fütyülő sziklákhoz, hanem inkább jobbra megyünk, akkor ott elvileg blowhole-okat lehet találni. Ezek ugye olyan lyukak, amiken magas vízállásnál felcsaphat a víz. Láttunk ilyet már máshol, a legnagyobbat Új-Zélandon. Itt most nem volt ezzel szerencsénk, épp nem jött a víz.

Következett Hally’s Beach, amerre szem ellát homokos oldalfalak előtt türkizkék tenger. A tájékoztató szerint itt sok Chinaman’s Hat (kb. kínai/vietnámi háromszög alakú kalap) kagylóféle található, ami az őslakosok számára valaha jó táplálékforrást jelentett. Mi csak alig-alig láttunk itt belőlük.

Cape Bauer után egy hosszabb vezetés után Point Labatt következett, ahol az itt élő fókakolóniát tekintettük meg. Felülről, a kilátó tetejéről. Az egyik csapat napozott, a másik meg a hullámokon hempergőzött. Volt, hogy úgy sinkongattak, mintha újonganának örömükben.

A partokat magunk mögött hagyva Mortana irányába zötykölődtünk tovább. Bár mind földút volt, amin menni kellett ezidáig, a gipszes döngölt felület egész egyenletes volt. Rövid szakaszokon, ímmel-ámmal előfordult néhány barázdált rész, de nem volt vészes. Mondjuk, esőben biztos marhára csúszhat ez a talaj. Amiért erre vettük az irányt, az a Murphy’s Haystack volt. Ezek olyan képződmények, mint például a Devil’s Marbles NT-ben, Kangaroo Island-en a Remarkable Rock, vagy a granite island-i esernyő szikla.

Voltak golyók, amik már elváltak a föld alatti részüktől, illetve voltak oszlopok, amelyek még a föld alatt is folytatódtak. Nekem 3-4 simán inkább nyuszifülre hasonlított. Egy könnyed sétával félóra alatt bejárható a hely. A belépő 2 dollár per fő, és becsületkasszás alapon működik.

Folyt. köv.

A homokterepezés után Smoky Bay-be indultunk. Itt rengeteg osztriga farm van – állítólag. Valószínűleg nem vasárnap, nem reggel 9-kor, és nem szeles, hűvös időben. Bár kimaradt a reggeli osztrigázás, azért körbekocsikáztunk a falucska 2-3 főbb utcáján. A jetty-t is megnéztük, elképesztően szép volt a többszínű kék tenger.

Dél-Ausztrália talán legnagyobb városkája észak-nyugatra Ceduna. Itt is van boltunk, így adott volt, hogy beugrunk. Egyrészről boltot látogatok (piros pont a melóhelyen), csinálok pár friss fotót, hamár 1000 km-re nem jár le a területi képviselő. Másrészről meg kedvezménnyel tankolhatok, illetve a karácsonyi ajándékként jóváírt pár ingyen ajánlatot (szendvics, kávé, fánk) a hosszú útra beválltom. Így is lett, jól jött a frissítő.

Ceduna után Penong felé kellett tartanunk, ugyanis erre található a nap főlátványossága, a Lake MacDonnell. A tó arról híres, hogy a tavon keresztül haladó homokos-gipszes út egyik oldalán normális kék színű a víz, míg a másik oldalán meg rózsaszín, fehér sószegéllyel. Mesés. Ideteszek egy katalógus fotót is, hogy látható legyen felülről is az eltérés. A tó és környéke amúgy a déli félteke legnagyobb gipsz kitermelő helye, meg sóbányája.

Következő parti megállónk Cactus Beach, illetve Point Sinclair volt, mindkettő a tavon túli gipsz-földúton túl volt. Követtük a kis jelölő táblákat, hogy megleljük ezeket a helyeket.

Penong városába visszaérve megtekintettük a szélmalom múzeumot, benne a Comet-et, ami SA legnagyobbja, de egész Ausztrália 15 legnagyobb szélmalmai között is szép helyen szerepel.

Vad ötlettől vezérelve még elindultunk Dog Fence Beach irányába (Penong-tól kb. még 180 km-re van), ahol hatalmas halakat lehet fogni. Azonban csak Fowlers Bay-ig jutottunk. Itt is megnéztük a jetty-t, meg a tengerparti házak felé tornyosuló homokdűnéket, aztán inkább indultunk visszafelé. Átjöttünk néhány igen vicces telek, farm mellett. Volt, ahol hóembert építettek, máshol meg az elhagyott serpenyőkből rendeztek be egy spájzot.

Ceduna-nál megint tankoltunk, de most bementünk a városközpontba is. A helyi Foodland-ben beszereztük két tucat friss smoky bay-i osztrigát, aminek javarészét a tengerparton lakmároztuk be.

Streaky Bay előtt még lementünk Perlubie Landing-hez, ahol kocsival le lehet hajtani a tengerpartra. Megnéztük, milyen is a homokban csapatás mielőtt visszatértünk a streaky bay-i kempingbe.

Folyt. köv.

Estefelé még mindig 31-33 fok volt, ami már egész jó enyhülés a napközbeni 40 fokhoz képest. A sátornak fel is tekertük az oldalát, csak a szúnyoghálós részben tértünk a sötétedés kezdetekor nyugovóra.

