Délre tartottunk, miután elsőként szedelődzködtünk össze a bozót kempingezők közül. Sok minden volt a napra betervezve, így elsőként Port Victoria-ba mentünk el. Éppen csak kezdtek megindulni az emberek, senki nem sietett sehova, pláne nem vasárnap reggel, amikor a sztenderd nyitás 11 órakor van. Így nem meglepő, hogy a jetty melletti mini közértben sikerült páromnak mindössze elvivős kávét szereznie, kapszulás kávéból.
Kiültünk a part menti egyik padra, ANZAC nap alkalmából az általában kőkemény ANZAC kekszet belemártogattuk a határozottan nem George Clooney-s italba, és élveztük a napsütést. Úgy néz ki, hogy nagy hagyománya van nem csak a falfestményeknek úgy általában, hanem a mellékhelység oldalának festésének is. Mutatok majd ebben a bejegyzésben is párat.
Kisétáltunk a jetty-re, megállapítottuk, hogy a múzeum zárva van, majd ismét nyelvi felfedezést tettünk. Az egyik információs táblán szó volt azokról a gyakran képzetlen segédmunkásokról, akik a gabonazsákokat hordták le a hajókról. Őket hívták lumpen-eknek.
Következett Bluff Beach, ami arról nevezetes, hogy nem is oly’ régen itt a part mentén egy felfüggesztő rendszernek köszönhetően tárolták a csónakokat. Így azokat nem kellett a vízben tartani, ugyanakkor könnyen le lehetett őket tenni a vízre. 7 halász hajója volt „felfüggesztve”, amikor is egy hatalmas vihar kettőt teljesen elpusztított, egyet pedig megrongált. A faszerkezet egy-egy korhadó része a mai napig látható. A parton a mechanikus alkatrészek elrozsdásodott darabjai vannak kiállítva. A településen az utcákat amúgy ezek után a halászok után nevezték el. Mondjuk, a 31 itt élő embernek biztos elég is a 7 utca.
Minlaton-on általában áthajtunk, ha az Innes National Park-ba megyünk. Eddig azonban nem igazán tekintettük meg a vörös ördögöt, azaz a Red Devil névre hallgató repülőgépet, ami az egyik helyi híresség, H.J. Butler-é volt. Butler 1889-ben született, abban a korban, amikor épp feltalálták a motorbiciklit, az autót, a repülőt. A repülés megszállottjává vált, és mindent megtett azért, hogy felvegyék a helyi repülős képzésbe. Sajna, ez elég lassan ment, ezért inkább Angliába utazott, és ott jelentkezett a légierőkhöz. Pilótának ugyan nem, de szerelőnek felvették. Hamar felismerték a tehetségét, így 1916-ban már Franciaországban repült. Légiposta szállító volt. Miután visszatért Ausztráliába, légiakrobatikával kápráztatta el a nézőket. Ő volt az, aki elsőként készített légifelvételeket Adelaide-ről. Alig 33 éves volt, amikor egy két évvel korábbi lezuhanásából adódó betegségének szövődményeibe belehalt.
Innen Flaherty Beach-re mentünk tovább, ami napos időben biztos kellemes lehet hosszú homokos partjával. Aztán jött Port Turton, ahol megint csak a jetty-nél kezdtünk. Türkíz kék víz, csillogó hátú kishalak sokasága, na meg két rája így indításnak. Ja, meg egy pelikán, aki azt gondolta magáról, hogy ő egy sirály.
A terv az volt, hogy innen haladunk majd szépen a Northern Coast Road-on, és végig követjük a part vonalát. Ez egy darabig sikerült is, csak aztán felszórt kavicsos út, először döngölt földútra, majd pedig kétnyomvonalas ösvényre váltott, aminek a vége egy visszafordító volt. Mindegy, így is sikerült azért megtalálni Leven Beach-et, ami megint csak biztos csodálatos egy szikrázó nyári napon, illetve utána Corny Point-ot a világítótoronnyal együtt. Itt mintha már jártunk volna, vagy legalábbis valameddig biztos, hogy voltunk, mert nagyon ismerősnek tűnt a hely.
Folyt. köv.
Az Üveghegyen is túl 