Alig 3 héttel az F1 GP után újabb autóversenyre kellett utaznom, ezúttal Új-Zélandra. Eredetileg nem mentem volna, de a marketing igazgató (szokás szerint) pont nem ért rá, szuperanyu meg ugye eddigre már befejezte a karrierjét nálunk. Motorsportos kolléganőm egyedül nem lett volna elegendő 15 boltost és disztribútort terelgetni, ráadásul a boltosok közül 3 az én márkámhoz tartozott. Így nem volt mit tenni, mennem kellett.
A terv az volt, hogy csütörtökön kora reggel átrepülünk, péntektől vasárnapig szórakoztatjuk a vendégeket, aztán hétfőn hazajövünk. Enyhe nehezítés volt, hogy Auckland-ben landoltunk, és onnan még 4 órányi vezetésre volt a versenyhelyszín, Taupō-ban. Azaz az időzítés nagyon fontos volt. El is jött a repülés napja, 5-kor csörgött az óra, az előre megrendelt Über-t 5:45-re hívtam. Kinyitottam a szemem, megnéztem a telefonomat, majd sokkot kapva olvastam a hajnal 4:30-as sms-t az Air New Zealand-tól: a járatot géphiba miatt töröltük, este 6-kor egy másik légitársasággal (Qantas) tud repülni. Bakker, ez nem jó hír! Így nem érünk le még aznap Taupō-ba. És egyáltalán ugyanazon a gépen vagyunk-e a kolleganőmmel?! Felhívtam 5:10 körül az utazási ügynökséget, akik persze a munkaidőn kívüli hívás miatt $35-t számláztak a cégnek. Sebaj. Nem volt korábbi direkt járat, amire fel tudtak volna rakni, ugyanis elsőbbséget élveztek azok a Supercars vendégek, akiket a széria foglalt be az utazásra. Üzentem a kolleganőmnek, aki mivel a reptér közelében lakik még fel sem kelt. Kiderült, hogy őt felrakták egy napközbeni járatra, azaz nem együtt mennénk. Ez nem jó! Konferencia-hívásban elintéztük, hogy együtt menjünk, este 7-kor, Air New Zealand-dal. Ez azt jelentette, hogy a) a reptéren kajáltunk, b) auckland-i idő szerint hajnal 1-re értünk oda. Tehát szállást is kellett foglalni. Szerencsére a reptér melletti (100 méter séta) Novotel belefért az elfogadott keretbe. Bejelentkeztünk, aludtunk vagy 5 órát, aztán 7-kor már fel is vettük a bérelt kocsit. Egy reggeli megállóval Hamilton-ban le is tudtuk a 4 órás utat, így délre meg is érkeztünk.
Taupō egy kedves kisváros, 6 évvel ezelőtti kalandozásunk során jártunk is itt párommal. A déli félteke legnagyobb kaldera tava itt található, illetve itt van a közelben a legnagyobb vízhozamú Huka Falls, valamint az egyik legszebb geotermikus park is bugyogó sármedencékkel, lövellő gejzírekkel, az Orakei Korako.
A szállásunk a Lakefront Lodge-ban volt, ami egy valaha szebb napokat is látott, kicsit megfáradt létesítményként írható le. Előnye az volt, hogy közvetlenül a tóparton helyezkedett el, illetve új-zélandi viszonylatban combos volt az internete. Este 6:30-ra kellett mennünk a dealer vacsorára a Steakhouse-ba. Addig azonban még át kellett nézni a másik szállásra, ahol a vendégeket helyeztük el. Az egy fokkal jobb volt ugyan, ráadásul ott ők mind elfértek (3 kivétellel). Miután minden rendben találtatott, arra jutottunk, hogy miért ne mehetnénk be az út túloldalán lévő Wairakei Thermal Valley-be. Mivel a péntek délutáni egyetlen meetingüket törölték, így volt 1.5 óránk ázni a 35-40 fokos természetes termál vízben. A szállásra menet Nancy (GPS) tudott egy rövidebb utat, ami pont a Huka Falls egyik kilátópontja mellett haladt el. Így megálltunk azt is megnézni.
Visszaértünk, majd 1 óra múlva jött is értünk a hétvégére bérelt minibusz, hogy elvigyen minket a vacsorahelyszínre. Meg kell ismét állapítanom, hogy ezek a disztribútorok (Dunlop márka forgalmazói) meg boltosok tudnak inni. Fél 7-től 11-ig tartott a vacsora, de akkor már az étterem rúgott ki minket. Innen átmentünk még egy roadie-ra (búcsúital) egy füstös kocsmába, de gyorsan leléptünk. Állítólag, ez még egy szolid este volt, mert hát ők már odeértek csütörtök este (ugye mi meg nem a járattörlés miatt), akkor meg hajnal 2-ig partiztak. A többséget vitte vissza a busz a termálos szállásra, mi meg a kolléganőmmel szerencsére csak sétatávolságban laktunk. Így visszasétáltunk az enyhén csípős taupō-i éjszakában.
Folyt. köv.
Az Üveghegyen is túl 