Lejárt a Darwin-ra tervezett 4 napunk, így újra belecsaptunk a lovak közé, és elindultunk a vadonba. Na, azért nem annyira nagyon a vadonba, először csak Berry Springs-ig mentünk, ami alig 50 km-re van a belvárostól. Viszont mi található itt? Természetes hőforrás! Felvettük a fürdőruhákat és már készen is álltunk a csobbanásra. A parkolóból egy alig 1 km-es szakasz vezet át a fő medencéig, végig sütögető helyek, padok, asztalok vannak telepítve, hogy az idelátogatók kedvükre tudjanak piknikezni.
Két részről lehet a vízbe menni, az egyik a vízesésnél van, a másik meg a már említett fő medencénél. A lábunkat ugyan megmártottuk a vízeséses lejárónál, de a másik, nagyobb medencénél döntöttünk egy, hogy tényleg be is megyünk. Nagyon kellemes volt a víz, úszkáltuk, lebegtünk a langyosban. Többen is voltak velünk együtt a vízben, kiderült, hogy a társaság java szintén SA-ból, mégpedig Kangaroo Island-ről jött. Úgy néz ki, sokan megpattantak NT-be a határnyitáskor, elsősorban az idősebbek, akik nem sietnek sehova, annyi időt töltenek egy-egy helyen, amennyit csak akarnak.
Zárásul átmentünk mégegyszer a vízeséshez, és milyen jól tettük! Meleg víz folyt le a csobogónál, olyan, mintha termál dögönyözőben lettünk volna. Kb. 1 órányi pancsolás és ázás után indultunk tovább a Litchfield National Park-ba. Hátulról mentünk be, így volt egy kb. 25 km-es szakasz, ahol nem volt betonút, csak földút, de szerencsére nem volt annyira vészes, mint amilyeneken korábban rázattuk szét a kocsit, például a Kakadu NP-ben.
A Litchfield-en belül az első túra a Walker Creek volt, bár ez inkább egy kemping hely felfedező sétaútvonal. Akik szeretik a mindentől elzárt vadregényes bush kempinget, azok itt csodásan érezhetik magukat. Voltak olyan táborhelyek, amelyek mellett sziklatavak vagy épp csörgedező patakok kanyarogtak. Mondjuk, ha csak az utolsó, 8-as táborhely szabad mire a delikvens odaér, és valamit a kocsiban hagyott, akkor nem biztos, hogy nagyon őszinte lenne a mosolya a többszöri ki-besétálás után. Oda-vissza 3 km a táv (nem sok), de mind köves, sziklás részen, föl meg le, föl meg le.
Innen az aznap esti szálláshelyünkre mentünk, a Wangi Falls campground-hoz. Nem tudtuk, mennyien lesznek, lévén ez egy nagy kemping hely, ahova lakókocsikkal is be lehet jönni, így jobbnak láttuk korán érkezni, lefoglalni egy helyet, aztán továbbmenni a parkban. A kemping nagyon szépen ki van alakítva, árnyas beállókkal, központi helyen lévő fürdőhelyiséggel. Mi a 11-es öblöt foglaltuk el, felállítottuk a sátrat, aztán meg a kihelyezett borítékba belecsomagoltuk a $13.20-at az éjszakáért, és mentünk a Cascades-hez.
A Cascades-nek két ösvénye is van, az egyik az alsó, a másik meg a felső részhez vezet. Előbbi 1.2 km, míg az utóbbi 1.7. Úgy döntöttünk, hogy kezdünk az alsónál, majd pedig attól függően, mennyi víz van a vízesésben, elindulunk a sziklákon felfelé a felső részhez. Az alsó vízeséshez viszonylag gyorsan el is értünk, a sziklatóban most nem fürödtünk meg, ahhoz kicsit hidegnek ítéltük meg. Viszont ahogy láttuk, nem volt túl erős a vízhozam, sok teraszos szikla ki volt száradva, így elkezdtünk felfelé sétálni a mederben. Könnyed séta volt, de aztán egyszer csak eltűnt a jól követhető ösvény, és inkább csapásokra leltünk a partmenti dzsindzsában, mint valós útvonalra. Miután a semmi közepén egy leégetett erdőben kötöttünk ki össze-vissza karcolt lábszárral, akkor visszafordultunk. Kiderült, hogy jócskán túlmentünk a vízesés felső részén is, ugyanis nem vettük észre a magas partoldalon elkorhadt jelzőtáblát.
Szerencsére megtaláltuk azért a visszavezető utat, viszont arra is rájöttünk, hogy nagyon jól döntöttünk, hogy nem a felső szakasznál kezdtünk. Borzalmas volt a kijelölt túraösvény, tele kövekkel. A tüdőnket is kiköptük volna, ha erre próbálunk feljönni. Lefelé csak arra kellett figyelni, nehogy kimenjen a bokánk.
A Wangi Falls-hoz visszatérve átsétáltunk a kemping melletti vízeséshez is. Nagyon szép volt ez is, dupla ággal, alatta tavacskával. Itt már nem igazán érdekelt minket, hogy hideg-e a vize vagy sem, mi mentünk bele, mert kellett a felfrissülés a Cascades-es kaland után. Még az egyik vízesés alá is bemásztunk.
A napi kalandokban kimerülve már csak annyi volt hátra, hogy zuhanyozzunk, meg megcsináljuk az aznapi vacsorát, majd korán ágyba bújjunk. Mondjuk, hajnalban kicsit zavaróak voltak a hörghurutos kenguru csordák a kocsi meg a sátor körül, de szerencsére a denevérek simán elzavarták őket 🙂 .
Folyt. köv.
Az Üveghegyen is túl 