Hajnal 3-kor arra ébredtem, hogy a torkom be van durranva, folyik az orrom. Ennyit a légkondiban való autózásról 9 órán keresztül. Párom megébredt velem, csinált egy forróitalport nekem, aztán ismét visszafeküdtünk. 6-kor erős széllökésekre ébredtünk, rázta a szél a sátrat. Éppen csak, hogy kinyitottam a szemem, egy féltenyérnyi pók körvonalát láttam meg a sátor tetején. Oldalba böktem párom, aki egy kislámpával kísérte végig, merre is mászkált a dög. Szerencsére a hálón kívül volt, különben már felgyújtottam volna a sátrat, és elkezdtem volna ásni az 5 méter mély gödröt neki.

Mondjuk, ezután már nem volt kedvem visszaaludni. A szél miatt amúgy is le kellett bontanunk a sátrat, hiába maradhatott volna fenn még egy estét. Olyan lelkesen még ember nem rázta a vásznat, mint mi.

A kemping konyhában megcsináltam a reggelit, sült szalonnát gombás tojásrántottával. Kaja után nekiindultunk a mai napi etapnak. Először Eba Anchorages-hez mentünk be, ami egy 4WD-al bejárható homokos part. Mi azonban csak a flip-flop keresztet és emlékművet néztük meg.

Innen Point Brown-hoz mentünk át, ami kb 25 km földút a Smoky Bay előtti leágazástól. Mármint 25 km akkor, ha az ember párja nem akar elmenni a félsziget félszigetének a csücskének a csücskéhez.

Mert ebben az esetben van még olyan 5-10 km-nyi homokfalak közötti rodeózás féloldalra megborult autóban. Konkrétan elmentünk a Point Brown legdél-nyugatibb részéhez sziklamedencék reményében. Nem mintha 20 fokban (fele az előző napinak) éppen úszkálni lett volna kedvünk. Azért egy barlangot felfedeztünk a sziklafal aljában.

Folyt. köv.

Rég nem írtam, de ez nem azt jelenti, hogy nem történt velünk semmi. Sőt! Annyi mindenben volt részünk, hogy nem volt időm levésni az eseményeket.

Munka fronton annyi változás történt a melóhelyemen, hogy csak erről tudnék minimum 2-3 hosszabb folytatásos posztot rögtönözni. Majd talán az új évben.

Egészségügyileg is átestünk jópár dolgon, majd erről is inkább máskor írnék, mert ez a 2020 visszatekintve a blogon elég hikomatosra sikeredett.

Marad tehát a szórakozás, abból is koncentráljunk most az utazásra. Idén először volt a munkahelyemen kötelező bezárás. Mondjuk, 2 hónappal korábban már leadtam a szabi-kérelmemet, de pont az egyik változás miatt a tulajnak kellett elfogadnia. Ő meg mindössze 2 héttel karácsony előtt bírta jóváhagyni. Így meg ugrottak a kedvező árú rephegyek, szállások.

Sebaj, jött a B terv. Induljunk el kocsival SA-ból Lakes Entrance-on keresztül Jervis Bay-be (Melbourne-Sydney parti útvonal), szilveszterezzünk Sydney-ben,  majd onnan induljunk tovább Newcastle-ön keresztül egész Brisbane-ig. Majd egy őrült huszárvágással, keljünk át a kontinensen, mint mikor a csónakot húztuk haza QLD-ből.

A terv kíváló volt, csak 2 bökkenő akadt. 1) a COVID miatt a kempingek létszámát még a nemzeti parkokban is jelentősen lekorlátozták, helyet találni kb esélytelen volt. 2) 1 héttel karácsony előtt Sydney-ben megemelkedett a friss COVID esetek száma, így gócpontnak nyilvánította több környező állam is a várost és vonzáskörzetét. Azaz, ha onnan jön az ember, akkor nagy valószínűséggel kötelező karantén van.

Így nem maradt más, mint jött a C terv. Azaz dél-ausztrál túrára indultunk, méghozzá Streaky Bay felé, az Eyre Peninsula nyugati oldalára. Itt a mentőkkel járt már a párom, kb 8 éve, így csak nekem volt újdonság ez a rész.

Karácsony másnapján indultunk útnak – csak így volt elérhető kemping, meg a szokásoktól eltérően otthon töltöttük a szentestét meg a karácsonyt is.

Alig 700 km-t kellett egy nap alatt megtennünk, így az unalom elűzésére megálltunk mindenhol, ahol csak valami érdekességet láttunk. Pl. Snowtown-ban megnéztük a helyi víztornyot, amit megfestettek a mindennapi hősöknek emléket állítva.

Vagy épp megálltunk Kimba-ban a nagy ghala-nál, ami amúgy a kelet-nyugati útvonal felénél van.

Itt még bementünk a Gawler National Park csücskén található Edward John Eyre szobrokhoz is.

Utána már csak az ausztrál farmer szobra, meg Streaky Bay következett, ahol a kemping nagyon rendben volt. Nem is volt túl messze a jetty-től, a tengerparttól meg aztán végképp nem. A sátrunktól kb. 30 méterre már lehetett is a sekély tengerben bóklászni.


Folyt. köv.