Valamikor novemberben írtam a brisbane-i 3 napos konferenciánkról. Akkor azt mondtam, hogy majd folytatom a történetet. Aztán annyi minden történt úgy általában, hogy erre soha nem került sor. Most se fog teljes egészében, de azért adok egy kis összefoglalót, mert köze van ahhoz, amiért most megint úton vagyok, mint egy bolygó hollandi.
Szóval októberi boltos találkozó. A rendezvény harmadik napjának végére a teljes vezetőség számára egyértelművé vált, hogy szuperanyu alkalmatlan a feladatának elvégzésére. A s*ggnyalása annyira visszaütött, hogy még azok is elpártoltak tőle a menedzsmentből, akik eddig foggal-körömmel bevédték. A boltosok panaszkodtak, hogy annyira távolságtartó volt, hogy nem hiszik, hogy tudnának vele dolgozni.
Így amikor hazaértünk, behivatott a marketing igazgató, hogy azonnali hatállyal leveszi szuperanyut a fő márkánkról (Goodyear), azaz visszakapom azt, ami korábban is az enyém volt. Cserébe én leadhatom a harmadik bolthálózatomat (Dunlop Super Dealer). Persze, ez azért nem ment ennyire simán. Én csináltam egy rendes márkaátadást, dokumentálva mindent. Az ő oldaláról is be volt ütemezve az átadás. Mit ad isten, azon a napon hajnalban Amerikában bejelentették az évszázad változását: nyugdíjba vonul a globális vezérigazgató (befektetői nyomásra), eladják a vegyi részlegeinket, illetve valószínűleg Dunlop márkajogait. Ez azt jelenti a mi piacunk szempontjából, hogy ha megvalósul az eladás, akkor nem fog többé hozzánk tartozni ez a gumimárka. Puff!
A hír után szuperanyu kiverte a balhét, visszautasította, hogy átadja nekem a Goodyear márkát. Illetve azzal vádolta meg a vezetőséget, hogy tudtak a bejelentésről (rohadtul nem), és őt szándékosan akarják kifúrni (ugyanis a fő márka nélkül ő “csak” a Dunlop portfóliót viszi, aminek a jövője a hírek után kérdéses). Mindenfélével fenyegetőzött. Az egésznek az lett a vége, hogy a vezérigazgató utasította egy ellenőrzött átadásra. Aminek nem sok értelme volt, mert visszaprezentálta nekem azt a stratégiát, amit én raktam össze 2021 év végén. És amihez ő 11 hónap alatt, amíg ő gondozta a márkát semmit, de semmit nem tett hozzá.
Ilyen előzmények után érkeztünk el január utolsó hetéhez, amikor is kitalálták, hogy újabb roadshow-ra indulunk. 4 város 4 nap alatt 4 államban. Ennek is kb. annyi értelme volt, mint a sivatagba homokot vinni. A disztribútorok kereskedelmi ajánlatára, illetve rabat struktúrájára voltak kiváncsiak a boltosok, nem a marketing aktivitáskra. Ezt jeleztem is. Persze, persze, nem kell a prezikbe marketing. Kis csapat utazik, semmi teendő. Miután ebben megállapodtunk, 2 nappal később jött a hír, hogy csak vissza kéne csempészni valami marketing tartalmat, és amúgy is segítsek már a prezentáció összerakásával, mint októberben. Hurrá!
Semmi gond, sima liba, de kell-e mennem? Nem, nem, majd a marketing igazgató előadja, amit kell. Részemről rendben. Újabb 2 nappal később újabb változás: én utazom, szuperanyu nem. Én prezentálom az én részem, a marketing igazgató meg a szuperanyuét. Sebaj.
Múlt csütörtökön (azaz 2 munkanappal az utazás előtt) rám üzent szuperanyu, hogy én foglaltam-e már szállást a roadshow-ra. Miről beszél? Egy héttel korábban a rendezvényszervező külsős cég már mindent elintézett azok számára, akik rajta voltak a résztvevők listáján. Üzentem a marketing igazgatónak, hogy mondja már meg, mi a fene folyik itt, és hogy hogyan kéne válaszolnom?! Ja, nem mondtam? Szuperanyu is utazik. No comment.
Persze csak én meg a kreatív csávó öltük bele az időnket a prezentáció megírásába. Mármint mindenki prezentációjának megírásába. Szuperanyunak zéró hozzájárulása volt. Mindezt persze azon a pénteken, amikor mi munka után mentünk a Wilsons-ba. “Szerencsére” napi 12 órás melóval sikerült elkerülni, hogy a hétvégén is dolgoznom kelljen. De így is szoros lett a dolog. A kirándulásból hazaérve, ahogy írtam volt még bőven teendő. Ráadásul nekem még fel kellett készülnöm az előadásomra, összecsomagolnom az üzleti útra, hogy aztán hétfő reggel még egy fél napra bemenjek az irodába, mielőtt elindulunk Adelaide-be.
Az Üveghegyen is túl 