Azt senki nem mondhatja, hogy nem vetettük bele magunkat az Északi Terület által kínált látványosságok felfedezésébe. Igyekeztünk minden (számunkra érdekes) turista látványosságot végignézni, illetve a helyiek ajánlása alapján még annál is többet. Az egyik kolléganőm ajánlotta, hogy mindenképp keressük fel az ugráló krokodilokat, míg egy másik kollégám, aki innen származik, javaslatára ezek közül is az “eredetit” választottuk, azaz a The Original Jumping Crocodiles-t, kb. 70 km-re Darwin belvárosától Jabiru irányába, visszafele.
Online lefoglaltam a jegyeket a 11 órási túrára, így nem kellett annyira sietnünk. Belefért még az is, hogy walaby ajánlására kimenjünk Nightcliff-re, és ott reggelizzünk meg. Választásunk a The Foreshore Cafe-ra esett, nem bántunk meg, nagyon finom volt a kaja, és a környezet sem volt rossz.
A kávézóból olyan 9.30 körül indultunk el, és egy óra alatt simán odaértünk Wak Wak-ba, az Adelaide River (jelen esetben a folyó és nem a település!) melletti épülethez. Egy vidám krokodil figura fogadott minden látogatót a parkolóban, ha ezt nem látja valaki, akkor biztos, hogy nem ezeknél a szolgáltatóknál kötött ki.
Az online jegyünkkel odasétáltunk a látogatói “központba”, becseréltük egy-egy boarding pass-ra, majd türelmesen vártunk, hogy megjöjjön a ranger, aki kivitt minket a folyóra. A faszi, Steve, szerint csak ebben az Adelaide River-ben 7 000 krokodil él, ezzel a régió második legsűrűbben lakott folyója. Ennél több kroki már csak a Mary River-ben található, ami a Kakadu National Park-on és az Arnhem Land-en folyik keresztül, alig száz kilométerre innen. Ezzel ez a terület a világ legkrokodilosabb része.
A hajó mindkét oldalán korlátok futottak végig, mondjuk annyira nem tűnt olyan nagyon krokodil biztosnak, de a ranger szerint a krokik elsősorban a motorokat szeretik megtámadni. A vibrációról, amit akár 4 km-ről is észrevesznek, már tudják, hogy jön a kaja, vagy felszabdalt marhahús, vagy pedig turista formájában.
Ottjártunkkor 5 krokodil volt igen aktív, és kooperációra hajlandó. Az első Dusty volt, aki méretéből adódóan egy nőstény volt. A sósvízi krokodilok közül a nőstények max. 3-3.5 méterre nőnek meg, míg a hímek nem ritka, hogy elérik az 5-6 méteres nagyságot sem. Előbbiek a max. méret elérése után nem nőnek tovább, míg utóbbiak életük végéig növésben maradnak.
A következő krokodil Lumpy volt, aki szintén leányzó volt, ezt abból is meg tudják állapítani, hogy a folyó mely oldalán közlekedik.
Scary Croc az egyik legnagyobb példány volt a folyóban, aki 15 barátnőjével éldegélt a területén. Eleinte nem igazán hederített ránk, a parton napozott, de végül a friss hús reményében csak bevonszolta magát a vízbe. Ugrálni azonban nem nagyon akart, jobban érdekelték a hajó hátuljában üldögélő emberek. A ranger többször is csapkodta a vizet a hússal, meg dumált a vadállatnak, hogy ne a hajót nézze, hanem rá figyeljen meg a belógatott marhahúsra. Szerencsére Scary Croc hallgatott a jó szóra.
Agro jelenleg a folyószakasz császára, a legöregebb és legnagyobb krokodil. Scary Croc-kal már többször kerültek összetűzésbe, a fiatalabb krokodil ugyanis előszerettek nyomul be a vénség területére, és próbálja lejjebb szorítani a folyón. Mivel territoriális állatokról van szó, ezért igen komoly harcokat képesek egymással lefolytatni. Agro-t hatalmas mérete ellenére is alig lehetett észrevenni a parton, ő is az egyik kedves arájával napozott a sárban elrejtőzve. Ráadásul egyik szemére már vak is, így nagyon meg kellett erőltetnie magát a rangre-nek, hogy valami mozgást csiholjon ki az állatból. Azonban ahogy megmozdult és bement a vízbe, pont olyan volt, mintha egy hatalmas dinoszaurusz közeledne a folyón felénk. Nem szerettem volna a marhahús helyében lenni.
Az utolsó “bemutatót” Rainbow produkálta. Ő azért kapta a szivárvány nevet, mert viselkedése alapján nem tudják eldönteni, hogy fiú-e vagy lány. Az egyetlen biztos módszer a nemének a megállapítására az lenne, ha hanyatt fordítanák, és a hasa alján lévő nyílásba bedugnák az ujjukat. Ez viszont egy ekkora élő állatnál még senkinek sem sikerült.
A hajókázást madáretetéssel zártuk, a helyi whistling kite (fütyülő kánya) madár tömegei repkedték körbe a hajót, kicsit Hitchcock-os érzés volt a le-lecsapó madarak között üldögélni.
Utolsó érdekesség erről a részről, hogy az épület mellett haladó hídon fel van jegyezve, hogy meddig értek az eddigi legnagyobb árvizek. A híd teteje éppen csak, hogy kilátszott. A környező épületek, a kávézó, a szuvenír bolt, meg a parkoló mind-mind víz alatt volt már többször is. A legfélelmetesebb azonban nem az árvíz ilyenkor, hanem a hidat szigetnek használó krokodilok látványa, ahogy sorakoznak a két oldalon esténként.
Folyt. köv.
Az Üveghegyen is túl 