Nem akartuk elsietni a kezdést, így komótosan indítottuk 2020-at. Reggeliztünk egyet, majd kitaláltuk, hogy menjünk el Burleigh Heads-re. Beültünk a kocsiba, és délre indultunk. Alig pár ezer másik autós gondolta így, hogy ők is ide mennének strandolni. Olyan dugó volt az utakon, meg a parkolók környékén, hogy araszolva lehetett haladni.
Páromnak az az ötlete támadt, hogy haladjunk inkább tovább délre, át a hídon. Mondván, akkor majd lemegyünk a Tallebudgera Creek-hez. Na, itt sem jártunk nagyobb szerencsével. Tömeg tömeg hátán, sehol egy zsebkendőnyi hely, ahol le lehetett volna támasztani a Suzukit.
Sebaj, csorogtunk még tovább, immár Palm Beach felé, majd azon is túlra, Currumbin Beach-re. Itt is kígyózó sorok vártak a parkolóban, amíg párom megfordult, addig én kiszálltam pár fotót készíteni. Ekkor lett elegem a tömegből, és kértem, menjünk inkább vissza Surfers-re.
Így is tettünk, a kb. 20 perces utat 45 perc alatt sikerült abszolválni. Letámasztottuk a szállás alatt az autót, és kimentünk itt a partra sétálni. A sok ágyban fetrengés után nagyon jól esett járni egy hosszabbat. A part ugyanolyan széles, hosszú meg homokos volt, mint mindig, nem sok újdonságot kínál már Surfers Paradise ezen része, de ennek ellenére nagyon jó a hangulata, és hihetetlenül fel tud tölteni. Este beültünk egy steak house szerű étterembe, mert megint csak farkaséhes voltam.
Másnap összepakoltunk, és egy kávé után mentünk is a reptérre. Leadtuk a kocsit tankolás után, gyorsan feladtuk a bőröndöket, majd ebédeltünk egyet és már a gépben is voltunk. 2.5 óra sima repülés után már haza is értünk. Jó volt megérkezni, aztán meg jó volt kimenni a szokásos partszakaszunkra is egy könnyed esti sétára – először ez évben.
Az Üveghegyen is túl 