Hétfőn 3-kor indult a csapatunk Adelaide-be. Mármint azokkal, akiknek ténylegesen is volt ott dolguk. Mint például nekem az audio-vizuális beállással, vagy a kreatív csávónak a disztribúciós partnereink prezentációjának csinosításával. Mindannyian sikeresen bejutottunk a melbourne-i Virgin Lounge-ba, ahol a kaja kritikán aluli volt. Minden túl volt gondolva, ilyen sütőtökös tekercs, olyan zöldséges leves, amolyan minden-mentes egytál étel, csicseriborsós kuszkusz saláta. Sehol egy rendes zöld saláta, szendvics, vagy egg&bacon roll, toastie, sütemények, amik régebben mind megtalálhatóak voltak. A hőbörgő szívműtétes kollegámat addig fűtöttem, amíg végül odament az egyik pultoshoz, és rendelt négyünknek egy-egy glutén mentes (egyetlen kenyéropció volt) sonkás melegszendvicset. Elkészítették, de azért ez milyen már?! Tudom, nyígásnak hangzik, de a Lounge használat egy szolgáltatás, amit vagy tagsági díjként megfizet valaki, vagy annyit utazik és költ a társasággal, hogy jutalomként / juttatásként jár neki.
Adelaide-be érve még a gépből rendeltem egy kávét a régi melóhelyem reptéri kioszkjához. A többiek csak néztek, hogy amíg ők a bőröndjeikre vártak, addigra én már javában szürcsöltem a forró fekete folyékony energiát. Ráadásul, bónuszként kaptam ingyen egy Krispy Kreme fánkot a régi ismeretségre tekintettel.
A szállásunk kb. 100 méterre volt az új Atura Hotelben. Nagyon design-os a hely, könnyű a becsekkolás, szépek a szobák, jól megvan csinálva, na. 5-re már a konferencia teremben is voltunk. Az AV technikusok nagyon profik voltak, a felszerelés is ott volt a szeren. 1 óra múlva technikai oldalról készen álltunk. Aztán végig csináltunk egy száraz próbát, 7-kor pedig már vacsoráztunk is a szintén remek éttermükben. 9-ig letudtuk a kreatív változtatásokat is, így viszonylag korán, 10-kor már ágyban is voltam. Pontosabban lettem volna, hogy ha a beosztottam nem küld vészhelyzeti üzenetet. Ausztráliában vannak épp a szülei (indonézek amúgy), és azért hívott, mert aznap este agyvérzést kapott az apukája, és jelezni akarta, hogy nem tud másnaptól dolgozni. Biztosítottam róla, hogy ne foglalkozzon a melóval, majd megoldom, legyen inkább a családjával.
Reggel 6-kor csörgött az óra, de már magamtól felkeltem előtte. Alig aludtam, és 7-re már lent kellett lenni a reggelinél, 8-kor meg már jelenésünk volt a fórumon. Fél 9-től szállingóztak a boltosok, meg velük együtt a vezetőségünk is + szuperanyu. Ők ugyanis csak reggel repültek át Melbourne-ből.
Kicsit lassan indult be a hangulat, de azért nem volt rossz a prezentációnk. Először a boltosokkal dolgozó üzletfejlesztési vezetőnk beszélt, aztán jöttem én, rövid szünet után következett sorban a két disztribúciós partner. Majd ebéd, nasi, boltosok kitessékelése a teremből, átváltás a másik boltos hálózat prezentációjára, terem átrendezése, majd előről az egész előadás. Annyi különbséggel, hogy helyettem szuperanyu adta elő az ő boltosainak (akikkel eddig még egy szót sem beszélt a novemberi brand átadások óta) szánt néhány oldalt. Nem volt rossz, de alapvető dolgokat kavart megint össze, amin azért felszaladt egy-két boltos szemöldöke.
Némi zavart okozott, hogy a közvetlen mellettünk lévő termet épp átépítették, így folyamatos fúrás, faragás, csörgés, csattogás volt a háttérzaj. Azt ígérték, hogy mire a mi fórumunk lesz, addigra befejezik a munkálatokat. De nem így lett. Ezért állandóan panaszkodnunk kellett, átjárni a melósokhoz, és megkérni őket, hogy legyenek csendben, ne használjanak hangos eszközöket.
4.30-kor végeztünk, elköszöntünk mindenkitől, aztán most már heten, mint a gonoszok, lépdeltünk is az adelaide-i Virgin Lounge-hoz. Elég kellemes volt, viszonylag nagyobb ételválasztékkal, mint Melbourne-ben. Ez azért volt fontos, mert a következő állomásunk Sydney volt, ahol is Parramatta-ban foglaltak nekünk szállást. Ez a városrész 35-45 percre van a reptértől taxival. Tehát 10 előtt nem értünk a szállásra. Kedd este meg már semmi nem volt nyitva. A Mantra-ban szálltunk meg. Ennél lepattantabb helyen még üzleti úton sosem voltam, de a többiek sem. A szekrényben lévő poharakon rúzsfoltok meg mocskos ujjlenyomatok voltak. Az egész szobának büdös cigiszaga volt. Aludni alig lehetett, mert éjszaka dübörögtek a kamionok az úton.
A konferencia terem sem volt sokkal bizalomgerjesztőbb. Sötét, régi, lepattant. A projektor olyan öreg volt, hogy a sárga színt zöldnek mutatta, a vékonyabb betűket meg összemosta. Ráadásul, elsőre kivitelezhetetlennek tűnt, ami Adelaide-ben simán működött: egy laptop prezentál, egy másik meg menedzseli a webinárt úgy, hogy mutatja a prezit, meg kamerán a prezentálót. Reggel 7-től dolgozott Felipe, a helyi technikus vért izzadva, hogy szarból várat építsen. 5 perccel kezdés előttre sikerült is neki egy tűrhető megoldással előállnia.
A boltosok rendkívül passzívak, vagy épp ellenségesek voltak. Ettől a csapattól nem erre számítottunk. Az egész nap, mindkét csoporttal nagyon nyomott volt. Alig vártuk, hogy végezzünk 5 körül, és induljunk tovább Brisbane-be. Még akkor is, ha ott általában darabokra tépnek minket.
Megint együtt taxiztunk ki a reptérre, majd ismét a Virgin Lounge-ban gyűltünk össze egy de-briefre, azaz átbeszéltük a visszajelzéseket. Nem sok időnk volt, mert 7-kor már fel is szálltunk Brisbane felé.
Rövid volt az utunk, és szerencsére, itt is a reptér mellett foglaltak nekünk szállást. Az Ibis-ban. Ott, ahol a krúz előtt mi is megszálltunk decemberben. Pont ezért voltak fenntartásaim. Az Ibis általában egy szimpla, korrekt szállás, semmi flanc. Viszont a hajókázás előtt az egyszerűbbnél is puritánabb szobát kaptunk. Most, viszont kellemesen csalódtunk. A sydney-i Mantra után igazán jó volt egy kompakt, de tiszta, rendezett szobában éjszakázni.
A marketing igazgató foglalt 8-ra a szomszédos Pullman Hotel Apron éttermébe asztalt vacsorára. Így pont annyi időnk maradt csak, hogy ledobjuk a szobáinkba a csomagjainkat, és lesétáljuk a két hotel közötti 50 métert. A kaja nagyon jó volt, bár volt egy kis kavarodás a főétekekkel. Cserébe viszont ingyen desszertet és egy üveg bort ajánlottak fel az asztalunknak. 10 előtt a női kollegáimmal leléptünk, a pasik tovább maradtak. Mondjuk, nekik nem volt jelenésük reggel a beállásnál.
Ébredés után észrevettem, hogy a kontrol torony olyan közel volt a szobámhoz, hogy akár irányíthattam volna is a gépeket 😉 . Pláne, hogy 4:20-kor már fenn is voltam, mert a bádog előtetőn úgy kopogott az eső, mintha kukoricát pattogtattak volna. 6:15-kor taliztunk a reggelinél a szokásos előkészítő kollégáimmal, mi hárman toltuk ugyanis végig a technikai próbákat. Bár döcögősen indult az összehangolás, az itteni technikus is szuper profi volt. Egy órával a kezdés előtt már meg is voltunk.
A fórum jól ment, mondhatni abszolút a várakozásokkal ellentétesen zajlott minden. Ahogy említettem, azt hittük, szétszednek minket, de nem. Sok kérdés volt, de mind releváns és jogos. Így azt gondoltuk, hogy 4:30-kor le is tudunk lépni, ugyanis itt volt a legcsücskösebb a beszállásig rendelkezésre álló idő. Sajna, a második csoportnak prezentáló első disztribútor megcsúszott, így veszélybe került a befejezés. Ami még csak-csak menedzselhető lett volna a helyi kolléga által, ha nem az én laptopom lett volna a prezentáló gép. 4:45-kor tudtunk elindulni, és 5:15-re értünk át a biztonsági kapun. Egy gyors frissítőre beugrottunk a Lounge-ba (mert az ebéd elég lakató volt), aztán robogtunk is a géphez. Már boardoltak, mire odaértünk. Szoros volt, de megcsináltuk. 2 órányi repülés után landoltunk is Melbourne-ben, majd a reptérről kb. 45 perc alatt értem haza Überrel este 10:30-ra. Annyira fáradt voltam, hogy beszélni sem bírtam. Remélem, a jövő heti melbourne-i fórumra kipihenem magam.
Az Üveghegyen is túl 